Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1938
Biztatom, hogy majd még jóra fordul sorsa; Ö fejét csóválja, nem hisz a szavamnak. „Úgy van, úgy“, szól később, „jóra fordul sorsom, Mert hisz lábaim már a sir szélén vannak.“ Én elszomorodva borulok nyakába, S megfürösztöm arcát szemeim könnyével, Mert az én atyám e jó öreg kocsmáros... Áldja meg az Isten mind a két kezével! Bizony mondom, itt kellene ma ünnepelnie minden magyar léleknek, akiben még él a szülők iránt köteles, soha le nem róható hála és szeretet. Vagy evangélikus egyházunk öntudatos fiát ünnepeljük-e, akinek evangéliumi szent hite olyan sok költeményében megcsendül? Aki a nemzeti élet legválságosabb idején másik két nagy hittestvérével: Kossuth Lajossal, a haza atyjával és Görgey Artúrral, e tüneményes hadvezérrel történelmet csinált. Bizony az egész magyar evangélikus társadalomnak itt kellene ma lélekben ünnepelnie Petőfi Sándor leleplezésre váró szobra előtt. Petőfi szobra előtt állunk. Petőfi nagy volt. Müveivel maga állított magának méltó és örök emléket. Nem is neki van szüksége erre a szoborra, hanem nekünk, a most élő és az utánunk jövő nemzedéknek. A mai ifjúságnak, hogy Petőfi példájából megtanulja, hogyan kell Istentől nyert tehetségeinek gazdagításával és kicsíszolásával készülnie a jövőre. Petőfi lángész volt, mégis folyton tanult, ismeretlen nyelveket sajátított el. Történelem és bölcselet mélységeibe hatolt. Tudta, hogy a nagyság csak munka és lélekgazdagitás koronája lehet. Petőfi szobra azt hirdeti a magyar ifjúságnak, hogy ne puszta igényekkel és álmokkal, hanem komoly készültséggel, kiművelt lélekkel, tettre edzett akarattal, nélkülözésekre és szenvedésekre is kész önfegyelmezéssel és tiszta erkölcsökkel induljon neki az életnek. A mai és az ezután következő nemzedéknek van szüksége erre a szoborra, hogy minden magyar megtanulja a hazát tettekkel szeretni, áldozatokkal építeni, hűséggel a jövendőkre átörökíteni. Hogy minden magyar emberben vezérlő erővé váljék a nemzeti öntudat és jövendőt kivívó hatalommá legyen a nemzet történelmi hivatásának felismerése és komoly vallása. A mai kor gyermekeinek van szüksége Petőfi Sándor szobrára, mert ezek ma mind a szabadságot, mind a szerelmet félremagyarázzák, megszégyenítik és megtapossák, Petőfitől kell a szabadságban józanságot, a szerelemben tisztaságot tanulniok. A mai családoknak van szüksége Petőfi szobrára, hogy ki ne hűljön bennük a szív, meg ne vesszen a tiszta erkölcs, hanem az egymást megbecsülő tiszteletadás és kímélő szeretet legyen a magyar családok életének alapja, dísze, értéke és koronája. Evangélikus egyházunknak van szüksége erre a szoborra, hogy ne a múltnak, hanem a jövendőnek éljen és neveljen Petőfi Sándorokat önmaga és a haza számára.
