Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1914

34 könyvek beszerzését. Ha a tankönyvek megszer­zését szigorúan megköveteljük, mennyivel inkább megkövetelhetjük az Énekes könyvet, mint a tu­dást megalapozó és betetőző hit élesztősének egyik fontos elemét. Az egyházi és iskolai ünnepeket rendtartásunk szellemében ünnepeltük meg, ez szabályozta ün­nepi szüneteinket is. Az évmegnyitó és évzáró is­tentiszteleten a rendkívüli időkhöz szabott alkalmi beszédet Mayer Pál ikladi lelkész, helyettes val­lástanár tartotta. Ez iskolai ünnepségek alkalmával igazgató intézett beszédet az ifjúsághoz. A szent úrvacsorát megható beszéddel, imával és énekkel Chugyik Pál, szabadságon levő tábori lelkész szolgáltatta ki a tanári karnak s a protestáns ifjúságnak. Ugyanő készítette elő a konfirmációra evangélikus vallásu tanulóinkat; a ref. vallásu tanulók Székely Ödön hévizgyörki lelkésztől nyer­ték előkészítésüket. R. kath. és izr. vallásu tanu­lóink is eleget tettek vallási kötelességüknek. Nemzeti ünnepeinken, a Petőfi-önképzőkör által rendezett iskolai ünnepségeken az egész if­júság vallásos és hazafias érzése méltó formában nyilatkozott meg. Évnyitó és évzáró istentisztele­tünk szintén az egész tanuló ifjúság részvételé­vel folyt le. Ez alkalmakkal kérésünkre Perényi Rezső rektor vezette orgonajátékával énekünket. Fogadja köszönetünket! Tanulmányi eredmény. Rz iskola minden mun­kája csak akkor lehet eredményes, ha e munkát a szülői ház, az otthon, a szállásadóház munkája egészíti ki. Örömmel láttuk e tanévben a tanulók

Next

/
Oldalképek
Tartalom