Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1938
13 E szobrot is nem a múltnak, hanem a jelennek és a jövendőnek emelte a hálás kegyelet. Felavatom azért ezt a szobrot. Felavatom a nagyságot megillető tisztelet érzésével. Tudom és érzem, hogy ez a szobor tanít. Fia tanít, hát él. Él az eszmékben, melyeket Petőfi Sándor képviselt és hirdetett. Teste porlad, igazában senki se tudja, hogy hol. De a lelke ma is él bennünk. Éljen is örökké, minden nemzedékben, hogy élő és áldozatos magyar lelkeken épüljön fel és álljon meg időtlen időkig e nemzet boldog jövendője. A felavatott szobrot az iskola nevében Nagy Imre gimnáziumi igazgató vette át a következő beszéd kíséretében: Hálatelt szívvel, megilletődött lélekkel állok ebben az ünnepélyes órában halhatatlan diákunk szobra előtt s veszem át az iskola: a tanári testület és az ifjúság nevében. Mélységes hála tölt el a Gondviselés iránt, mert ránk virradt ez az örömünnep s megvalósult régi álmunk. Hálával gondolok ebben a percben mindazokra, akiknek nemes áldozatkészségéből és fáradozásából az érc Petőfi megjelenhetett itt az iskola előtt. Mélyen meghatottak azok a nemes, szívbemarkoló szavak, amelyekkel szeretett főpásztorunk ezt az emlékművet felavatta s hivatását megjelölte. ígérjük, hogy féltő gonddal, soha meg nem szűnő kegyelettel fogjuk megőrizni s az utánunk jövő nemzedéknek mint drága örökséget átadni. E fogadalom nem csupán az emlékmű megvédésére és gondozására vonatkozik. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy azt a szellemet, azokat az éltető nemes eszméket, amelyeket az érc Petőfi megtestesít, az iskola falain belül, az ifjúság leikébe átplántáljuk és meggyökereztessük. Úgy érezzük, e szobor nem néma emlék, hanem az élő Petőfi s mindenkihez van szava, aki feltekint rá. Mikor a klasszikus kor görögje a tengeren hazatérve már messziről megpillantotta az athéni fellegvárban, az Akropolison Pallas Athénének, a város védőjének ércszobrát s a szobor aranyozott dárdahegyén csillogó napsugár melegséggel, megnyugvásssal és nemzeti büszkeséggel töltötte el lelkét, úgy dobban meg majd a mi magyar szívünk is itt a Galga völgyében, ha ezen a kis aszódi Akropolison szemünkbe tűnik Petőfi szobra. Petőfi a magyar ifjúság örök eszményképe, elsősorban őhozzá szól e helyen. Rövid, de annál küzdelmesebb életéből, amelyet halhatatlan költészete oly megkapó hűséggel tükröz vissza, minden idők gyermeke tanulságot meríthet. Mennyi szenvedés, nélkülözés jutott neki osztályrészül s ő nem roppant össze, nem csüggedt el soha, az isteni gondviselésbe vetett erős hite vezette, Tengernyi kínja közt is megőrizte lelkének egyensúlyát, nyíltságát és őszinteségét. Még legnagyobb nyomorában is folyton képezte önmagát, tanult és dolgozott. Ragyogó példát mutat a szülök iránti szeretetre; szinte megható gyengédséggel veszi körül a legszeretettebb apát és az imádott édesanyát.
