Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1924

8 Cserkészcsapatunkat a Magyar Cserkészszövetség 1924. október 15-én igazolta; ezen igazolás alapján vettük iöl a 296. sz. Petőfi-cserkészcsapat nevet. Évi munkája kettős irányú volt: egyrészt a november 22-én felavatott 22 cserkész továbbképzése, másrészt a tanév elején felvett 25 cserkész előkészítése a fogadalomtételre. Csapa­tunk szívesen kapcsolódott be Aszód közönségének minden társadalmi és hazafias mozgalmába. Részt vett a Kormányzó Úr Ő Főméltósága névünnepén rendezett ünnepélyen, március 15-én Aszód község elöljáróságának megbízásából a Petőfi- emléktáblán elhelyezte a közönség koszorúját, október 6-án emlékünnepélyt tartott Hévizgyörkön a hősi halottak szobránál. Február 10-én vetített képeket mutatott be az első segélynyújtásról. Báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő úr hivatalos iskolalátogatása alkalmával megtekintette cserkészeink tűzoltófecskendö-szerelési gyakorlatát s a látottak felett megelégedését fejezte ki. Pünkösdkor részt vettünk Kisbagon az Ichtys csapatok 2 napos táborozásá­ban. Ez alkalommal a döntő bíróság csapatunkat szolgálataiért nyilvános dicséretben részesítette. Igen tanulságos volt szeptember 30-án a csővári (Pest vm.) romhoz tett utunk, ahol Glávits István intéző úr vendégszeretetét élveztük. Idei két heti táboro­zásunk (julius 20—augusztus 3.) Legénden (Nógrád vm.) lesz, Reviczky József föld- birtokos úr Öméltósága birtokán. Köszönettel nyugtázzuk a kővetkező adományokat: a november 22-iki első cserkészavató ünnepélyünk bevétele 4,ooo.ooo korona, mely összegben bennfoglal- tatik Czitó Győző koronauradalmi főigazgató úr l,ooo.ooo koronás adománya, Aszód község, Aszódi Kereskedelmi Bank 5oo—5oo ooo korona, Aszódi Hangya Szövetkezet 25o ooo korona, Dr Raffay Sándor püspök úr, Micsinay Ernő reálgimn. felügyelő úr, Kolofont Erzsébet úrhölgy, a leánynevelő-intézet igazgatója, Búzás József ny. családfő úr 2oo—2oo.ooo korona, Légrády György műszaki főtanácsos úr, Toperczer Róbert postamester úr, Dr Osváth Gedeon reálgimn. igazgató úr loo— loo.ooo korona, Balás Vilmos állomásfőnök úr, Glávits István intéző úr 5o—5o.ooo korona. Természetbeni adományok: Balás Vilmos főnök úr 1 hordágy és kötszer, Kőhalmy Elek gyógyszerész úr kötszer, Kochlács Lajos úr 2 ásó, Hangya Szövet­kezet 1 üst. Külön is köszönetét kell mondanunk Bolla Lajos, Hamrák Béla, Tóth Imre és Dr Varga Ferenc tanár uraknak, akik ünnepélyeink megszervezésében és közre­működésükkel a parancsnokságot munkájukban támogatni szívesek voltak. Főbb beszerzéseink: 2 sátor, 1 kürt 4,73o.ooo korona értékben. Létszám: 46 cserkész (6 Örs, 2 raj). Parancsnok: Künsztler János, vezető: Karádi János. Tanulmányi kirándulások. Az V. és VI. osztály tanulóit Dr Varga Ferenc és Dr Oravecz Ödön osztályfőnök urak 1924. december havában a hatvani cukor­gyár, gőzmalom és villanytelep megtekintésére vitték el, hogy tanulóink ismeretei­ket a gyakorlati szemlélet útján is gyarapítsák. — Nagy Imre és Künsztler János tanár urak vezetése alatt a Vili. osztály tanulói 1925. március hó folyamán Budapesten, a Nemzeti Színházban Madách drámai költeményének, az Ember tragédiájának előadását nézték végig, hogy a halhatatlan költeményből szellemi gyönyört és erkölcsi tanulságot merítsenek. Államsegély. Ä nm. m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium 91,5 0— 1924. számú rendeletével intézetünk részére évi 79,900 papirkorona államsegélyt állapított meg. Rendkívüli államsegély, Báró Radvánszky Albert egyetemes fel­ügyelő úr személyes adományával kiegészítve, Dr Raffay Sándor püspök úr és Dr Zsigmondy Jenő egyházkerületi felügyelő úr intézkedése szerint, az iskolai szertárak és könyvtárak céljaira: 1,500 aranykorona. Aszód község évi segélye: 200 aranykorona. — A Petőfi-reálgimnázium újjáépítése javára az Aszódi Takarék- pénztár adománya: 1,000,000, az Aszódi Hitelbank adománya: 200,000 papirkorona. Jótékonyság. Skrabán Ferenc aszódi máv. vendéglős úr gimnáziumunk két tanulójának 1925. január 13-tól kezdve ingyenes ebédkosztot, özv. Egri Jánosné úrhölgy pedig egyik tanulónknak egy éven át ingyenes szállást adott. Az Aszódi Kereskedelmi Bank és Takarékpénztár egyik szegény tanulónk részére egy pár egész cipőt adományozott. Szegény tanulóinknak e jószívű fölkarolásával a gim­názium hálájára tették magukat érdemessé. Vegyes adományok. Liptay Lajos ev. lelkész úr adománya a Petőfi- könyvtár részére: Petőfi összes költeményei, az Athenaeum díszkiadása. A rajz­szertár részére Kochlács Lajos úr ajándéka: illusztrációs lapok, Ratatich Erzsébet VII. o. magántanuló: egy selyem lámpaernyő, Szűcs János I. o. tanuló: egy díszes tányér. Dittrich Lajos úr adománya: két üres lada. Az Országos Testnevelési Tanács

Next

/
Oldalképek
Tartalom