Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1912
22 sei kezében kivágja, elkészíti, összeragasztja a dobozt, vagy bármely más testet, amely szó alatt van. Azután eléveszi az egyes fiukat és elvégezteti velük egyenként,lehetőleg sokkal,lehetőleg minden egyessel ugyanezt, ugyanúgy amint ő végezte. Nem abból a célból, hogy megtudja, ki miként tudja, — hanem abból a célból, hogy minden egyest külön, személyenkint megtanítson rá. Legjobban pedig a leggyengébb tehetségűt tanítsa meg rá. És leginkább éppen ezt, mert a jó tehetségű úgy is később is könnyen megtanulhatja, ő meg tán soha s mégis keresztül bukdácsolva az éveken végre is bizonyítványt szerez, rászabadul a nagyközönségre, hol is a műveltség átka,s akárhányszor vezető állásba eljutva a középiskolában elszenvedett gyötrelmekért a bosszúját a tudósokon, a tudományon, a műveltségen s az egész közéleten tölti ki. A középiskolának csak másodrendű célja az egyetemre való előkészítés, elérheti e másodrendű célt oly tökéletes mértékben, hogy sokkal föléje kerül annak, amit ma érhetünk el, midőn kisebb- nagyobb mértékben szinte főcélnak tűnik fel. A középiskolai nevelésnek sok célt lehet elébe szabni és mind elérheti, ha a főcélt megközelíti. Ez pedig nem más, mint a három évezredes emberi műveltségből kisugárzó lelkiemelkedettséget, finomságot, választékosságot, őszinteséget, ízlést, gondolkozást s legfőképpen pedig az igaz- ságszeretetet s ennek keresésére való égő vágyat beleoltani a növendékbe. S egyúttal ezek munkásaivá avatni fel őtet, ugyannyira, hogy a szavak elfelejtődnek is a tudás, a hangulat az ifjú élte
