Atomerőmű, 1988 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1988-03-01 / 3. szám
PAKSI ATOMERŐMŰ 3 Vezetni nehéz Harminc éve tanítok Ahhoz, hogy a vezetés bonyolultságát, nehézségeit a beosztottak is nagyjából ismeijék, most belemélyedünk egy kicsit a vezetés tudományába. A vezetés munkája abból áll, hogy a kitűzött célok érdekében a leghatékonyabban öszszehangolja a dolgozók tevékenységét, a legeredményesebb együttműködést hozza létre. Ehhez háromféle követelményt is ki kell elégíteni: tájékozottnak kell lenni politikai kérdésekben, rendelkezni kell szakmai ismeretekkel, és egyáltalán alkalmasnak kell lenni a vezetői beosztásra (minden szinten ez volna a követelmény!). A vezetés tehát a szakmai tartalom által, a társadalmi, politikai, gazdasági feltételek által meghatározott összetett feladat, de igen fontos szerepe van még ebben a vezető személyiségének, hiszen a vezető hat a beosztottakra és azok is visszahatnak a vezetőre. Abba ne menjünk bele részletesen, hogy a döntés meghozatala előtt hogyan kell beszerezni a sokoldalú információt, hogyan kell tervezni, aztán az alternatívák közti választás, azaz döntés után hogyan kell a végrehajtást megszervezni, az ellenőrzést megvalósítani. Maradjunk annál, hogy az imént felsorolt folyamatban miként érvényesülhet a rátermettség. A vezetőnek az általa irányított szervezet szempontjából tudni kell a különbséget a felesleges vagy szükséges, a lényeges vagy a lényegtelen információk között. Ehhez alkotó entelligenciára (intelligencián az embernek az új helyzetekhez való alkalmazodási képessége értendő, az a képesség tehát, hogy cselekvéseinek, tevékenységének belső irányításában számba veszi az éppen adott helyzet speciális követelményeit, gyorsan reagál a körülményekben bekövetkezett változásokra, és az adott lehetőségek közül a legcélravezetőbbet választja), találékonyságra, jó ítélőképességre, szellemi rugalmasságra van szükség. A vezetőnek képesnek kell lennie az egész megragadására és áttekintésére. A lényeglátás persze nem azt jelenti, hogy mindig csak a nagy ügyek érdekesek számára, hiszen megesik, hogy kicsinek tűnő kérdés válik később döntő jelentőségűvé. A vezető legyen képes megteremteni a munkát a cél ismeretében a rendelkezésre álló feltételek számba vételével, felmérve a várható helyzetet és eredményt. Ehhez pedig céltudatosságra, realitásra, elemzőképességre és perspektivikus látásmódra van szükség. A döntéshozatalnál a kockázatvállalás és a felelősségtudat, valamint a határozottság játszik szerepet. A szervező munkában érvényesülnie kell a komplexitás elvének, azaz a vezetőnek látnia kell az egész és a rész problematikáját. Ha szükséges operatívan, rugalmasan kell beavatkoznia a munkába. Ugyanakkor a dolgozók a vezetőtől nemcsak a rugalmasságot váiják el, hanem igénylik egyben a biztonságot és az állandóságot is. Ellenőrzés nélkül nem lehet vezetni. Az ellenőrzés nem öncélú, nem egyszerű ténymegállapítás, hanem a további cselekvést kell szolgálnia, azaz alapul szolgál a munka további megtervezéséhez, szervezéséhez, építve közben az eredményekre és természetesen kijavítva a hibákat. Az ellenőrzés során a vezetőnek elfogulatlannak kell lennie, a dolgok pozitív és negatív tényezői alapján kell szembesíteni a végzett munkát a kitűzött céllal és a tervezett feladatokkal. Az ellenőrzés alapján lehet minősíteni a beosztottak munkáját is. Ne is soroljuk tovább: már ez is bőven elég szempont a jó vezetői munkához. Hát ezért nehéz vezetni. Gondolom sokunkban megfogalmazódott a következtetés, hogy nem is akarunk vezetők lenni, még ha bármit ígérnek érte. Nem is baj, ha felismerjük lehetőségeink, képességeink korlátáit és nem vágyunk olyan feladatokra, amelyek meghaladják erőnket. A baj ott kezdődik, amikor ezt nem ismeri fel az egyén saját maga sem és ráadásul a környezete sem képes tudomására hozni. Hogy mennyi mindent el tud rontani egy rossz vezető?... De mennyi mindent köszönhetünk egy rátermett