Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1926

19 vezetésével Pintér Imre és P. Parlagi Cornélia énekművészek hazafias hangversenyét hallgatta meg. A tanulók jótékonysága. A felburjánzó iskolai gyűjtésekkel szemben legerősebben állást foglaltunk. Mégis alkalmas időben három gyűjtést eszközöltünk minden megterhelést kizárva. Evang. tanulóink a keszthelyi építendő templomra 15 P 27 f-t adományoztak; az egész ifjúság a Vakokat Gyámolító Országos Egyesület céljaira 26 P 55 f-t; Gyóni Gézának hamvai haza szállítására pedig kegyeletesen 31 P-t gyűjtöttek. Ä jótevők ünnepét az úrvacsora vételekor tartottuk meg jú­nius hó 16-án, mikor Hamrák Béla kartársunk emelkedett beszédben emlékezett meg egyházunk régi hú gyermekeiről, akik oly sokat tudtak áldozni az egyház és iskola fennkölt céljaira s így nemzetünk kultú­rájának biztosítására. Szülői értekezletet ez évben nem tartottunk, mivel a szülők nagy többsége más községben lakik. Ezt pótolta teljes mértékben az a közvetlen és belső érintkezés, mellyel a tanári kar minden egyes tagja az esetenként érdeklődő szülőket fogadta. Ez az érdeklődés ez évben határozottan növekedett s jobb irányba terelődve már nemcsak köz­vetlen az osztályozások előtt nyilvánult meg. Ennek a célnak szolgá­latában állottak az igazgatói és osztályfői látogatások is, mikről már előbb megemlékeztünk. Szegény tanulóinknak segélyezésére van segélyzö könyvtárunk, melyet Haberehrn Gusztáv kartársunk vezet. Ez a könyvtár a lefolyt tanévben mérsékelt díjért 58 tanulót 170 tankönyvvel támogatott 400 P értékben. A könyvállományon kívül az intézmény vagyona 218'52 P. Tandíjelengedésben is részesülhettek szegény és jó előmene­telő tanulóink valláskülönbség nélkül. A tanári kar javaslatára az isko­lát fenntartó hatóság e tanévben 8 tanulót egész, 51 tanulót részbeni elengedésben részesített 2476 P értékben. Az egyházi ének tanításáról, mit az egyetemes egyházi köz­gyűlés 1925-ben a 85. sz. pontban rendelt el, már a valláserkölcsi nevelés kapcsán megemlékeztünk. A karéneket Bolla Lajos kartárs ta­nította szép sikerrel. Ä bejáró tanulóknak, kik vonaton látogatják naponta az isko­lát, azelőtt napközi-otthon állott rendelkezésükre; de most mivel a számuk a 200-at éri el, nincs olyan terem, ahol el lehetne őket he­lyezni. A vasúti állomásról tanári felügyelet alatt jönnek be, úgy is mennek ki. Az iskolában pedig a vonatra való várakozás ideje alatt tanári felügyelet alatt állanak. Az iskola épülete a múlt tanév végén vassodronykerítéssel vétetett körül. A nyár folyamán a teljes tatarozása megtörtént. A felső épületrész mögött rendes csatorna épült, mi elvezette a falak nedves­ségét. Ez az épületsor részben újonnan fedetett be. Az összes épü­letek falát rendbehozták s újra festették. Hasonlókép az ajtókat és ablakokat. A padlók, küszöbök javítva lettek. Az emeleti részhez szép új betonlépcsö készült. Mindenütt új karfákat állítottak fel. Az összes kerítés részleteket kijavították és befestették. A kályhák egy részét ki­2*

Next

/
Oldalképek
Tartalom