Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1898

— in

vétó elől azok úgy eltűnnek, mint a nap sugarai elöl íi köd. Örömünk megszázszorozódik az édes anyai szere- tetben, gondjaink nagy részét pedig gyöngéden magára Vállalja.

És ha az az édes anyai szív megszüli dobogni! — Óh az nagy, —- iszonya fájdalom. Hátha azt az édes anyai szivet egy aljas undok gyilkos tőre szúrja át ? ! . . .

így halt meg Erzsébet a magyar nemzet édes anyja, a magyarok királynéja.

Igaz, édes anyja volt ő a magyar nemzetnek. Még nem volt királynénk és már szereteliel ölelte keblére nemzetünket, mint a nap, mely már feljölle előtt a hajnal pírjával öleli át a tájt. Abban az iböben rabok voltunk. Sokan az ö környezetében örültek a mi bukásunknak és örvendve tetézték rabságunk kínjait; ö közbenjárónk volt; az aljas kárörvendök, dölyfös ellenségeink közt szerető anyánk és így szeretett királynénk lett, mielőtt annak koronázták volna.

Tudjátok kedves ifjak milyennek kell lenni a jó királynénak ? Majdan ha megírják, olvassátok el az ö élettörténetét és abból megtudjátok, megértitek, hogy milyen a jó királyné.

És ki ölte meg a mi jó királynénkat ? — Egy nyomorult szívtelen ember. — Vájjon miért ölte meg? Nem tudjuk, nem értjük és az Isten őrizzen meg mindnyájunkat, nehogy azt valaha megértsük. Ki tudná megérteni azt az elvetemedettséget, mely kegyetlenül meg tud ölni egy anyát, ki anyja volt nemcsak az ö vérszerinti gyermekeinek, hanem egy egész nemzetnek is ? Hiszen a vadállat megszelídül, ha vele jót teszünk, és ez az ember megtudta ölni őt, a ki milliók boldogságáról gondoskodott és aki mindenkivel jót tett, akit csak jó szerencséje közelébe juttatott. Nem, ezt a gyilkost mi nem értjük meg.

Talán az irigység, az emberi bűnök e legundokabbja adta kezébe a gyilkos tört, hogy megboszulja magát a sors ama rendelése miatt, hogy ö szegény munkásnak született ? De hát mit irigyelhetett e bánatos királynén, kit életében annyi sorscsapás ért, hogy magas méltósága,