vezetőnek!... Van olyan vezető, aki szabadjára engedi beosztottjait, gyakorlatilag nem irányít, mindenki azt csinál amit akar. Ilyenkor a vezetés esetleg egyes hangadók kezébe kerül, akik olykor rossz irányba terelik az eseményeket, a teljesítmények alacsonyak, gyakori a személyeskedés, a klikkek uralma. Az előbbi szöges ellentéte az önkényes vezetés: a vezető a legfontosabb kérdésekben sem veszi figyelembe munkatársai véleményét. Döntéseiben önkényes, parancsokkal, utasításokkal vezet, kezdeményezést, ellenvéleményt nem tűr, elveszi a beosztottak önállóságát. Ez a módszer sem segíti elő a teljesítmények növelését, ellenkezőleg: csökkenéshez vezet. A demokratikus vezetési mód a napjainkban leginkább emlegetett, és kívánt módszer. A demokratikus vezető beosztottjait alkotó, kezdeményező módon bevonja a vezetésbe, igényli véleményüket, épít kezdeményező képességükre. Fontos elem, hogy mozgósít a feladatok végrehajtására, hogy megérteti, beláttatja a dolgozóival a feladatot, és meggyőzi az eredményes végrehajtás érdekében. Ilyen is van. Azért azt is el kell ismerni, hogy nemcsak a vezetőnek, de néha a beosztottnak is elég nehéz a dolga. Hogy milyenek a beosztottak, arról majd egy későbbi írásban meditálunk.- T -Lapunk decemberi számában adtunk hírt a III. számú általános iskola közelgő jubileumáról. Ebben az évben ünnepük megalakulásuk 25 éves évfordulóját. Az évfordulóra névadót is kívánnak választani, mert azt vallják: kötődni, példamutatásra nevelni könynyebb egy jó nevű iskolában. És egyáltalán, hogy hangzik ez: 100 éves a 9. számú általános iskola? Bézi Sándor tanár úr Az iskola megalakulása óta itt tanít a mindig csendes és halk szavú Bézi Sándor, a rajz és földrajz kiváló tanára. Kértem mondjon valamit arról a harminc évről, amit a gyerekek között töltött.- 1935- ben születtem Pálfán, pedagóguscsaládból származom. Az általános iskola után a szekszárdi Garayban érettségiztem, majd 1953-ban felvételt nyertem a Budapesti Műszaki Egyetem építőművész szakára Sajnos ez a szak egy fél év múlva megszűnt. Itt olyan mérnököket képeztek volna, akik reprezentatív épületeket és épületbelsőket terveztek volna. A nehéz gazdasági helyzet elnyomta ezeket az igényeket, így megszüntették ezt a szakot és építészmérnök lett belőlem. Én kézzel-lábbal tiltakoztam az építészmérnöki szak ellen, ott akartam hagyni, de nem engedett a pénz. Ugyanis amennyiben otthagyom, vissza kellett volna fizetnem az addig kapott ösztöndíjat, ami nem volt kevés. A legmagasabb ösztöndíjat kaptam, 520 Ft-ot, ami akkor nagy pénz volt, ennél csak a Rákosiösztöndíj volt több. Viszont özvegy édesanyám és négy testvérem mellett nem tudtam volna visszafizetni. így egy évet töltöttem az egyetemen, majd ott hagytam, aztán kivártam egy évet és ezután jelentkeztem a tanárképző főiskola rajz-földrajz szakára. 1958-ban végeztem, és Madocsán kezdtem tanítani, ahol két évig voltam. Két év után behoztak Paksra az akkori Il-es iskolába, mely a Kossuth Lajos utcában volt. 1962-ben kettévált az iskola, így kerültem az akkor megnyílt új Tolnai úti III-as számú iskolába. Az iskola az 1962/63-as tanévvel indult, én azóta is ott vagyok.- Kik voltak az igazgatók?- Ebben az iskolában az első igazgatóm Deák Jenő bácsi volt, őt követte Harasztdombi Józsi bácsi - aki mellesleg a mostani igazgatónőnk édesapja - majd ezután Hanák Ottó lett a direktor, és végül őt követte Schiller Józsefné, aki 1976 óta igazgatja az iskolát.- Az eltelt 25 évet hogyan tudnád összefoglalni?- Magamnak is többször megfogalmaztam már, de a kollégáknak is ezt mondom: sokszor szidja az ember a munkát, ami sokszor kilátástalannak tűnik, de úgy igazán sohasem untam. Mindig van új a munkánkban, nem a tananyagban, hanem a gyerekekben, mert ami a tananyagban új jön, annak nem örülünk.- Minden osztályban van - több vagy kevesebb - olyan gyerek, akik miatt jó bemenni abba sz osztályba. Nekem ettől változatos a tanítás, igazából még nem volt olyan, hogy úgy mentem volna be az iskolába: jaj, már megint menni kell. Ez persze a kollégáktól is óriási mértékben függ. Én egyik legnagyobb értéknek azt tekintem, ha amellett, hogy jól húzó a társulat, ahol teszi mindenki a maga dolgát és nincsenek egymást fúró kis csoportok. Nem ismerem annyira más iskolák tantestületeit, de azt mondhatom: soha rosszabb ne legyen mint a mi tantestületünk.- Társadalmi hovatartozás szempontjából is szokás Pakson minősíteni az iskolákat. Ez a ti esetetekben, hogy néz ki?- Ez a minősítés ma már kevésbé állja meg a helyét, de valóban régen ebben a körzetben zömmel a konzervgyár dolgozói, a tsz-vagy magánparaszt szülők gyermekei jelentették a többséget. Ennek volt és van előnye, de hátránya is. Ezek a gyerekek nem annyira dörzsöltek, őszintébbek, és jobban megdolgozhatok, annak ellenére, hogy kevesebbet hoznak otthonról.- Volt egy nagy szerelmed, ez pedig a néptánc. Szólnál egy keveset erről is?- Már diákkoromban megkedveltem a népi táncot és rendszeresen táncoltam, majd tánc- és népdalgyűjtéssel foglalkoztam. Innen a következő ugrás, hogy magam is tanítottam, tánccsoportot szerveztem. Pakson 1960-ban alakítottam egy csoportot a gimnáziumban. Nagyon sikeres és felejthetetlen éveket köszönhetek ennek a mozgalomnak, hiszen ez akkor kezdte virágkorát élni. Bejártuk az országot, de sokat jártunk külföldi szereplésekre, sok neves fesztivál sikeres résztvevői - győztesei voltunk. Aztán amint ez lenni szokott, elhangzott egy teljesítetlen ígéret, ami törést okozott mindenkiben és végül 1976-ban abbahagytam a táncot. A felszabadult energiám nagy részét elvitte az akkor idetelepült hadsereg kötelékében megindult dolgozók esti iskolája. Ez talán még keményebb munka volt, de kevesebb sikerélményt adott. Végül is, ha az ember komolyan veszi a munkát, akkor azt mindig megtalálja és nem tud unatkozni.-beregnvei -Postánkból Életképek Rövid is, drága is... Olvastuk az újság januári számában megjelent, a „diszkóproblémával” foglalkozó levelet. Az említettekkel egyetértünk, de szeretnénk az alábbiakat hozzáfűzni: A paksi programfüzetben az szerepel, hogy a diszkó 19-től, 22 óráig tart. Akik először járnak itt, meglepve tapasztalják, hogy este hétkor a terem még sötét és üres. A kezdési időpont nyolc és negyed kilenc között van, attól függően, hogy „közkedvelt” diszkósunk, Palásti Lajosnak, közismertebb nevén „Palának” milyen kedve van. A programfüzet a diszkó végét illetően is pontatlan. Általában háromnegyed tízkor van vége a táncnak, mert Pala csomagol és rohan Geijenbe diszkózni, mert az minden bizonnyal többet hoz a konyhára. Javasoljuk, hogy ne egymás utáni időpontban legyen a két helyen a diszkó, vagy ha ez nem járható, akkor legalább a kezdési időpont legyen valóban hét óra. A másik a belépő. A másfél órásnál alig hoszszabb műsorért sokalljuk az ötven forintot. Sajnos nem mindenki engedheti meg magának a szűkös szülői zsebpénzből a diszkó látogatását. Könnyen azt válaszolhatnák, hogy akinek nem tetszik ne jáijon oda, különösképp, ha pénztárcával sem bírja. Azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy jószerével nincs más szórakozási lehetőség. A megoldás szerintünk az lenne, ha az illetékesek vagy mást bíznának meg a diszkózással, vagy pedig rendszeresen ellenőriznék az időpontok betartását. Az érintettek nevében B. A. K. É. (A teljes név és cím a szerkesztőségben) A Vasút utca gödrei Úgy vélem nem túlzók, ha azt állítom, hogy a Vasút utca, annak állapota városunk szégyenfoltja. A burkolat felfagyott, felgyűrődött, nagy a por, és egy kiadósabb eső után vastag a sár. Évente elhangzik a felhívás, hogy építsük, szépítsük városunkat. Elmondhatjuk, az öszszefogással szép eredményeket értünk el eddig. A lakosság mindent megtett, és megtesz a környezet szebbé tételéért. Nem így az a kilenc vállalat, a Vízmű, a Dédász, a TÁÉV, a Volán, a MÁV, az Agrokémia, a Betonkeverő üzem, a Tüzép és a Gabonaforgalmi Vállalat, amelyek telephelyei itt találhatók. Évek