Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1943
REV 201© ADO'S Az iskola múltja. Hivatalosan 1766-ban említik először mint schola Latinát. Első pártfogója Aszód földesura, a Podmaniczky-család s a nála neve- lősködő Szontágh Sámuel. Híres professzora volt az iskolának Koren István, akinek idejében (1835—38) járt itt Petőfi Sándor. Az iskola sokszor került válságos helyzetbe, főleg a szabadságharc leverése után, de a környék előkelőinek s polgárainak anyagi támogatásával mindig talpra állt s fejlődésnek indult. Elévülhetetlen érdemeket szerzett fáradozásával Moravcsik Mihály lelkész. Az iskolának főgimnáziummá fejlesztése Micsinay Ernő gimra. felügyelő és Szabó Lajos ig. kezdeményezésére 1912-ben indult meg, 1915-ben már Petőfi- főgimnázium. Dr. Osváth Gedeon igazgató Petőfiről írt tanulmányának teljes bevételét a gimn. építési alapjára ajánlotta fel. A világháború utáni válságos időkben igazi megmentője volt az iskolának a bányai evang. egyházkerület püspöke, D. Raffay Sándor. Mivel az aszódi evang. egyház a maga erejéből képtelen volt új iskolaépületet felállítani, a gimnáziumot 1927-ben átvette az egyházkerület. D. Raffay Sándor püspök nemes munkáját, sok fáradozását és dr. Oravecz Ödön igazgató fáradhatatlan tevékenységét siker koronázta, 1931-ben készen állott az új épület. A régi gimn. épület ettől fogva internátusul szolgál. Az iskola 1938-ban új épülete kertjében szobrot állított Petőfinek. Az intézet hatóságai. Iskolánk főhatósága a bányai evang. egyházkerület, illetve ennek elnöksége: D. Raffay Sándor püspök, m. kir. titkos tanácsos és dr. Pesthy Pál ny. miniszter, kerületi felügyelő. A fenntartó egyház- kerület a. felügyeletet az aszódi középiskolai bizottság és az aszódi helyi bizottság útján gyakorolja. Az előbbinek elnöke a kerületi elnökség, az utóbbinak dr. Horváth Károly ügyvéd, iskolai felügyelő és ügyész. Az állami felügyeletet a vallás- és közoktatásügyi miniszter megbízásából a budapestvidéki tanker, kir. főigazgatóság végzi.