Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1914
20 nak homályában, egy utolsó bajtársi búcsúszóra megállítunk téged. Szivünk parancsolta kötelességnek teszünk eleget, mikor meghajtjuk előtted a nevelési eszmény lobogóját, mely alatt közös célra törve együtt küzdöttél velünk. Mert a nevelési eszmény harcosa, a béke katonája voltál. Harcoltál, hogy tanulóifjúságunkat testben-lélekben megerősítve, hazánk és egyházunk javára nevelten vezessük egy jobb, szebb jövő felé. íme, elestél te, a béke katonája! S bár kihullott kezedből a táblamező kréta-és körzőfegyvere, mellyel diákjaidnak gondolatseregét igazgattad, nem haltál meg egészen. Tanod és tanításod élni fog tanítványaid komoly gondolkozásában, forma, szín és szépségérzékében ; diákszerető derűs kedved tanítványaid kedélyéletében. A fenntartótestület tagjai hálával emlékeznek vissza a gimnáziumnak tett szolgálataidra, élni fogsz kegyeletükben; élni fogsz tanártársaid baráti érzelmeiben, hiszen mi szivünkbe zártunk be téged. És most már nem tartóztatunk tovább. Sírod megásva, vár az aszódi föld. Szülő honodból a Tátra magas bércei a szellők szárnyán küldik üdvözletüket rokontársuknak, annak a kis halomnak, mely fölötted domborúl s szelíden őrzi majd álmodat. Az örökzöld fenyvesek sóhajtásukat küldik testvértársaiknak, a völgy virágainak, mik áldóan borítják be sirhalmodat. Majd találkozni fogunk, ha nekünk is betelik hivatásunk. Addig is az evangélium és a tudó-
