Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1931

18 március Idusához. Ennek emlékezetét a Petőfi-önképzőkör keretében ünnepelte meg iskolánk a következő műsor mellett: 1. Szabados: Hiszek egy . . . énekli a gimnázium énekkara, Haberehrn Gusztáv tanár vezetése mellett. 2. Petőfi: Talpra magyar! Szavalja: Kaputa Pál Vili. o. t. 3. Magyar nóták. Előadja a gimnázium zenekara. 4. Ünnepi beszéd. Mondja ifj. Kovácsy Aurél Vili. o. l„ az önképzőkör ifj. elnöke. 5. Haberehrn Gusztáv: Magyar riadó. Énekli a gimnázium énekkara Haberehrn Gusztáv tanár vezetése mellett. 6. Erdélyi Zoltán: Március 15. Szavalja: Mogyorós Mária rg. VI. o. t, 7. Induló. Előadja a gimnázium zenekara. 8. Farkas Imre: Cinka Panna melodráma. Nagy Magda Vili. o. t. zongorakisérete mellett előadja Hajdú József rg. Vili. o. t. 9. Szózat. Közének. E napon Aszód község ünnepén Petőfi Nemzeti dal-át Kaputa Pál Vili. o. tanulónk szavalta el. A hősök emlékezetének szentelt utolsó májusi vasárnapon tartott községi ünnepen a díszbeszédet Szula György internátusi nevelő tanár kaftársunk mondotta, míg szavalatával Margócsy Gyula VII. o. tanuló működött közre. Ugyanaz nap délutánján a KISOK versenyét megelőzve a hősök emlékezetéről Szever Pál kartársunk mondott emlékezetes beszédet a tanuló ifjaknak és a nagyközönségnek. A magyar történelem a magyar szenvedések mestere — ennek iga­zolására, tanítására törekedtünk minden visszapillantásnál. Ä vallás-erkölcsi nevelést minden egyes tanulónál hitéletének elmélyítése és állandó figyelemmel tartása mellett igyekeztünk művelni. Először evangélikus tanulóink lelki gondozásáról szólunk. Ősszel és tavasszal tanári vezetés mellett mentek minden vasárnap a templomba. Téli időben vagy amikor tót nyelvű istentisztelet volt, az internátus dísz­termében Hamrák Béla vallástanár — esetleges akadályoztatása esetén — az igazgató tartott ifjúsági istentiszteletet. A tanítási napot imával kezd­jük és végezzük mindig. A vallástani órakon egyházi ének is van. A leperdült tanévben kétszer járult az ifjúság a tanári karral az Úr aszta­lához: október 31 és május 26-án. Utóbbi alkalommal deprecatiót úgy tartva, amint ezt a Püspök úr 643. sz. rendeletében ajánlotta. így május 26-án az igazgató méltatta az óra jelentőségét, Hamrák Béla vallástanár mondott könyörgést, míg az ifjúság részéről Telmányi József VIII. o. t. tartott vallomást és buzdító beszédet. Evangélikus tanulóink közül május 12-én először járultak az Úr szent vacsorájához: Hankus György, Késmárki László, Pólyák Pál és Szilasi Zoltán IV. o. tanulók. A közös főhatóság alá tartozó leánynevelő-intézettel ez évben is együttesen három vallásos estét rendeztünk. Az első a reformáció emlé­kezetét szolgálva október 31-én volt a következő műsorral : 1. Erős vár a mi Istenünk... 1. vers, énekli az egész közönség. 2. Ruttkay Sándor: Egyházért. Szavalja: Stibrányi Gizella I. o. int. növ. 3. Ünnepi beszédet mond Hamrák Béla, a két iskola vallástanára. 4. Vojtkó Pál: Erős vár a mi Istenünk. Szavalja: Schneicker Gizella IV. o. int. növ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom