Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1899

II A főépület homlokzatán hat uj ablakot állítottak be. Általában igyekeztünk az épületeket nemcsak jó karban tartani, hanem fokozatosan egészségügyi vagy aesthe- tikai követelményeknek megfelelő ujjitásokat is tenni. A nm. vallás- és közoktatásügyi minister az 1900. polgári évre 7000 korona államsegélyt ad iskolánknak. A mióta a nm. közoktatásügyi kormány magas támoga­tását élvezi intézetünk, azóta megszűnt a folytonos tanár változás, is. Az 1894. XXVII. törvényezikk alapján létesített nyugdíjintézetbe iskolánk még nincs fölvéve. A gymna- siuini bizottság 1900. január havában felterjesztette kér­vényét ez ügyben a nm. vallás- és közoktatásügyi mi- nisterhcz. E kérvényünk kedvező elintézése megterem­tené valahára azt a régen óhajtott és várva-várt álla­potot, amelyben a tanári testület teljes megnyugvással szentelhetné minden erejét magasztos hivatásának lehe­tőleg tökéletes betöltésére. Főhatóságunktól a bányai ág. h. ev. egyházkerület méltó- ságos püspökétől a következő fontosabb hivatalos leiratok ér­keztek : 2389-1899. A nm. vallás-és közoktatásügyi miniszter 78916 -1899. sz. rendeleté értelmében az 1899-1900. iskolai évben az állami főfelügyelet, jogának gyakorlásával intézetünkben Francsics Norbert budapest-videki tankerületi kir. főigazgató bízatott meg. 2400-1899. A nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter 3660. ein. sz. alatt kelt leiratát közli a m. kir. honvéd föreáliskolák- ból a hazai középiskolákba való átlépésről. 2809-1899- A nagy méltóságú vallás- és közoktatásügyi mi­niszter 92443. sz. leirata, melyben ériesit, hogy a Hivatalos Köz­löny mellékletéül megküldi az „Útmutatás a középiskolai termé­szetrajzi, földrajzi, chemiai és phisikai eszközök beszerzéséhez“ czimü müvet. 911-1900. Ajánlja Palm János német-járfalus' ev. tanítót, aki kitömött állatokat árusít. 1036-1900. A nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter 20997 sz. leirata, az országos tornaversenyekre való előkészületekről. 1100-1900. A nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter 10310.

Next

/
Oldalképek
Tartalom