Atomerőmű, 1986 (9. évfolyam, 1-8. szám)
1986-12-01 / 8. szám
ATOMERŐMŰ ÉPÍTŐI 3 Vetélkedők Malac-sztori sorozatban A GYGV brigádvetélkedőjén munkavédelmi, tűzvédelmi, elsősegélynyújtási és KRESZ-feladatokat kaptak az öt fős csapatok, melyek közül holtversenyben lett első a lengyel munkahely brigádja és a Szíj-brigád, harmadik az Univerzum szocialista brigád. Fotó: Nagy István Hajnali krónika Igen meglepődhetett november 20-án este a a paksi városi rendelő orvosügyeletese, mikor két fiatal azzal állított be, hogy „állítson ki igazolást egyikőjük lábtöréséről és értelmi fogyatékosságáról”. Azután láthatta, hogy a két fiatal nagyon is egészséges emberhez illően fut tovább. A vetélkedő helyszínére siettek, amely a Lepke étteremben zajlott, sok érdekes feladattal, külső helyszínekkel, lengyel, német, orosz vendégjátékosok behozásával. „Malaca” volt a Vegyépszer és a PAV beruházási fiatalok csapatának, ugyanis megosztva megnyerték a VERTESZ KlSZ-alapszervezet által immár hagyományosan megrendezett „Harc a malacért” játékos vetélkedőt. A II. helyezett a PAV-os klub lett. Az OSZV a résztvevő 9 csapatból a III. helyezést szerezte meg. A versenyzést követő lakoma fogósai: 5 db sültcsirke és 50 krémes volt, a helyezések sorrendjének megfelelően. Sipos István, a VERTESZ üzemvezetője — jelen esetben játékvezető — közlése alapján ez az utolsó VERTESZ- malac — a kollektíva lassan befejezi üzembehelyezési tevékenységét a IV. blokk villamos berendezéseinek beüzemelésével. Az 1000-es blokkok építésénél — szerintük legalábbis — már sült borjúért lesz méltó vetélkedni. November 28. Este nyolc óra. Történik: semmi. Mármint a városban. A Lepke étteremben azonban izgatott a hangulat. A beruházás művelődési bizottsága hajnalig tartó vetélkedőjén zsibong a hat csapat. Senki sem ideges. Legalábbis most, míg az elején járunk. Ne bántsd a zsűrit, mert elküld valamiért! Valahová. Kihirdetik az újabb feladatot: Lóhalálában (ettől az állatvédők kissé idegesek lesznek) hozzatok balos cipőket. Fokozódik a hangulat. Egy szakállas férfi kevés híján sírva fakad. Általános lesz a csend és a műveltség. Még csak éjfél! A tudás hatalom, de arra most semmi szükség. Kattognak a kötőtűk, a fényképezőgépek és a szempillák. Ez a egész egy nagy kavargás. Bőbeszédű szaktársunk reklamál. A zsűri — majd szó szerint — a szavába vág. Később az illető elnézést kér és igazolást arról, hogy nem is járt itt. Fél három. Nem álmos még senki, csak telefonálni akar, hogy ne várják már ebben az életben. Lesz még feladat, szőlő, lágy kenyér ... Négykor. Sült csirke és uborka, pezsgő. Mindenki nyert. Zsűri, oklevél, evészet, stb. Mindenki kibékül, elsősorban önmagával. Romeltakarítás. Odakint lassan megvirrad. ... hogy miért nem tisztelik nálunk az öregeket? Akarom mondani: nem pontos így, hogy az öregeket nem tisztelik, hanem maga a szó („öreg”) vált elmarasztaló, lebecsülő jelzővé a mindennapi használatban, „öreg vagy te már”, és ehhez hasonló megjegyzések egyetlen szóban összegzik valakinek a létező valamennyi tulajdonságát, emberi értékeit. Milyen tehát Sinkovits Imre vagy Tony Curtis, vagy egy huszonéves tornász? először is: öreg! Sőt, ahogy az egyik újságunkban olvastam Tony Curtisről, mikor Magyarországra látogatott, nemcsak öreg, még májfoltos is ... Miért kellene eltitkolnunk valakiről, ha akár májfoltos is? De mennyi nagyszerű érdeme, mennyi jó tulajdonsága van még az imént említett sztárnak, és szerintem ilyen alkalommal illene számba venni azt is, ha véleményt alkotunk. A faragatlanság terjedéséről, vagy csupán múló divatról lenne szó? Az utóbbival hamarabb kibékülnék, de azt hiszem, nagyobb veszély fenyeget bennünket egy múló divatnál. Ha statisztikát készítünk, leplezetlen büszkeséggel hangoztatjuk, hogy hány 35 év alatti dolgozója van a vállalatnak, vagy hány fiatal tölt be vezető beosztást, pe-Azon töpreng tem... dig ez önmagában nem dicsőség. Akkor is hibát követünk el, amikor a statisztika kedvéért fiatalítunk csak a vezetésben, vagy úgy általában az újra való fogékonyságot, a vállalkozásra való hajlamot, a fejlődőképességet, vagy csak magában a vezetői rátermettséget korhoz kötött tulajdonságnak tekintjük. Kell-e hosszasan magyarázni bárkinek is, hogy az öregedés nem feltétlenül jár együtt mindenkinél a hülyüléssel (és azt sem, hogy nem minden 35 év alatti zseni), sőt, ragyogó példák vannak az öregkorral járó tapasztalatok igen hasznos alkalmazására. Sokszor és sok helyen jól jönnének ezek a bizonyos tapasztalatok, amelyek megmentenének bennünket a hibák ismétlődésétől, a mellé fogásoktól. Nem azt akarom én ezzel mondani, hogy minden öreg feltétlen tiszteletet érdemel, de amellett igencsak kardoskodni való kedvem van, hogy azok a „nagy” öregek, akik megtették a magukét, akik készséggel adják át tapasztalataikat, nagyon megérdemlik megkülönböztetett tiszteletünket, már csak azért is, hogy a helyükbe lépő „nagy” fiatalok megsejthessék megbecsült öregségüket. — ma Seneca 125. levele A pinceprogram már kész A rádió, a televízió, a sajtó sokat foglalkozott régebben néhány várossal, településsel egy speciális ok miatt. Ezek a városok modernizálódásuk, fejlődésük kapcsán szembe találkoztak saját múltjuk, történelmük egy különleges hagyatékával, a pincékkel. Ezek a gyakran feledésbe is merült üregek, labirintusok sokszor évszázadokon keresztül érintetlenül, különösebb károsodás nélkül szolgálták városok érdekeit, polgáraik életét. Az utóbbi évtizedek gyors építészeti és motorizációs fejlődése azonban olyan igénybevételek viselésére kényszerítették ezeket a „földalatti műtárgyakat”, melyekre építőik, kialakítóik természetesen nem is álmodhattak. A problémák fokozatosan egyre nagyobb méreteket öltenek, melyek leküzdése ma már meghaladja egy-egy település saját anyagi erejét. Ezért jött létre az Országos Pincebizottság. melynek feladata azoknak a városoknak, helységeknek központi forrásból történő segítése, melyek a legtöbb, legsúlyosabb pinceproblémával küzdenek. A központi támogatásban részesülők — jelenleg heten vannak — eredményesen dolgoznak, és ennek köszönhetően például Egerben már szinte alig beszédtéma a pincék helyzete. Persze, a probléma nem kizárólag az üregekre, járatokra korlátozódik, hanem számtalan kapcsolódó gondot és nehézséget is jelent. Épületek alapozásánál, közművek építésénél, régi épületek állékonyságánál egy-egy ismert, de különösen ismeretlen pinceüreg jelentős többletköltséget jelenthet. Ezen kiadások egy jelentős részére elegendő a központi támogatás. Ha egy problémáról nem beszélünk, az még nem jelenti azt, hogy az nincs is. Paks esetében — a hirtelen, gyors fejlődés számtalan gondja, nehézsége mellett — a pincék témája valahogy sokáig nem volt téma. Mindenki természetesnek vette, hogy szinte minden ingatlanhoz tartozik egy vagy akár több pince is. Ezek, ahogy az a többi „pincés településnél” is volt, egyre több problémát vetnek fel. A városi tanács megbízta a témában már nagy tapasztalattal rendelkező Földmérő és Talajvizsgáló Vállalatot, hogy készítse el a város pincéinek átfogó műszaki-gazdasági vizsgálatát. A munka elkészült, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a pincebizottság elé terjeszszük központi támogatás elnyerése reményében. A tanulmány — melynek legfontosabb megállapításait a következőkben ismertetem — természetesen önmagában is rendkívül hasznos, mert tervszerűen felvázolja a legfontosabb teendőket és átfogó képet ad a város pinceállományáról. A napjainkban ismert, bejárható mély pincék időbeni kialakulása, kialakítása, felszínhez viszonyított elhelyezkedése alapján két csoportba sorolhatók. Első csoportba a XVIII. századtól az 1900-as évek elejéig épült pincék tartoznak. Ezek elsődlegesen építési anyagnyerés céljából készültek. Az ún. vert fal építésére kiválóan alkalmas, a helybeliek által „sárga föld”nek nevezett lösztalajt a térszín alatt 3—5 m mélységben, szabályos pinceszelvény vájásával termelték ki és használták fel a lakó- és melléképületek felmenő fő- és válaszfalainak kialakítására. A pincék másik részét a település határán bortárolás céljából készítették, ahol a múlt század végén, századunk elején a bortermelés növekedésével együtt présházakat építettek a pincék fölé, alattuk pedig tovább ásták a pincéket. Ma a présházsorok környékét pincelabirintusok kísérik. Méreteiket tekintve, szinte valamennyi meghaladja a 20 méteres hosszúságot, annak arányában, hogy mekkora épületet építettek. Előfordulnak 50—70 m hosszúságú pinceágak is. A második csoportba sorolhatjuk a felszabadulást követő évektől napjainkig épített pincéket. Ezek elsődlegesen, és csaknem kizárólag a bor, zöldség és gyümölcsféleségek tárolására épültek, szinte valamennyi esetben a telekhatáron belül, a földszintes, vagy földszint + emeletes korszerű családi házak közelében, vagy a szuterénben lévő lejáraton keresztül közelíthetők meg. A fölöttük lévő földréteg 2—4 m között váltakozik, kialakításukat tekintve, egyszerűek, általában egyetlen, a lejárat egyenesébe eső 5—10 m hoszszú ágból állnak. Mind a lejárat, mind a pinceág rendszerint kisméretű téglafalazattal biztosított, szinte kivétel nélkül jó állapotú. A város pincéinek mintegy 50—60 százaléka burkolatlan, ami azt jelenti, hogy a pincetérbe semmilyen megerősítő szerkezetet nem építettek be. Ezekre a pincékre lassú romboló hatást fejt ki a növényzet, mivel a 3—5 m mélységig lenyúló gyökérzet a pincefalak táblás, illetve tömbös leválását okozza. A pincék állékonyságát kedvezőtlenül befolyásoló tényezők közé sorolhatjuk a város útjainak az utóbbi években megnövekedett forgalmi és súlyterhelését, az elfolyó vizeket. Paks városában a jelenleg ismert, bejárható pincék száma 1600—1700-ra tehető, melyeken túl még mintegy 100—120 feledésbe merült, elfalazott vagy megszüntetett lejáratú ismeretlen pincére kell számítani. Ez a nagy mennyiség a FTV szakembereit is meglepte (nagyobb mint Szekszárd városáé). A tanulmány részletesen ismerteti a legfontosabb teendőket, amely munkákhoz a megfelelő költségelőirányzatokat is megadja. Természetesen jelentős mennyiségű kapcsolódó munkálatok és költségek is felmerülnek, amik szorosan összefüggenek a pincék problémáival, és elválaszthatatlanok attól. A VII. ötéves tervidőszak hátralévő részében a tanulmány alapján a legfontosabb munkálatok becsült költségigénye 85 millió forint, ami fedezetet nyújtana a legrosszabb minősítésű pincékben szükséges beavatkozások elvégzésére, a város pincéit elsődlegesen veszélyeztető, az alápincézett területeken túlnyomóan jellemző szennyvíz-elszikkasztás felszámolásának megkezdésére. más kapcsolódó jellegű pincemunkálatok végzésével párhuzamosan és e kiviteli munkákat e tervidőszakban és a jövőben is