Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1912

24 sejtetve, hogy ez által micsoda nagy kincs birto­kába jutnak a jövőt tekintve is. A léleknek a gyerekkorban el egész az ifjú­korig, sőt még azon is túl, alapvető tulajdonsága, hogy csak praktikus, konkrét, neki abban az idő­pontban hasznos, illetőleg szükséges dolgok érdek­lik. Azokat veszi szemügyre, azokból indul ki. De rövid időre rá elhagyja a reális talajt s a képze­lődések légkörébe emelkedik. E lelki tulajdonság teendő a nevelés tengelyévé. De a beállításnál, az eszközök csoportosításánál figyelni kell a gyer­meki lélek egy másik, az elébbiből folyó, ellen­mondására. Észre kell venni s meg kell érteni, hogy egy villanycsengő berendezése, vagy a villanyvilá­gítás, vagy telegraf, telefon, mit a szertárban lát: nem érdekli. A legjelesebb tanulót se érdekli, ha meg úgy magára erőszakolja is, ha meg úgy tün­tet is az érdeklődéssel. Ez tény, ezt meg lehet figyelni s meg kell figyelni. De az intézet villany­csengője, vagy villanyvilágítása, vagy a postán fel­szerelt telegráf, telefon a legapróbb részletekig érdekli. E dolgok nyitján hónapokon keresztül el tud gyötrődni, a magyarázatért eseng, sőt emész­tődik a lelke. A leghálásabb tér és idő volna eze­ket igy tárgyalni neki a hozzájuk fűződő felső mathematikai deductiókkal együtt. Természetes dolog, hogy ily módon nem volna letárgyalható per Iongum et latum a fizika és mathematika minden tétele. Csak a legjellegze­tesebbek, azok, a melyekbe mintegy beleütődünk öntudatlanul is lépten-nyomon az életben. De ezeknek a tárgyalása megadná a módot, a kész-

Next

/
Oldalképek
Tartalom