Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1902
6 ADATOK AZ INTÉZET TCRTENETEHEZ. sen megtartott vizsgálatokkal az iskolai évet a rendes idő előtt bezárhassuk. Az engedély megjött, de mert Ikladon a járvány enyhült és Aszódon megbetegedés nem történt: az iskolaorvos tanácsára a tanítást tovább folytattuk, egyszersmind azonban a szükséges óvóintézkedéseket is megtettük. Így sikerült a vizsgálatokat a rendes' időben megtartani s óvatosságból csak éppen az ünnepélyeket nem tartottuk meg: u. m. junius 8.-án a koronázás évfordulóján a tanítás szünetelt, de ünnepélyt nem tartottunk, ugyancsak elmaradt a tanuló ifjúság szokásos tavaszi mulatsága; a tornavizsgálat és a záróünnepély. A tanulmányi előmenetel kielégítő volt. Erkölcsi magaviselet tekintetében súlyosabb jellegű vétség nem forduit elő. Úgy a tanulmányi előmenetelt, mint a fegyelmet illetőleg azonban ezen iskolai évben is azt tapasztaltuk, hogy a gymnasiumba jövő tanulók szellemi fejlettség és fegyelmezettség tekintetében nem ütik meg a kívánt mértéket. Ily viszonyok között fokozott mértékben igyekeztünk a családot és az iskolát egymáshoz közelebb hozni, hogy igy egyöntetű és czéltudatos munkával az óhajtott eredményt elérjük. A módszeres, osztálytanári, ellenőrző: és osztályozó tanácskozásokat a rendes időben megtartottuk. Az ellenőrzi) tanácskozás eredményét az illetékes szülőkkel közöltük; másrészt megfelelő buzdítás kíséretében az osztásokban is kihirdettük. A vallásos érzület ápolását mindnyájan legfőbb kötelességünknek tekintettük. Protestáns ifjainkat a vallástanban Chugyik Pál ág. h. ev. segédlelkész, gymnasiumi vallástanár oktatta. A reformáczió emlékünnepét a többi tanintézet protestáns növendékeivel együtt külön istentisztelettel ültük meg. 1903. év május hó 28.-án testületileg részt vettünk Iklad evang. egyház-községének templomszente-