Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1913
30 gálaton nem bosszút állunk, nem büntetünk, hanem egyszerűen megállapítunk. És ha a megállapítás eredménye azt mondja, hogy a tanuló a tárggyal tisztában van, akkor mi sem lehetünk a teendők felől semmi kétségben. Csakhogy ez a megállapítás nagyobb körülményességet igényel. Első sorban is a tanárnak és a vizsgáztatóknak, se senkinek nem szabad a vizsgálatba beleszólni egy szót se. A jó diákoknál se, a gyengéknél se. Csak a kérdést adja fel, s a felelet végén az eredményt állapítja meg. Már most, ha ő valakit megbuktatott, szinte azt állítja, hogy nincs a tárgynak az a lényegbe vágó három kérdése, melyet az illető szabatosan, értelmesen, kimerítően elé tudna adni. Hisz bármely lényegbe vágó három kérdésnek a háttere az egész tárgy. S ha az osztályozáskor e három kérdést az illető tudta volna, akkor nyert ügye volt volna, mert hisz a tanár akkor az archimedesi pontokból megtanította volna, akár külön órákon az egész tárgyra. De nem tudta. És ha most a vizsgálaton az a meglepetés áll elé, hogy a fiú három lényegbe vágó kérdést önállóan, szabatosan, kimerítően elő tud adni, — úgy mondom, hogy a tanár nem szól bele se az első szónál, se a többinél, hanem engedi beszélni, addig, amig csak kibeszéli magát, akár okosat mond, akár ha közbe belevegyit egy- egy szamárságot is, — a végén a helye ezek kiszemelésének: akkor a tanárra és a vizsgáló bizottságra új helyzet áll elő: a tanulót hosszabb, nyugodt, tüzetes vizsgálat alá vetni. Jogszerűség, kötelességszerűleg. Aki azt a hármat tudja, amint
