Atomerőmű, 1983 (6. évfolyam, 1-8. szám)
1983-10-01 / 7. szám
VI. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM 1983. OKTÓBER Plusz források Pakson Érdekeltség és ösztönzés Magyar-szovjet Hagyománya lapunknak, hogy a beruházáson dolgozókat leginkább érdeklő kérdésekre, témákra időről időre visszatérünk, hol az események előtt, hol egyidejűleg, néha pedig lemaradva. A beruházás új ösztönzési rendszerével tavaly ősszel — úgy tűnik — kissé előreszaladtunk. Bízva a gyors megvalósulásban, 1982. októberi, novemberi és decemberi számunkban adtunk tájékoztatást a beruházáson bevezetésre tervezett új ösztönzési rendszerről — nem kevésbé felébresztve az érdeklődést (élesztve vitát is) e mindenkit érintő kérdés iránt. Nem rajtunk múlt, hogy csak most tudjuk folytatni sorozatunkat. Ugyanis 1983. augusztus 23-án jelent meg az ipari miniszter és az építési és városfejlesztési miniszter 106/1983. (Ip. K. 17.) IpM—ÉVM sz. együttes utasítása a Paksi Atomerőmű megvalósításában közreműködő vállalatok közös érdekeltségi rendszeréről. E tömören és közérthetően megfogalmazott utasításban részletesen leírja mindazokat a feltételeket és lehetőségeket, melynek során a beruházás kivitelezésén alkalmazható (más jogszabályokban meghatározott) ösztönzési rendszereken túl a részt vevő vállalatok további és jelentős ösztönzési forrásokhoz juthatnak. A források alapja és feltétele a különböző területeken elért megtakarítás, a beruházás létesítményeinek a kormányhatározat által jóváhagyottnál alacsonyabb összegért, határidőre, illetve határidők előtt történő megvalósítása. Hatálya minden olyan vállalatra kiterjed, amelyek a nagyberuházás megvalósításában Újabb állomáshoz érkezett a Tolna megyei számítástechnikai szolgáltatás fejlődése. Elkezdődött a szemé, lyi számítógépismeretek fakultatív oktatása. 1983. szeptember 14-én tartott nyitófoglalkozás várakozáson felüti érdeklődés mellett zajlott le, igen nagy sikerrel. Az NJSZT (Neuman János Számítástechnikai Társaság) Tolna megyéi szervezetén belül működő paksi csoport tagjai tartották meg az atomerőmű KISZ-bizottságával közös szervezésben a nyitó foglalkozást, mely két részből állt. A mintegy 70 hallgató — tanulók, szülök — előtt elméleti bevezető élöadással kezdődött a bemutató. Az előadást Kiss János, a PAV dolgozója, az NJSZT aktivls. tája tartotta a számítástechrészt vesznek, és az utasítás alkalmazására külön (társulási) szerződést kötnek. Ezek a szerződések nem helyettesíthetik a beruházást bonyolító vállalat (ERBE) és a közreműködő vállalatok között megkötött vagy megkötésre kerülő magánjogi szerződéseket. A külön szerződésben vállalt megtakarítások (az utasításban rögzített hányadának) 25%-a fizethető ki szerződés aláírásával egyidejűleg, további 25%-a a létesítményrészek számlái alapján, valamint 20% az egyes blokkok aktiválását követően. A szerződéskötést követő kivitelezési időszakban elért, illetve a létesítményrészek számlái alapján várható további megtakarítások (ugyancsak az utasításban rögzített hányadának) 50%-a fizethető ki a vállalatoknak, majd 20%-a szintén az egyes blokkok aktiválását követően. A fennmaradó 30—30% elszámolása a beruházás pénzügyi lezárása után történik. A szerződésben vállalt és teljesített megtakarításokra az Állami Fejlesztési Bank fizet prémiumokat a vállalatoknak a részletteljesítésekre, és végzi el a végelszámolást teljes teljesítés esetén. Az ösztönzési rendszer lényeges eleme, hogy a szerződésben vállalt költség (megtakarítás) a határidő túllépése esetén a vállalatoknak a korábban kifizetett előleg mértékéig, s a fenti százalékos arányok szerint vissza kell fizetni az ÁFB-nak, illetőleg az egyes prémiumok odaítélésénél a vállalat adott létesítménynél jelentkező megtakarítási eredményét más létesítményeknél várható vagy már realizálódott nika kialakulásának történetéről, fejlődésének főbb állomásairól. A több, hangulatos példával illusztrált előadás kellően felkeltette az érdeklődést a tanúlók részéről a téma 'iránt. Ezt bizonyította az előadást követően elhangzott sok-sok kérdés, mellyel a hallgatók az előadót szinte ostrom alá vették. Szünet után következett a gyerekek részéről nagy izgalommal várt gyakorlati be. mutató. A tanulók 10—15 fős kis csoportokat alkotva tanulmányozhatták