Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1930

28 Adományok és adakozások. E tanévben Aszód községtől megkaptuk az 1929, 1930 és 1931 évekre megszavazott 300—300 P évi segélyt; összesen tehát 900 P-t. Az államsegély a régi papír­koronából átértékelve ez évben is csak 5 P 44 fillért tett ki. Voltak ezen kívül kegyes és buzgó más adakozók is, kiknek nevét a tanulók jutalmazására és a szertárak, könyvtárak gyarapodása keretében jegyez­zük fel A helybeli ág. hitv. ev. egyház szerződésileg biztosított segélye ez évben is 32 P volt. Tandíj-elengedésben is részesülhetnek tanulóink felekezeti különbség nélkül, ha megfelelő előmenetelt tanúsítanak, a magavisele- tük jó, a szülők szegényes vagyoni állapota kellően igazolt. Nem nyer­het tandíjelengedést azonban az a tanuló az I. félévben, aki eddig még nem járt intézetünkben. A tanári kar javaslata, a helyi bizottság felülbírálása alapján a fenntartó kerületet képviselő nagybizottság e tanév első felére 61 tanulónak 877 P engedményt adott; a tanév má­sodik felére pedig 57 tanulót 1123 P 50 f elengedésben részesített. Az egész tandíjelengedés így 2000 P 50 fillért tesz ki. Nyilvános előadások meghallgatása. Tanuló ifjúságunkat tanári vezetés mellett elvittük oly nyilvános előadások meghallgatására, hol irodalmi értékű műveket mutattak be. Az Aszódon játszó színtársu­lat előadásában meghallgatta ifjúságunk szeptember 13-án Kacsóh—Ba­konyi—Heltai szép dalművét a János vitézt; április 25-én pedig Csiky Gergely most is kedves Nagymamá-ját. A Protestáns Nőegylet műkedvelői színre hozták Zilahi) Lajos Süt a nap c. nagysikerű darab­ját, miben hasonlókép gyönyörködtek tanulóink december hó 12-én. Takarékossági napot nem tartottunk, mert a kitűzött október 31. ránk nézve mélyebb érzelmi kapcsolaton alapuló történeti időpontot jelent. A kapott népszerűsítő iratokat és játékot tanulóink között kiosz­tottuk s úgy intéztük a helyettesítések dolgát, hogy minden osztályban feltétlenül jusson egy óra erre a fontos nemzetgazdasági kérdésre. Az osztályok legnagyobb részében maga az igazgató tartotta meg az órákat, hol külön előadásban, hol pedig Smiles takarékosságról szóló művének egyes részeit fejtegetve. A bejáró tanulókat Aszódra érkezésükkor felügyelő lanár várja s vezeti fel az iskola épületébe. A déli órákban ugyancsak tanári vezetés mellett mennek le a pályaudvarra. Utazás közben a tanulók közűi kijelölt vigyázok őrködnek a rendre és hiedelemre, hasonlókép az iskolai épület egyes osztályaiban, míg az indulásra a sorakozó nem szólítja a tanulókat. E várakozás ideje alatt az intézetből távozni csak a felügyelő tanár engedelmével szabad. Ily bejáró tanuló volt Hatvan felől 143, Balassagyarmat felől 40, Gödöllő felől 20. A leány magántanulók száma a múlt esztendei 12-vel szem­ben e tanévben 19 volt, kik közül vizsgálatlan maradt 1. (Különben összesen 29 volt a magántanulók száma, tehát 8-cal több mint előző évben) A leány magántanulók megoszlása osztályonként a következő volt: IV. o.: 1 ; V.'o.: 10; VI. o.:' 2; VII. o. 4; VIII. o.: 2. Vallásfele­kezet szerint a következőkép tagolódtak: ág. hitv. ev.: 4, ref.: 4. r. kath. 8, unit.: 1, izr.: 2. Az alsóbb osztályokba már nem vettünk fel

Next

/
Oldalképek
Tartalom