Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1895

rajzterem ékesen volt leldiszitvo; nemzeti szinti dra­périák, lomb - és virág-füzér fedték be a falat. — Dicsőségesen uralkodó királyink mvz! < körüli diszités emelkedett ki az egészből legjobban. A tanuló ifjúság egyforma nemzeti szinti csokrot viselt. Az ünnepély pontban 10 órakor a tanuló ifjú­ság énekével a „Himnusz“-szal kezdődött, mely után bálaadó imát mondott Henriczy Béla hitoktató. Az ünnepély fontosságáról az igazgató emlékezett meg, hazaszeretetre, király iránti hűségre buzdítván a ta­nulóifjúságot. Hazánk ezer éves történetét Holla La­jos tanár ecsetelte szépen kidolgozott felolvasásában. Közbe Kirchknopf Zoltán IV. o. t. „A magyar nem­zet“ Balázs László III. o. t, „A hazáról“ és Murá­nyi Miklós IV. o. t. „Előre“ ez. költeményeket sza­valták gondos előkészülettel. Az ünnepélyt a tanuló ifjúság éneke a „Szózat,“ zárta be. — A Petőfí-kőr záró ünnepélyét a záró ünepély-. lyel együtt tartotta. (Lásd az V-ik szakaszt) A budapest vidéki tankerület kir. főigazgatója, Dr. Hóman Ottó úr, mint. miniszteri megbízott, inté­zetünket, február 24-én szerencséltette látogatásával. Figyelmét a szellemiekre és anyagiakra is kiterjeszt­vén, sajnálattal konstant,álta, hogy az ujonan épített rajzterem és könyvtár helyiséget javitás alá kellet vennünk, egyebekben pedig megelégedését, fejezte ki. Főhatóságunktól a következő hivatalos leiratok érkeztek : 1818-1895 sz. Jakocs Béla nagyszebeni ág. h. ev. főreáliskolai VII. oszt,, tanuló az ország összes tanin­tézeteiből kizáratott. 1878—1895 sz. Kemény Dezső IV. oszt. tanuló­nak javitó vizsgálati engedély a menynyiségtanból piegadatik. 2164—1895 sz. makói községi négyosztályű gynin.

Next

/
Oldalképek
Tartalom