közelebbről is a gépeket. Bhihez 3 db személyi számítógép állt rendelkezésükre. A bátrabbak később saját maguk ülhettek a gépekhez és kezelését gyakorolhatták. A nyitáfoglaíkozás szemléletes játékprogramok bemutatásával igen jó, oldott hangulatban fejeződött be. visszafizetési kötelezettségével csökkenteni kell. További fontos része az utasításnak, hogy a vállalatok az ÁFB által kifizetett összegeket külön alszámlán könyvelik el, ennek terhére számolják el az érintett dolgozóknak prémium címén kifizetett összegeket. Ezek a kifizetések nem érintik a vállalatok bérköltségét, s nem számolhatók be a dolgozók átlagkeresetébe. Fontos pontja még az utasításnak, hogy a vállalt, de nem teljesített szerződésekből fakadó viszszafizetési kötelezettségek mértéke csökkenthető (nem vállalati együttműködés hiányára visszavezethető) vétlenség esetén. Ennek megállapítása kormányzati hatáskörbe tartozik. Az új ösztönzési rendszer gyakorlati alkalmazásának immár semmi akadálya nincs, elterjedése, megvalósulása a beruházáson részt vevő vállalatokon múlik, illetve a vállalatok felkészültségén. A tervezés, szervezés színvonalán, az ésszerű takarékosságon, az együttműködési készségen. Az sem mellékes, mennyire ismerik meg lehetőségeiket a vállalati kollektívák, brigádok, az egyének, hogy véleményükkel, javaslataikkal, aktivitásukkal növeljék az új érdekeltségi rendszer eredményességét, a lehetőségek minél teljesebb kihasználását. Tavaly ezzel kapcsolatosan — kissé'korán és akaratlanul — felborzoltunk kedélyeket, most abban bízunk, hogy a beruházáson dolgozók érdeklődése, aktivitása mihamarabb az új érdekeltségi rendszer gyakorlati megvalósítását eredményezi. CZAKÖ TIBOR A helyszínen megállapodás született arról, hogy ez a szolimái támogatás rendsze. rés legyen a középiskola számítástedhnikai köre és az NJSZT paksi csoportja között. Egyrészt megfelelő szakmai jegyzetek, mintaprogramok készítése, valamint egyes előadásokon való részvétel formájában fogja támogatni az NJSZT az 'iskolát. Ennek a megállapodásnak szellemében zajlott le az első igazi szakköri foglalkozás, itt már meghatározott tematika alapján ismerkedhettek a diákok a számítógép alapfogalmaival. Őszintén reméljük, hogy a biztató kezdet után 'megfelélő lesz a folytatás is, hiszen maholnap a számítógép életünk szerves részévé válik. SÁNDOR FERENC Kiemelkedő események kapcsán szoktunk élni az elmúlt időszak alatt történtek értékelésével, további céljaink meghatározásával. A PAE I. reaktorbloikkjának ünnepélyes avatása kapcsán a beruházáson dolgozók szélesebb tájékoztatását szeretnénk biztosítani e cikkel a PAV MSZBT-tagcsoportja által végzett munkáról, a tagcsoport működésének céljairól. Az MSZBT-tagcsoport elnöksége jelen összetételben 1981 óta végzi munkáját, éves munkatervek alapján. Minden évben különös figyelemmel voltunk a November 7.-ét megelőző és követő időszak programjainak kialakítására, melyeket a „Magyar— Szovjet Barátsági Napok” keretébe foglaltunk minden évben. Az 1982. évben a Szovjetunió megalakulásának 60. évfordulója, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. évfordulója, valamint az ennél „szerényebb”, de a beruházás területén dolgozók számára közvetlenebbül érzékelhető, az I. sz. reaktor„Együtt — felelősen” címmel májusi számunkban adtunk hírt arról, hogy március végén az ERBE és a 22. sz. ÁÉV kezdeményezésére 15 vállalat gazdasági és társadalmi vezetői együttműködési megállapodást írtak alá a 3. sz. reaktor 1983. november 5-i határidőre történő beemeléséhez szükséges feltételek biztosítására, a tartály beemelésére. Szerepelt még a vállalásban a 3. sz. blokkban a tiszta szereléshez szükséges építési-szerelési készültség I. és II. szakasz (határidő: november 15., ill. december 15.) biztosítása is. Júniusi számunkban a megvalósulás kezdeti és biztató eredményeiről tudósítottunk. Most, a határidők közeledtével sokakat érdekelhet, érinthet egy kérdőjelektől sem mentes helyzetkép, akkor is, ha a teljesítésekre vonatkozó prognózis nem sokkal érvényesebb, mint egy heti időjárási előrejelzés. Ezért, és a hiteles helyzetkép megismerése érdekében vettem részt örömmel az ERBE október 3-án tartott értekezletén, ahol a jelenléti iv elején ez állt: „Jelenléti ív a 3. sz. blokk tisztaszerelési