megalapozó előkészítő-tervező jellegű tevékenységek végzésére. A VIII. ötéves tervidőszakban kezdhető meg a város egyes területegységei pinceproblémáinak tervszerű felszámolása, ami — a jelenlegi árszinten — minteev 120 millió forintra becsülhető. Késésben vagyunk, hiszen a helyzet az ismert okok miatt csak romlani fog, és a költségek egyre nagyobbak lesznek. KAKASY OLIVÉR Kedves Luciliusom! Hallom ,háborogsz a Császár legújabb alkoholellenes intézkedései ellen, mely a munkahelyi italozások — névnapozások ellen kelt, beleértve a gladiátori játékok résztvevőit is- Nyugodj meg Barátom, hiszen ennek az intézkedésnek is vannak jó és rossz, majdan betartott és betartatlan pontjai, vannak ellentmondásosságai, és természetesen kiskapui. Kedves Barátom, Lucilius! Itt van rögtön a gladiátorok esete, kik joggal háborognak, hiszen az aréna forró levegője cefetül megizzaszfja őket, ezért a gittegyletük által kiharcolt szódavíz nevű védőitalt nem akarják inni, mert nagyon izzadnak tőle, és ezzel lemosnák testükről az olajat és egyéb védő fes-Fagypont December 2-től hazánkban befagytak a bérek. Izgatottan figyeljük azóta a mérleg másik serpenyőjét. Befagy-e az is, vagy felemelkedik. A mérleg másik karjának viselkedésekor csak egyre gondolhatunk: valami baj van a rugóval. Azóta figyelmesebben olvassuk a sajtót. Szeretnénk a közlemények szűkszavúságán túlmenő, pontosabb, nekünk szóló tájékoztatást. Ha az orvos nem közli velünk, hogy pontosan mi a bajunk, nem tudunk közreműködni a gyógyulásunkban. Pontos, egyértelmű kórismére van szükségünk, és hasznosítható tanácsokra. Elcsodálkoznánk, ha a recepten csak jelszavak szerepelnének: Gyógyuljunk hatékonyabban ! Szilárdítsuk a gyógyulási fegyelmet! Várjuk az újságban gazdaságunk pontos leleteit. Szeretnénk meggyógyulni, legalábbis mindent megtenni érte. Csak ne lenne olyan szűkszavú az „orvosok” közleménye. — i fékeket. Követelik tehát — és tegyük hozzá, hogy joggal — a minél kevesebb víztartalmú alkoholt. Hangoztatják azon véleményüket is, miszerint a hálójuk kivetésének pontosságát nem zavarja az elfogyasztott alkohol mennyisége, mondván, ezután sem fog a munkaidejük alatt kevesebbszer elhangzani a normában megállapított mennyiségű gyönyörű, szívhez szóló mondás: RECIPE FERRUM. Ezt a bátor és igen megfontolandó állításukat sajnos, egy erkölcsileg elítélendő másik érvvel is alá akarják támasztani, miszerint Lucullusék a munkaértekezleteiken és továbbképzéseiken is éppen elég szeszt fogyasztanak, mégis pontosan és találóan vetik ki ők is a hálóikat. Mondván, hogy a fontos döntéseiket a fehér asztal mellett, ráadásul még nem is állva vagy ülve, hanem fekvő testhelyzetben hozzák meg. Gondold meg Barátom, mennyi igazság és éles látás szorult ezekbe a szerencsétlen, porban szaladgáló gladiátorokba, hiszen még ötletet is merészelnek adni a lucullusi továbbképzések és értekezletek résztvevőinek, szervezőinek, hiszen kimondatlanul is arra ösztönzik őket, hogy a fekvő testhelyzet után üljenek, illetve álljanak fel, és úgy folytassák birodalmi fontosságú összejöveteleiket. Azt mondod kedves Luciliusom, hogy nem helyesled az ülő, netán álló munkaértekezleteket, mert az alattuk lévő munkaidőalap megterhelése kisebb ponton valósul meg, — két ülőgumó nem képez egy síkot —, mint fekvő testhelyzetben? Légy nyugodt Barátom, Hiszen az alap a legkiválóbb Szíriái acélból készült, nem kell félteni és védeni, végezetül hidd el, nincs annál igazabb megállapítás, miszerint: in vinum veritás. ÉLJ EGÉSZSÉGBEN! Corsica — berri, anno 86. Osztozkodás Fotó: Nagy István
