Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1940

10 Kovács Andor orosházi lelkészt, a békési ev. egyházmegye espe­resét, kormányfőtanácsost, lelkészi működésének 50-ik évfordulóján táviratban üdvözöltük szeptember 7-én. Dr Gyóni Mátyás kartársunkat meleg szeretettel üdvözöltük abból az alkalomból, hogy a budapesti Pázmány Péter Tudomány Egyetem 1940. december 9-én „sub auspiciis Gubernatoris“ doktorrá avatta. Az egyetemi ünnepélyen a kar képviseletében az igazgatón kívül Dr Guolh Kálmán és Kűhn Ernő tanárok voltak jelen. Gyász. Kegyelettel emlékezünk meg Magöcs Károly kerületi lel­kész 1940. december 15-én történt elhunytáról, aki az Aszódi Közép­iskolai Bizottság jegyzője volt. Május 2-án halt meg Budapesten Czitó Győző ny. m. kir. jószág- igazgató, volt iskolafelügyelőnk, aki gimnáziumunk sorsával mindig szeretettel és megértéssel foglalkozott. Temetésén Jancsik Mihály igaz­gatóhelyettes jelent meg az iskola képviseletében és helyezett koszorút a ravatalra. Változások a tanári testületben. A tanári karban az iskolai év folyamán nem történt nagyobb változás. Kunos András internátusi nevelő tanár, aki még a múlt tanév vége felé katonai szolgálatra vonult be, nem tért vissza intézetünkbe, mert a rimaszombati egyesült protes­táns gimnáziumnál mint helyettes tanár helyezkedett el. Rágyánszky Pál internátusi nevelő tanár szeptember 15-én vált meg iskolánktól, az érsekujvári állami gimnáziumhoz kapott beosztást helyettes tanári minő­ségben. Helyére Hajas Béla oki. latin-történelem szakos tanár került, aki november 9-én kezdte meg működését. Minthogy két internátusi nevelőtanári állás pályázó hiányában még betöltetlen maradt, az iskolai főhatóság megbízása folytán Dr Guoth Kálmán és Kühn Ernő tanárok látták el egész évben a nevelőtanári teendőket. Az iskolai év folyamán a következő kartársak teljesítettek katonai szolgálatot: Dr Varga Ferenc még a múlt év május 27-től október 21-ig, majd április 5-től május 26-ig; Dr Reuss Pál április 5-től május 28-ig; Dr Guoth Kálmán április 6-tól május 13-ig; Hajas Béla április 12-től május 31-ig. E helyen is köszönet illeti meg Szever Pál ny. igazgatót, aki Dr Guoth Kálmán óráit látta el. Nyíry Sándor testnev. tanár február 15-től március 8-ig levente síoktató tanfolyamon vett részt Tiszaborkút—Mencsulon, ahol a két- futamú műlesikló versenyben első helyezést ért el. Iskolai ünnepélyek. Évnyitó ünnepély szeptember 10-én: 1. Hiszekegy. 2. Kühn Ernő vallástanár imája. 3. Az igazgató beszéde. 4. Himnusz. 5. Tisztelgő elvonulás a magyar zászló előtt. Szeptember 16-án Keletmagyarország és Erdély egy része visz- szatérésének ünneplése: 1. Himnusz. 2. Keresztes Pál VII. o. t. Petőfi „Erdélyben“ c. versét szavalta. 3. Az erdélyi indulót énekelte a Vili. oszt. énekkara. 4. Dr Czirbusz Endre tanár előadása Erdélyről. 5. Szózat. Október 6-án az aradi vértanuk emlékünnepe: 1. Himnusz. 2. Meg­nyitó beszédet mondott Lovagi Tibor VIII. o. t., az önképzőkör titkára. 3. Csengeri László VIII. o. t. „Októberi emlékek“ c. zenemüvét adta elő. 4. „Szózat“, szavalta Keresztes Pál VII. o. t. 5. Tatár András önképző-

Next

/
Oldalképek
Tartalom