Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1922

4 rendbontás sokáig nem rejtőzhetik el. Ez a tény tette kedvezőbbé tanári karunk nevelő­munkáját ez évben is, mikor a felmerült esetekre nézve a szülők értesítésével hala­déktalanul intézkedett. Súlyosabb erkölcsi vétséget nem követtek el tanulóink. A vonaton bejárók közül egyik magasabb osztályú tanulót, a vonaton tanulótársával szemben tanúsított törvénytsértö magaviseleté miatt, eltanácsolta tanári karunk. Ez évben tettünk először kíséretet arra, hogy az ifjúság is részt vegyen a saját maga megfegyelmezésében; ugyanis a Vili. o. tanulóknak — mintegy kitüntetésül — az óraközi szünetekben ellenőrző szolgálatot juttattunk. Tanutóink dicséretére legyen mondva, a kísérlet jól bevált. Azoktól, akik más téren tanúsított viselkedésükkel érdemetlenné tették magukat e kitüntetésre, a felügyeleti szolgálatot megvontuk. Iskolalátogatások. A tanévvégi vallástani összefoglaló előadást Blatniczky Pál esperes úr június 15-én hallgatta meg. Qaal Mózes tanker, főigazgató úr május 7., 8. és 9. napjain tartott hivatalos látogatása alkalmával az intézet működése fölött elismerésének adott kifejezést. Látogatása után a tanulókkal közölte értékes észre­vételeit, a szülőkkel tartott értekezleten pedig becses tanácsokat nyújtott a tanulók házi nevelését és tervszerű foglalkoztatását illetőleg. A becses buzdításért a szülök nevében Boldis István jav. intézeti családfő mondott köszönetét. Az első szülői értekezletet dec. 15-én tartotta tanári karunk, melyen leg­inkább a környéken lakó tanulók szülei jelentek meg ; ez alkalommal igazgató ismer­tette az iskola és szülei ház harmonikus együttműködését célzó nevelési elveket és fegyelmi szabályokat. Az értekezletet a szülők és tanárok között folytatott bizalmas eszmecsere fejezte be. Hangverseny.' Gaal Mózes főigazgató úr kezdeményezésére a budapestvidéki tankerület középiskolái közös hangversenyek tartását határozták el a háborúban hősi halált halt tanárok özvegyei és árvái segélyezésére. Intézetünk e célt szolgálni kívánva, Gödöllőn, 1923. április 15-én a gödöllői kir. kath. és a balassagyarmati áll. főgimnáziumokkal együttesen a királyi kastély lovardájában tartott hangversenyen a következő versenyszámok előadásával vett részt: Papp—Váryné—Szabados: Hiszekegy. Eötvös: Búcsú, előadták az egyesített énekkarok. Petőfi—Doppler: Honfi dal, énekelte ifjúsági énekkarunk 40 tanulója. Petőfi: Az elhagyott zászló, Élet vagy halál, szavalta Miklian Géza Vili. o. t. Bordal Erkel „Bánkbán“ operájából, énekelte Csővári Endre VII. o. t., zongorán kísérte Hamrák Zoltán V. o. t. Az ünnepi közönség tetszésnyilvánításából, az egyik szólószám kivételesen megengedett megismételtetéséböl s Chugyik Pál lelkész elnök úrnak a szerepléshez fűzött hivatalos gratulációjából következtetve, megnyugvással állapítjuk meg, hogy tanulóink e közös hangversenyen is derekasan állották meg helyüket. A hangverseny a nemes célra szép erkölcsi és anyagi sikerrel zárult. A rendezés, a megjelent taná­rok és tanulók szives ellátása a gödöllői tanári kar és társadalom dicséretére vált s intézetünknek mindenkorra becses emléke marad. Táncestély. Tanári karunk megengedte, hogy a tanulóifjúság a főgimnázium újáépítésére a gimnázium termeiben Jancsik Mihály tanártársunk vezetése alatt febr. 1-én táricestélyt rendezzen. A Petőfi-önképzőkör tagjai az éjféli szünetben Petőfi-költe- ményekkel, dalokkal és zeneszámokkal hódoltak a nagy költő emlékének. A tánc­estély a kitűzött célra 57,613 koronát eredményezett. Tanulóink egészségi állapota kedvező volt. Csupán egy haláleset történt. Nagy Béla II. o. tanuló évközben más intézetből iratkozott be gimnáziumunkba, de az előadások látogatását meg sem kezdhette, gyors tüdővész következtében elhúnyt. Temetésén a 11. osztály Nagy Imre osztályfő vezetése alatt jelent meg s helyezett virágot sírjára. Az isteni kegyelem legyen vigasza a bánatos szülőknek! Állandó adományok. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium inté­zetünk államsegélyét az 1923. május 2-án kelt 53,658. sz. rendelettel 28,000 K-ról 32,000 K-ra emelte föl. Aszód község évi segélye 8000 K, fűtésre 1500 K. A pest­megyei ev. egyházmegye adománya 200 K. Aszódi Takarékpénztártól 1000 K. Aszódi Takarékpénztár kezelésében külön évi 5000 K. Aszódi Hitelbank és Takarékpénz­tártól 3000 K. A bányai evangélikus egyházkerület adománya jutalmazásokra 400 K. Ácsa község 300 K. Csővár község 200 K. Petőfi-könyvtár. A magyar könyvkiadók adománya a Petöfi-fögimnáziumnak. A centenárium alkalmából azzal a kérelemmel fordultunk a könyvkiadókhoz, hogy a tervezett Petőfi-könyvtár felállításához Petőfire vonatkozó könyvkiadványaik fel­ajánlásával járuljanak hozzá. A kiadók nagyrészének áldozatkészsége folytán eddig 96 mű, 115 kötet Petőfi-könyv gyűlt össze. Az adományozásban az Áthenaeum, Budapest székesfőváros, Benkö, Franklin, Hegedűs és Sándor, Kner, Kultúra,

Next

/
Oldalképek
Tartalom