Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1912
13 téssel szemlélje, belőlük mindig a végkövetkeztetéseket vonja le. A mélyökre hatoljon s a lényeges tulajdonságaik szerint vegye számba és tartsa számon. E két fogalom: számba venni és számon tartani, jelzi, hogy a számtani feladatokat az élet feles számmal szolgáltatja. De a gyermektől sikerrel csak oly feladatok tárgyalását kívánhatjuk, melyet az ő élete nyújt. A kérdés megoldása tehát arra a térre redukálódik, hogy vájjon a gyermeki élet, micsoda matematikai problémákat nyújt. A gyermeket az élet ugyanazon jelenségei érintik, mint a felnőtteket, csakhogy, mivel őrizve van a jelenségek durva érintésétől, nem olyan mélyen, mint a felnőtteket. De az ő tudásvágya minden jelenség felé annál fokozottabb mértékben hajlik, minél ismeretlenebb a jelenség, csakhogy a jelenségnek más oldala ragadja meg, mint a felnőttet. Hibázik tehát az is, aki a gyermekeknek más szellemi táplálékot akar nyújtani, mint amivel a felnőtt foglalkozik — és hibázik az, aki a dolgoknak azt az oldalát fordítja feléje, mint amelyik a felnőttet érdekli. A felnőtt, ha valamit feszült figyelemmel szemügyre akar venni, egyik szemét behunyja s a másikat merőn rászegezi a tárgyra; a gyermek épp ellenkezőleg, mind a két szemét tágra nyitja s tekintetét a tárgyon ide-oda kapkodja. Ez egy természeti tünemény, melyet nem elfojtani, hanem célszerűen szabályozni s céljaink érdekében fel kell használni. Általában véve is a helyes ökonómiai elv nem a természet erőinek az elfojtásában, hanem célirányos szabályozásában áll. Az első osztálybeli számtan kidolgozandó
