Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1892

V. Petőfikor. Azt, hogy nagy Petőfink egykor ez intézet növendéke volt, az épület falába helyezett márványlapon kívül még az a sze­rény munkásságú egyesület is jelzi, mely az ő nevéről magát Petőfi-körnek nevezi. A két felsőbb osztály növendékei ez idén is hetenként egyszer összegyűltek, hogy az édes magyar nyel­vet minél szebben kiejteni megtanulják, előadásbeli ügyességet nyerjenek s a kifejezés szabatosságát elsajátítsák. Működésűk­ben Simon Géza tanár volt vezetőjük. A kör, az emléktábla leleplezésének emlékére, május 28-án rendezett ünnepélyt, melyen, mint mindig, úgy most is díszes közönség volt jelen. Az ünnepet megnyitotta s bezárta a tanuló ifjúság éneke. Ekkor történt a legjobb munkásságot kifejtett tanulók meg- jutalmazása is. Különösen pedig a stildolgozatok megjutalma- zására szánt díjak (15 frt) közül az elsőt Geszner Elek IV. o. tanuló nyerte el; a más két díjat pedig Spitzer Gyula és Grósz József szintén IV. o. tanulók kapták. Szavalatért Geszner 5 frtot, Grósz 4-et és Kemény Dezső III. o. tanuló 3 frtot nyert. Kedves kötelességünknek tartjuk köszönettel megemlíteni, hogy Lippe Ödön, tarna-mérai gyógyszerész űr, visszaemlékezve arra, hogy tíz év előtt ő és tanulótársai voltak a Petőfi-kör legelső tagjai, a kegyelet hangján írt levél kíséretében, a stil­dolgozatok jutalmazására 10 frtot küldött.

Next

/
Oldalképek
Tartalom