Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1937

Hittestvéri szeretettel köszöntöttük a csővári és acsai gyülekezetei új lelkipásztoraik beiktatásának ünnepén; az előbbin a kar nevében Hamrák Béla vallásfanár mondott üdvözlő beszédet. Változások a tanári testületben. A tanév folyamán a fa* nári karban lényeges változások történtek. Velten Armand rajztanár, ki már a múlt tanév végén betegeskedett, egészségének helyreállítása végett e tanévre betegszabadságot kapott. E helyről is szívből kíván* juk, hogy egészségét visszanyerve, folytathassa munkáját. Helyét Richly Emil okleveles rajztanár töltötte be ideiglenesen mint óraadó helyettes tanár. Karádi. János, aki intézetünknek 25 év óta tanára s az infer* nátus vezetője, szeptember 17*én tragikus körülmények közt elhunyt. Temetése szept. 19*én ment végbe nagy részvét mellett; a kar névé* ben Nagy Imre búcsúzott az ejhúnyltól. Minthogy Karádi János tan* székét egész éven át nem tudtuk betölteni pályázó hiányában, elláfat* lan óráit november 1 -ig Szever Pál igazgató, Jancsik Mihály karfárs, és Szever János nyug. gimn. tanár látták el. November 1. után ezekből az órákból a VII. osztály latin és a VI. osztály görög óráit az újonnan megválasztott Dr. Guoth Kálmán oki. helyettes tanár vette át, az V. osztályos görögöt Jancsik Mihály, a Vili. osztályét pedig Szever János nyug. tanár látta el. E helyről is köszönetét mondunk Szever János nyug. görög*latinszakos tanár úrnak, aki nehéz helyze* tünkben segített iskolánkon. Az internátus vezetését az iskolai nagy* bizottság a tanév végéig Czirbusz Endre tanárra bízta. November l*én 35 évi értékes munkásság után nyugalomba vonúlf Szever Pál igazgató. Helyébe igazgatónak az iskola főhatósága a tanári kar ajánlatára Nagy Imre tanárt választotta meg. Ugyanakkor Jancsik Mihály tanárt igazgatóhelyettesnek jelölte ki. A Szever Pál igazgató nyugalomba vonúlásával megüresedett !atin*történelmi tanszékre az egyházi főhatóság Dr. Guoth Pálmán oki. tanárt, egyetemi gya* kornokot választotta meg. Az igazgatóválasztás folytán ellátatlanná vált órákból Stibrányi Gyula és Dr. Guoth Kálmán vettek át; előbbi az I. osztályban a magyart, Dr. Guoth pedig az I. osztályban a latint és a IV. osztályban a történelmet. A nagymélt. VPM Csizmadia György és Nyiry Sándor kar* társak részére, akiket már 1936. julius l*én rendes tanárokká válasz* főtt az egyházi főhatóság, 1937. szept. l*fől kiutalta a fizetéskiegé* szítő államsegéfyf. Halottaink. Súlyos csapásként nehezedett iskolánkra Dr. Pe* kár Gyula gimn. felügyelőnk halála aug 20*ikára virradóra. Temefé* sén Nagy Imre képviselte a tanári kart. Parádi János kartársunk tragikus elhúnytáról előző rovatunkban emlékeztünk meg. Pegyeleffel jegyezzük fel gróf Ráday Gedeon nyug. belügymi* 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom