Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1913
13 gesztett magyarázattal és mellé különálló táblára felírt, egy pár világos, érthető szóba tömörített, láncolatos tőmondatban, a rávonatkozó elmélet lényegével. Ebben a rövid tudományos fogalmazásban egy-egy kifejező mathematikai részlet, egy- egy általános érvényű, leszűrődött életigazság is helyetfoglalna. E tárgyak és képek előtt, mint a múzeum kiegészítő részei szerepelnének a székek, az ülőhelyek, hogy ne kelljen a múzeumon okvetlen végigrohanni, hanem egyik-másik tárgya előtt pihenni, tanulni, elmélyedni is lehessen. Visszatérve a letett gondolatmenetre, a belső, a tanításbeli iskolareform abból állana, hogy a tanár évközben az egyes órák alatt nem annyira feleltetne, mint inkább folyton tanítana. Hangsúlyozom, nem magyarázna, hanem tanítana. Amint a tanulót felhívja, egy-két szavából rögtön látja, a leckéből mit értett meg, mit tudott betanulni, mit fog elfelejteni. És itt nem tudok szabadulni egy nagyon kiváló egyetemi tanárom azon nyilatkozatától, hogy neki az előadásánál, a tantárgya megértetésénél sokkal kevesebb baja van azon hallgatóival, akik a középiskolából a kérdés eme része iránt teljes tudatlansággal kerülnek a keze alá, mint, akik a dolog félreértésével egészen téves gondolatsort, csupa tévedéseket rögzítettek tudomány gyanánt, kitörölhetetlen módon a lelkökbe. Tehát, amint a tanár a fiút felhívja, a jeles fiúnál legfőképen kötelessége megállapítani, vájjon a dolgot igazán átértette-e, vájjon nem fogta-e ferdén fel. A dolog tehát úgy áll, hogy egy-egy felelés, egy-egy lecke egész
