Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1915
41 emelkedett. Ezen helyzetből a folyó 12" 14’35"-nyi szélesnek látszik. A valóságban hány méter széles azon a helyen a folyó? A rendes érettségi vizsgálatra a katonai soroztatások következtében 5 rendes és 1 magántanuló maradt, akik a követelményeknek mindnyájan megfeleltek; e vizsgálatok eredménye: jelesen érett 1, jól érett 1, érett 4 tanuló. E tanulók a következők: Balogh Sándor érett, Kovács Sándor jelesen érett, Juricsky Tibor érett, Márta Antal érett, Sass István jól érett. B) Hadi érettségi. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium 48230—1916. sz. rendelete értelmében hadi érettségi bizonyítványt nyertek azok az 1898. évfolyamú tanulók, akik katonai szolgálatra alkalmasnak találtattak s mint a VIII. o. rendes tanulói sikerrel tettek osztályvizsgálatot. Püspök urunk őméltóséga az e tanulók érettségi bizonyítványait megállapító értekezlet elnökéül az egyházi főhatóság képviseletében Sárkány Béla pestmegyei főesperes urat küldötte ki. Örömmel üdvözöltük őt elnöki minőségében közöttünk, mint intézetünk jóakaró barátját, aki gimnáziumunk iránt érzett szeretetének tanúbizonyságát adta e tanévben azzal is, hogy a boldog emlékezetű Sárkány Sámuel püspök nevét viselő pestmegyei egyházmegyei alapítvány évi kamatait indítványával, illetve az egyházmegyei közgyűlés egyhangú határozatával, intézetünk ág. h. ev. vallásu tanulóinak kívánta biztosítani. A főesperes ur elnöklete alatt álló értekezlet május 19-én állította ki a gimnázium első érettségi bizonyítványait 3 tanítványunknak, akik közül jól érettnek nyilváníttatott 1, érettnek 2 tanuló. E tanulók a következők: Kemény Gábor jól érett, Ruttkay Miklián Ödön érett, Spiczer Endre érett.