munkahely kialakításával kapcsolatos egyeztetésről”. Az értekezleten szinte minden érdekelt vállalat képviselője megjelent. Két napirend foglalkozott a 3. sz. reaktor beemelésének, a 3. sz. barátság blokk nagy üzembehelyezési fázisaihoz igazodó programok jegyében végeztük munkánkat. E munkánk során törekedtünk a Szovjetuniónak a béke, a nemzetközi biztonság érdekében tett erőfeszítései népszerűsítésére, a sokoldalú magyar—szovjet együttműködés kölcsönös előnyeinek bemutatására, illetve a területen dolgozó szovjet, magyar szakemberek mindennapos munkakapcsolatainak személyes baráti kapcsolatokká történő bővítésére. E célok megvalósítását szolgálták programjaink, melyek közül néhányat megemlítenénk: külső előadó mutatta be a Szovjetunió aktuális külpolitikáját; az idegengőzös indítást, mint első jelentősebb fázist követően, ünnepélyes keretek között, tárgyilagosan értékeltük az eddigi együttműködés tapasztalatait; a szovjet szakértők számára több kulturális esemény meglátogatását szerveztük meg; a magyar villamosenergia-ipar megismerését a Dunamenti Hőerőmű meglátogatásának megszerveblokk tisztaszerelési feltételeinek március 1-i ütemterv szerinti helyzetével. A szakemberek számára bizonyára sok érdekes, fontos kérdés merült fel, az egymásra figyelő, értő és segítő szándék egy kívülálló számára is érzékelhető volt. Ám arról, amiről a tudósítás terveződött, alig esett szó. Egyértelmű nyíltsággal legalábbis nem. Sok. jelentős eseményről és eredményről igen, az együttműködés révén még behozható határidőcsúszásokról is. De elhangzott az ütemtervhez képest 35, sőt 68 (!) napos késés is egyes területeken, amelyek már soknak tűnnek a november 15-i és december 15-i határidők teljesíthetőségéhez viszonyítva. Az építők leszögezték, hogy a 3. sz. reaktor beemelésének építészeti feltételei teljesülnek. A tiszta szerelés megteremtésénél több tényező együttes hatása — a tudósító véleménye szerint legalábbis — a márciusi vállalások teljesítését komolyan veszélyezteti. Ilyen például — mint utóbb és máshol kiderült — néhány berendezés késedelmes beérkezése (hazai és szocialista import egyaránt), építészeti lemaradások. Ezekről, a csúszások és késések okairól a megbeszélésen senki nem beszélt, nem nyilatkozott az érintett vállalatok egyetlen képviselője sem. Miért? Talán mert mostanra bizonyossá vált: márciusban zésével segítettük elő; „Távoli városok — közeli barátok” vetélkedő, szovjet filmnapok, sportprogramok kapcsán a személyes kapcsolatok bővítése, a kölcsönös ismeretszerzés volt a cél. Munkánk eredményességét, politikai és társadalmi szervezeteink, illetve a gazdasági vezetés támogatása fokozta. Ez évtől kezdődően az egyes események megszervezését szocialista brigádokra bíztuk. Az eddigi tapasztalataink e vonatkozásban kedvezőek. Ez évben is megrendezésre kerülnek a „Magyar —Szovjet Barátsági Napok”, melyek eseménysorozatát igazán nagy esemény, a PAE I. reaktorblokkjának ünnepélyes avatása bővíti, emlékeztetve az eddig végzett áldozatkész munka, a nemzetközi együttműködés eredményére. Kívánunk mindenkinek további eredményes munkát, sok sikert. Gálos Tibor PAV MSZBT tagcsoport ügyvezető elnöke minden feltétel optimális megvalósulására épített a terv, bízva abban, hogy a beruházás eddigi realitásai jobbak lesznek a múlt évek tapasztalatainál. Többek véleménye szerint: a későbbi és kényszerű magyarázkodások egyik oka sokszor volt már az ilyen megkövetelt optimizmus. Egy dolog viszont kétségtelenül igazolódott ezen az értekezleten. A korábbi és sokat emlegetett „egymásra mutogatás” valóban megszűnt. Érezhetően egy ügyről, közös érdekeltségről volt szó függetlenül a vállalati zászlók „színétől”. A vállalt határidőkig a feszített munka, a jó együttműködés még igen sok és jelentős eredményt hozhat a 3. sz. reaktortartály beemelése, a blokk építésében, szerelésében. Csökkenthetők az elmaradások, a szocialista brigádok és kollektívák az öszszefogás, az akarat, az erőfeszítések eredményessége után joggal és méltán vallhatják: „Mindent megtettünk az együttműködési megállapodásban vállaltak teljesítéséért!” Decembertől remélhetőleg ezekről számolhatunk be nem hallgatva el az esetleges kudarcokat sem. Cz. T. Szamitastechnika oktatás szolgálatában Helyzetkép kérdőjelekkel