Atomerőmű, 1984 (7. évfolyam, 1-8. szám)
1984-12-01 / 8. szám
2 ATOMERŐMŰ ÉPÍTŐI Egy városban élünk — Bár itt, Pakson is érezhető az országra mostanában jellemezhető „nadrágszíj-politika” — kezdi a beszélgetést dr. Tóth Lajos, a városi vb titkára —, mégis, az átlagnál jobb helyzetben vagyunk, hiszen az atomerőmű építéséhez kapcsolódó infrastrukturális beruházások a paksi lakosok életszínvonalát is emelik. Ez így történt eddig is, s várhatóan így lesz a jövőben, az előttünk álló években is. Kezdjük az oktatási intézményeknél. Az általános iskolákat tekintve, elmondhatjuk, hogy a mennyiségi (extenzív) fejlesztések szakaszából a minőségibe (intenzív) léptünk. Ez persze, nem azt jelenti, hogy az atomerőmű további fejlesztésénél nem épül új iskola, inkább azt, hogy most elsősorban a meglévőket igyekszünk korszerű, oktatásra alkalmas intézménnyé fejleszteni. A gimnázium esetében hasonló a helyzet, középfokú oktatási struktúránkat viszont megváltoztatja az 1986-ban átadásra kerülő új szakmunkásképző iskola. Kollégium is lesz, erre a célra a volt járási hivatal épületét alakítjuk át — jóval kisebb költséggel, mintha újat kellene építeni. Még az idén átadunk egy 120 férőhelyes bölcsődét, amely átcsoportosítással, a lakótelepi óvodák helygondjait is részben megoldja. Ettől függetlenül, az állandóan emelkedő népességszaporulat miatt elképzelhető, hogy szükség lesz néhány itteni óvodást a város más gyermekintézményébe irányítani. A PAV — karakán módon állva a kérdésekhez — máris felajánlotta a szállításhoz szükséges autóbuszt. — Hol tart az uszodaépítés? — Talán tudják a kedves olvasók, hogy az építkezést sokoldalú előkészítés előzte meg. Azt már az indító, koordinációs értekezleten eldöntöttük, hogy ez az uszoda csak széles körű társadalmi összefogással készülhet el. Éppen ezen erők összefogására hoztuk létre az uszodaépítő és -fenntartó egyesületet. Ebben az évben elkészültünk a területelőkészítési és alapozási munkákkal, most állítjuk fel az ún. aludonga-szerkezetet. Remélhetőleg, ha már állni fog a váz, még inkább erősödni fog a munkakedv. Bízunk abban, hogy az erőmű területén dolgozó szocialista brigádok, akikkel kétoldalú szerződést kötöttünk, pontosan teljesítik vállalásukat, s így hozzájárulnak a mielőbbi elkészüléshez. A munka dandárja a jövő évre várható. A belsőépítészeti feladatok végzésével párhuzamosan készül a 18x25 méteres medence, amelyet a későbbiekben a Duna-partig húzódó szabadidő centrum elkészültekor 50 méteresre szeretnénk bővíteni. — Az uszodaépítésen kívül még hol számítanak társadalmi munkára? — A közművesítés területén. A város kb. 80 utcájából majdnem a fele burkolatlan — ezek az utcák mondanom sem kell, hogy nem a lakótelepeken, hanem az óvárosban találhatók. Fel kell számolnunk az efféle ordító különbségeket, hiszen, ha egy városban élünk, a színvonalnak azonosnak kell lenni. Mindez szépen hangzik, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy például én hiába lakom Pakson húsz éve, mégsincs rendes aszfaltos út a házunk előtt. Visszatérve a társadalmi munkára, a járdaépítést úgy oldottuk meg, hogy pályázatot hirdettünk. Sorban álltak az „utcák”, pedig mi csak az építési anyagot és a szakértelmet biztosítottuk, magát a munkát a lakók végezték. — Egy közbevetett kérdés: új lakótelep épül? — A város másik dombján épül a malomhegyi lakótelep. Várhatóan 800—850 lakás lesz itt, méghozzá szövetkezeti magánerős