óta tart az áldatlan állapot. A személyautók valósággal bukdácsolnak a tetemes gödrökben, nem beszélve a gyalogosokról, akik járda hiányában szintén ajobb sorsra érdemes útra kényszerülnek, ahol az évszaktól függően vastagon áll a szétszórt gabona, a cukorrépa. Nem ritka a fekete szén és a folyami kavics sem, nem beszélve a törött üvegekről. Azt hiszem, az ilyenkor szokásos magyarázat és mentegetőzés, netán egymásra mutogatás helyett a tettek, az illető vállalatok összefogása lenne célravezető, amely a Vasút utca rendbetételét eredményezné. Vidákovics János Nem értesítették a feleséget Egy kis faluban élt egy kétgyermekes család. Egyszer a férj elutazott meglátogatni a szüleit, és több nap után sem tért vissza. A feleség keresni kezdte, először a szülőknél, majd bejelentette eltűnését a rendőrségen is. Már hetek múltak el, és a feleség továbbra is kétségbeesve kereste férjét még annak munkahelyén is. Három hét után tudta meg pont a férj volt munkahelyétől, hogy férje meghalt. Az történet, hogy elütötte egy autó és a balesetet követően a közeli nagyvárosba vitték kórházba. A sérült egy percre sem nyerte vissza a három hét alatt eszméletét. A kórházban feltűnt, hogy senki sem látogatja a szerencsétlent, de azt gondolták - mivel alkohol szaga volt a leheletének -, hogy alkoholista, akinek nincs se kutyája se macskája. Amikor aztán meghalt, a ruhájában talált személyi igazolványa alapján értesítették a munkahelyet. Innen tudta meg végül is a feleség, hogy mi is volt a rejtélyes eltűnés oka. A férjet eltemették, de a feleség nem nyugodott bele a történtekbe és elkezdte firtatni, hogy Magyarországon hogyan eshetett meg ez. A kórház szerint minden ilyen esetben, amikor a rendőrség is kimegy helyszínelni, a bevett szokás szerint a rendőrség értesíti a balesetet szenvedett hozzátartozóit. A rendőrség szerint viszont nekik nem kötelességük a hozzátartozók értesítése. Ez a kórház feladata, amit az idevágó rendelet is előír. Most aztán mit is gondoljunk? Az biztos, hogy nem lett volna ekkora bonyodalom a dologból, ha a kórház és a rendőrség is értesíti a feleséget. Az egyik azért mert ez a kötelessége, a másik meg csupán emberségből.-TA makacs Geszti Eszti Esztivel világ életemben pechem volt. Szörnyen makacs, egyszerűen képtelen megválni papírruhájától. Pedig forgatom jobbra, balra, próbálkozom lentről és fentről, finoman és mi tagadás durván, az eredmény viszont egyként semmi, hiába is erőiködök. Mielőtt bárki is rosszra gondolna, sietek elárulni, nem vagyok kiskorúak megrontója. Geszti Eszti egy csokoládés darabárú, amelyet minden közös vásárlásunkkor kikönyörög tőlem a lányom. Először ő próbálkozik, de a szemre ugyancsak guszta csomagolás nem engedelmeskedik gyenge kis kezeinek, így aztán rendszerint tovább passzolja: apu nyisd ki - nyafogja. Az eredmény rendszerint az, hogy a csoki darabokra törik, de a műanyag fóliával megerősített csomagolás nem enged. Így a lányom kénytelen tudomásul venni, hogy az áhított csokit csak otthon eheti meg, miután alkalmas vágóeszközzel kibontom. Az utóbbi időben viszont radikális megoldáshoz folyamodtam. Meguntam, hogy a lányom egyfolytában nyafog a bolttól hazáig. Rendszeresítettem egy ollót (a bevásárló szatyor mintájára bevásárló ollót), amelyet rendszeresen magammal hordok, hogy kellő időben el tudjak bánni a gálád Esztivel. Igaz, amikor előveszem a boltban a tekintélyes méretű vágószerszámot némelyik pénztáros automatikusan becsukja a kaszszafiókot némelyek pedig ugyancsak furcsán méregetnek. Bár biztos nem jut el az illetékesekig, mégis javasolnám: vagy rendszeresítsenek a sörnyitó mintájára „Eszti vágó ollót” minden boltban, vagy írják rá a csomagolásra: kizárólag ollóval fogyasztható. így elkerülhető lenne a sok fölösleges bosszankodás. De talán a legegyszerűbb az lenne, ha a gyártó olyan csomagolásban dobná piacra Esztit, hogy ugyancsak tetszetős ruhájából körténő kihámozásához ne legyen kevés egy tapasztalt férfikéz. M. J.
