Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1931
4 is a múltakra tekint. Talán nem is annyira a befutott útnak fáradsága, mint inkább az oktató tanulsága miatt. Mert minden életfolyamatnak a múltja lezáródásakor domborodik ki előttünk legtisztábban a belső értéke. Mint ahogy az egyes ember élete is akkor tárul föl előttünk a maga teljességében, mikor a pályafutás múlttá válik és a cselekvő lélek új jövendők láthatatlan ösvényeire tér. Az aszódi latin iskola is a mai nappal múltat zár le és új jövendőt nyit. És múltjából értékes tanulságok integetnek felénk. Az a múlt most az evangéliumi lélek diadalmas útjáról, hősi küzdelmeiről, alkotó erejéről beszél minekünk és azt az evangéliumi lelket nekünk ma meg kell állítanunk, hogy a jövendő számára is ez iskola falai között éljen és maradjon. 161 évvel ezelőtt egy ember lelkében az a gondolat fogamzott meg, hogy az aszódi evangélikusok elemi iskolája számára új épületet szerez, hogy a régiben a latin iskola maradjon meg. Ez az ember önzetlen és lemondó, a mások javát néző és jövendők útját egyengető ember volt, mert az evangélium lelke élt benne és irányította gondolkodását. Az evangélium lelke pedig mindig egy ember szívéből indul el diadalmas útjára. Mikor a világba lépett az ember, Jézus Krisztusban élt és nyomában hódította meg a boldogabb jövő számára az egész világot. Mikor a megújhodás feltámadásának kötelezte el az Isten bölcsessége, akkor is egy ember: Luther Márton hitében vált világmeggyőző erővé. Mikor az aszódi latin iskolát létrehozta, akkor is egy ember: Dr Szontagh Sámuel későbbi szuperintendens gondolatából vált alkotó akarattá. Az 1770. esztendő lett az aszódi iskola születési éve, amikor ez a nemes gondolkodású férfiú épületet ajándékozott az iskolának. S ma, a múltak és a jövendő ölelkezésének határán, e 161 éves aszódi iskola új épületének felavatásán, én az evangéliumi lélek magasztalá- sára gyújtom meg az emlékezet oltárán az áldozati tüzet. Mert mi is az az evangéliumi lélek? Isteni erő, amely ha semmiből teremt, akkor az Isten dicsőségét, ha kevésből alkot valamit, akkor az emberi lélek emelkedettségét tárja fel a világ előtt. Az evangéliumi lélek az Isten legdrágább ajándéka, amelyből hit, bizalom, lemondás és szolgálat ösvényein indul el az új életet teremteni kívánó akarat. Az evangéliumi lélek emeli ki az embert az önzés ösztönös nyűgéből és emeli fel a másokért élni tudó szolgálat méltóságára. Az evangéliumi lélek az erkölcsi felelősség súlyával terhelten is szabadságra képesíti az emberi lelket. Ebben a szabadságban benne van a bajok, gondok, csalódások és kishitűségek fölé való emelkedés szárnyalása is, amely nem ismer csüggedést, lemondást és megállást akkor, midőn akadályok állják útját alkotni kívánó, céltűző vágyának. Az evangéliumi lélek akkor boldog igazán, ha áldozatokat osztogathat. Az evangéliumi lélek akkor gazdagszik, amikor szegénnyé vetkőzi le magát, hogy másoknak szolgáljon. Az evangéliumi lélek akkor fürdik tisztára a bennső öröm láthatatlan könnyének árjában, mikor másoknak örömet szerezhet. Az evangéliumi lélek a jelenvaló világban él ugyan, de mindig boldogabb jövendő alapjait rakosgatja le. Az evangéliumi lélek emeli az embert önálló, büszke, teljes és egész jellemmé, viharálló szabad egyéniséggé, amelyben alkotó és munkáló erő él.