építkezés keretében. Az emeletes, de mégis előkertes házak tulajdonképpen átmenetet képeznek a nagyvárosi építkezés és a földszintes házak között, így városesztétikai szempontból sem elhanyagolható épülésük. Ehhez hasonló házakból különben az „atomlakótelepen” is 40 épül. — Mi a helyzet az egészségügyi ellátottsággal? — Megfelel egy atomváros színvonalának, s itt is elsősorban a minőségi fejlesztést tűztük ki célul. Bár felmerült egyesekben az igény egy kórház iránt, azt mondhatjuk, hogy ez most luxus lenne. Hiszen a dunaújvárosi 40, a szekszárdi mindössze 30 kmre van. Inkább a kereskedelmi szolgáltatásról beszélnék, amely lényegeset fejlődött az elmúlt években. Mind a szakbolt-hálózatok, mind az alapkereskedelmi ellátást biztosító vállalatok versenyeznek a vásárlóért. Ezért „engedtük a ringbe” kezdetben az áfészüzleteket, a Népboltot, később a Csemege Vállalatot, újabban pedig a színskálát bővítő maszekokat. Elmondhatjuk, hogy eddig szinte minden maszeknak adtunk engedélyt, az győzzön közülük, akire a vásárlóközönség szavaz. Különösen a zöldség-gyümölcs ellátás területén szeretnénk így előbbre lépni. A kereskedelmi szolgáltatás javulását már az erőművi munkások is észrevették, igaz, mi is minden hozzánk érkező észrevételt igyekszünk a megfelelő helyre címezni. — Ha megpróbálnánk egy általános jövőképet „varázsolni”, mi sülne ki belőle? — Elmondható, hogy például a lakásépítés nem lesz olyan intenzív, mint az elmúlt évek hőskorszakában, amikor szó szerint városnyi volt az előrelépés. Kisebb, de átgondolt fejlesztés várható, a differenciáltabb igényeknek, lehetőségeknek megfelelően. Igyekszünk jobban odafigyelni a már meglévő értékek óvására, az állami lakások karbantartására, felújítására. Oktatási intézményeink technikai fejlesztése miatt már most szeretnénk szólni a város építői, az atomerőmű illetékeseinek. A helyi egészségügyi ellátásban is igyekszünk a legkorszerűbb technikát alkalmazni; az elmúlt évben például CB-rádiós lánccal látták el a város és környéke orvosait, összességében elmondhatom, hogy még az eddigieknél is nagyobb mértékben szeretnénk igénybe venni az erőművi vállalatok szellemi és fizikai kapacitását. — Készülnek a tanácsi választásokra is... — Ismét nagy számadás előtt állunk. Azt szeretnénk, hogy a most bevezetésre kerülő kettős jelölés során minden szerv képviseletet kapjon, s a lakosság jelölje ki, akit alkalmasnak tart tanácstagnak. A már lezajlott kisgyűléseken eddig is sok problémát vetettek fel, ezeket alaposan megvizsgáljuk, számon tartjuk. De éppen a népgazdasági helyzetre figyelemmel, minden igényt nem tudunk kielégíteni. Ezért is fontos a társadalmi összefogás! Kérdezem, nem lehetne-e a város szintjére most jellemző 15—16 millió forintos társadalmi munkát az elkövetkező évben a duplájára emelni? A kérdésre, úgy gondoljuk, az olvasó választhat, év végi számadásként. ZSIGMOND DEZSŐ 84 ezer forint kár Napjaink — de nem mai keletű — kényes kérdése a vállalati étkeztetés. Elég sok kritika érte mostanában a Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalat paksi kirendeltségét, így a téma hátteréről beszélgettem Rónaszéki Lászlóval, a kirendeltség vezetőjével és Nyárai Sándor konyhafőnökkel. — Nagyon sok panasz vetődött fel a dolgozók részéről az étterem higiéniájával, evőeszközök tisztaságával, hiányával kapcsolatban. Milyen megnyugtató választ tud adni a dolgozók részére? — kérdezem Rónaszéki Lászlót. — Havonta egy alkalommal van kooperációs értekezle-Rónaszéki László tünk, ahol az építkezésen dolgozó vállalatok képviselői elmondhatják észrevételüket az étkeztetéssel kapcsolatban, melyre mi meg is adjuk a szükséges információkat. A felmerült kérdések részben jogosak. Vendéglátó egységünknél kb 10 ezer ember étkeztetését oldjuk meg! Jönnek poros, festékes ruházatú emberek is. Ilyen körülmények között teljesen lehetetlen a székek, asztalok tisztaságát megőrizni, mivel folyamatosan történik az étkeztetés. Előírás, hogy étkeztetés közben takarítani szigorúan tilos — éppen a higiénia miatt. — Ezen állapotok enyhítésére, úgy tudom, van egy terv, hogy a PAV külön éttermet kap. Milyen stádiumban van az ügy? — Ezzel kapcsolatban hivatalos információt nem tudok adni. Csak hallottam róla, hogy a terv valóban folyamatban van. Megítélésem, hogy ez nagyon jó gondolat, ezt már kezdetben így kellett volna kialakítani. Evőeszközeink tisztaságáról jogos a panasz. A mosogató gépeink 10 éve üzemelnek foNyárai Sándor lyamatosan, s így állapotuk sajnos, nem a legjobb. Ezekkel párhuzamosan a dolgok mögött lappang egy kis szubjektivitás is. Meg kell vallani azt a szomorú igazságot, hogy a vendéglátóiparban nagyon alacsonyak a bérek. 1949 óta normális bérfejlesztés nem volt a vendéglátón és a kereskedelmen belül. Mosogató munkásainkat nem tudjuk rendszebályozni, mert havi 2000 forintért nem hajlandók jobb munkát végezni. Ha szigort alkalmazunk, beadják felmondásukat, és leszámolnak, mondván azt, hogy a PAV-nál megkeresik a 4000 forintot, mint takarítók. — Ez a tény játszana bele az evőeszközök hiányába is? — Nem. A november 14-i kooperációs értekezleten elmondtam, hogy sajnos, a dolgozók elhordják az evőeszközöket, s ebből kifolyólag két hónap alatt 84 ezer forint anyagi kára keletkezett vállalatunknak! — Hallottam, hogy maguk a konyhai dolgozók is úgymond felületesen bánnak az eszközökkel, hogy finoman fogalmazzak. — Elismerem, bennünk is van hiba. De meg kell jegyeznem azt, hogy itt, az egységen belül is szigorú kontroll van. Mert képtelenség lenne azt hinni, hogy egy héten belül 1200 evőeszközt mi tüntetünk el. — Az ételadagokról, azok minőségéről is sok szó esett. Szakmai szempontból mi a véleménye Nyárai Sándor konyhafőnöknek ? — Megvallom őszintén, a megállapítás számomra kicsit furcsa. Itt vannak a KERMI- vizsgálat eredményei, amelyben az áll, hogy az ételadagok mennyiségével és minőségével nincs probléma. A közelmúltban három alkalommal volt áremelkedés, ami érintette a húsárakat is az egyéb alapanyagok mellett. Mi nem tudunk többet adni, mint amennyi a kalkuláció szerint jár. Négyféle menüt kínálunk a dolgozóknak. Évek óta probléma az, hogy soha nem azt szeretik, amire jegyet váltottak. — Hallottam, hogy 1985. január 1-től az üzemi étkezdénél bizonyos átszervezések fognak érvénybe lépni. Mit tud erről mondani a kirendeltségvezető? — 1985. januárjától a Tolna megyei Vendéglátó Vállalat a Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalattól át fogja venni az egységet! Ez nemcsak Paksra, hanem az egész Tolna megyére vonatkozik. — Milyen előzményei voltak ennek az „őrségváltásnak”? — Ennek egy minisztertanácsi határozat volt az előzménye, amely kimondta azt, hogy munkahelyi vendéglátó vállalatok a felügyeleti jogkört nem a Belkereskedelmi Minisztériumtól fogják kapni, hanem az illetékes tanácsok szerveitől. Ezzel élt a Tolna megyei Tanács illetékes osztálya, és ezért ez a változás. — Mi az, amit zárszóként mondana? — Köszönet minden kivitelező vállalatnak és társadalmi szervnek, amely munkánkat elősegítette, és támogatta, s valamelyest megértéssel volt Irántunk. — A sok évi fáradozást azért mi is megköszönjük és további munkájukhoz minden dolgozójuknak jó egészséget kívánunk. Köszönöm a beszélgetést. i Sz. P. A kedves olvasó, tudom, már sok mindenen nem lepőmeg. Mégis, kérem, ne lepődjön meg az alábbi kijelentésen. Hogy tudniillik egy lakótelepi garázs, vagy garázssor építésénél jóval „drágább” az adminisztrációjára fordídított idő és a pénz. De lássuk az eseményeket. Május elején, miután megbizonyosodott az igény a garázsokra, nosza, megtörtént a helykijelölés. A konkrét szervezést a LAGAMUD Vállalat meg is kezdte. Ám a kiadott helyszínrajz alapján a vállalatvezetőség felvetette, hogy a terület rendkívül értékes, az elhelyezés így nem szerencsés, s az erőmű önálló építészétől kérdezték, hogy nem lenne-e hasznosabb itt garázs helyett lakásokat építeni, ö megvizsgálva a kérdést, a megyei főépítésszel egyetértésben olyan véleményre jutott, hogy a területen ugyan garázsok is felépíthetők, mégis megfontolandó, hogy esetleg kislakásépítés céljaira hasznosítsák. A városi tanács illetékeseit kérték meg, hogy vizsgálják meg a területet, illetve a garázsok 500—1000 méternyire történő áttelepítésének lehetőségét. De tekintettel arra, hogy sem az atomerőműnek, sem a tanácsnak, sem a megyei tervezővállalatnak nincs jogosultsága részletes rendezési terv készítésére, ezért az erőmű illetékesei május 24-én megbízták a Dél-Dunántúli Tervező Vállalatot a szakvé-Beregnyei Miklós—Pach János: Tolbuhin nyomában 4. Hirtl Imréné Romániából származott, és második felesége volt Hirtlnek. Hirtl Imrénén kívül még az alábbi tolmácsokat sorolta fel Zerza bácsi: Haán János, Bálint György, Nagy Imre, Bojtos József. Zerza János szerint Tolbuhin a volt rendőrségi épületben lévő orosz parancsnokságon tartózkodott. Mikor említettük neki azt a verziót, miszerint pár napig a Tolbuhin u. 18-ban lakott, nem zárta ki annak lehetőségét, mondván: „meglehet, de ezt nem tudom”. Szerinte a bombázást nem a Táncsics úton (volt Báró út) lévő rádióadó ellen tervezték, hanem a Hunyorféle malomban hegesztettek, és ott több katona csoportosult, vagy pedig a konzervgyárat akarták bombázni, de eltévesztették, ö nem emlékszik rádióadóra a Táncsics úton. Még a következő adatokat említette Zerza bácsi, azt, miszerint a Diósi-házban (Hattyú út — alsó sarok, a volt, mert értesítette férjét, dött, a Vendliczki-házban (Hattyú út 24.) suszterműhely, a Szalai-házban (Dózsa György út 36.), illetve pincéjében fogda volt. lemény készítésére, illetve június 7-én a teljes rendezési terv készítésére, beleértve a garázstelepítés, a kislakásépítés, a közműtervezés problémáit. Augusztus 22-én egyeztető tárgyalásokra került sor a városi tanácson a Tolna megyei Tanács főépítészével, ahol a megbízott cég bemutatta vázlatait. Ezen a tárgyaláson derült ki, hogy ... (figyeljen a kedves olvasó, kezdenek bonyolódni a dolgok . .. ezen a területen az általános rendezési terv szerint kell építkezni. A résztvevők egyhangúlag elfogadták a garázsépítés új helyét, ennek ellenére a megyei főépítész szükségesnek látta az általános rendezési terv módosítását, s annak elkészültéig nem járult hozzá, hogy az említett tervező intézet a beépítési vázlatokat átadja a városi tanácsnak. Ellenben történt egy olyan jegyzőkönyvi megállapodás, mely szerint az általános rendezési terv módosítását a tervező cég és a főépítész szeptember 31-ig közösen elvégzi. Csakhogy. Az általános rendezési terv módosítását szakhatósággal kell egyeztetni, ez meg is történt, s a szakhatóságok egy kivétellel nem emeltek kifogást. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium illetékese több gazdasági-műszaki mutatót, s alternatívát kért. Mivel a városi tanácsnál úgyis szükségszerűvé vált a komplett rendezési terv módosítása, tervbe vette ennek elkészítését a Dél-Dunántúli Tervező Vállalattal. (S most új szereplő lép a színpadra.) Közben ugyanis kiderült egy olyan apróság, hogy az általános rendezési terv a városi tanácsnál elveszett. Ezért a Városépítési Tudományos Tervező Intézethez fordultak egy másolatért. Azonban az intézet, ha már másolatot kértek, dolgozni is akart az anyagon . .. így az illetékes irodavezető ígéretet tett a tervek soronkívüli elkészítésére. Hát itt tartunk most, kedves olvasó, megjegyezve: amennyiben akár az általános, akár a részletes rendezési terv elkészülte a továbbiakban késedelmet szenved, az atomerőmű illetékesei megfontolják, ne kérjék-e át a tanács műszaki osztályától teljes ügyintézésre. Az ÉVM illetékese szerint ennek van realitása. Most már kifújhatja magát a kedves olvasó, aki gondolom, akárcsak e cikk szerzője, nem könnyen gabalyodott ki a szakmai kifejezések útvesztőjéből. Mégis, mindezek után talán felmerül a kérdés az ügy ismerőiben, nevezetesen, hogy amikor a területrendezéssel kapcsolatos jogszabályok megszülettek, gondol-e valaki arra, mennyire meg lehet bonyolítani egy egészen egyszerű dolgot, s hány intézményen, hatóságon, szerven kell „keresztülvinni” a dolgot? Ki gondolná, hogy aki garázst akar építeni, az darászfészekbe nyúl? zsédé Sebe Gáspárné — volt Baracskai Sándorné — megerősítette Zerza bácsi azon állítását, miszerint a Szalai-ház pincéjében fogda volt, mert az ő férje (Baracskai Sándor) ott raboskodott. Elmondta, hogy férje, miután meghallotta, hogy Paks felszabadult, megszökött a katonaságtól, mert nem akart Németországba kimenni. Nagydorogon szállt le a vonatról, ahonnan gyalog igyekezett Paksra. Közben igazoltatták, és iratok hiányában letartóztatták, majd a Szalai-házba zárták. Miután Baracskainé erről értesült, rögtön rohant a helyszínre. A kerítésnél őrt álló orosz katona jó szívű volt, mert értesítette férjét, aki kérte feleségét, hogy hozzon élelmet és cigarettát. Baracskainé rohanva fordult egyet lakásuk és a fogda között, hozva a kincset érő élelmet és cigarettát. Ebből természetesen az őr is kapott, és ha naponta ötször jött látogatóba az asszony, akkor ötször hívta fel az őr a férjet a pincéből. Végül sikerült kijárniuk, hogy engedjék szabadon. Később Baracskaiék megvették ezt a házat, és akkor látta Baracskainé, hogy a pince tégláira azoknak a neve volt felírva, akik itt raboskodtak. Már ez a ház is lebontásra került. Ennyit sikerült megtudnunk az 1944—45-ös sorsfordító helyi eseményekről, ebben a kis körzetben — négyszögben. A tisztesség úgy kívánja, hogy ezt a munkát fokozott ütemben terjesszük ki a régi Paks egész területére, hiszen csak akkor kaphatunk megközelítő képet arról, hogyan nézett ki városunk ebben az időben, hogyan éltek szüléink, mire emlékeznek ők, és mire kell, hogy emlékezzünk mi, a később születettek — örökké! (Vége.)
