Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1887
Úgy áll szilárdan, törhetlen erővel Mind az, mi nagy, magasztos, szent, dicső; Enyészet, elmúlás hozzá nem ér fel, Le nem ronthatja a futó idő. ügy állsz Te is, rendithetlen szilárdan, A mult, a távol csak jobban emel. Hisz, hogy meglássuk a nagyságot jobban. Térnek s időnek távolsága kell. A fenséges Kárpátok büszke ormát Szemünk közelről nem láthatja meg; De feltűnnek a messzeség ködén át Az égbe ötlő óriás hegyek. így állsz szilárdan. . . S látom sorra őket, Kik innen indultak ki küzdeni; Tieid ők, kik győzelemre leltek, Tieid ők, az eszme hősei. Mely ég lelkűkben: tőled jött a Bzikra, Hirök sugára visszatűz reád; Tiéd a zöld babér, mit homlokukra Elismerésül tett a világ. És ő is — oh mily látomány ez! — itt van A szabadságnak fenkölt dalnoka,. . . Ki — mint kívánta — a harczok zajában Meghalt, ... de még sem halhat meg soha. A vad csapat, a zsarnokság ölé meg! . . . Meghalt, hogy halhatatlanná legyen. . . Es innen indult el. . . Nagy szellemének Legyen oltár emelve e helyen! Kiket falaid befogadtak egykor: Elhozzuk koszorúinkat neked ; Még sziveinkben ég, mint régen akkor, A tanitványi hála s szeretet.
