Prékopa Ágnes (szerk.): Ars Decorativa 30. (Budapest, 2016)

In memoriam Eszter Tiszavári

TISZA VÁRI ESZTER EMLÉKE (1950-2015) Igazi, született könyvtáros volt. Amikor évtizedekkel ezelőtt Tiszavári Ferencné Si­pos Eszter az Iparművészeti Múzeum könyvtárába került s annak vezetője lett, a könyvtár kétségbeejtő állapotban volt: könyvek érkeztek be és hányódtak leltáro- zatlanul, halomba gyűlt a sok munka. Mindenekelőtt rendet kellett tennie, és olyan munkatársakat vennie maga mellé, akik szorgalmasan, mint ahogy osztály- vezetői teendői mellett ő is, végezték a könyvtárosi feladatokat. Eszter 1950. augusztus 11-én született Törökszentmiklóson. 1975-ben a Debrece­ni Tanítóképző Intézetben szerzett népmű­velő-könyvtáros, 1978-ban a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán okleveles könyvtá­ros diplomát. 1969-től a miskolci Borsod Megyei Oktatási Igazgatóság Könyvtárá­nak könyvtárosa majd könyvtárvezetője, 1987-től Budapesten az ELTE Bölcsészet­tudományi Kar Központi Könyvtárának tájékoztató könyvtárosa, 1991-től húsz éven át az Iparművészeti Múzeum könyv­tárvezetője. A múzeumi könyvtár nyilvántartását naprakésszé tette, rendszeresen revíziózta. Széleskörűvé vált a könyvtári csere rend­szere, elsősorban francia és angol kapcsola­tai révén. Igényt tartott a kollégák javasla­taira könyvek beszerzésekor, s folyamatos­sá tette több folyóirat előfizetését. Sikeres pályázatokkal segítette a könyvtár gyara­podását. Egyik legnagyobb érdeme, hogy létrehozta a könyvtár számítógépes nyil­vántartását, az állomány számítógépes rendszerbe (SZIRÉN) került, analóg fel­dolgozásokkal, metaadatokkal. A volt Kis- gyűjtemények anyagának 1800 utáni köny­veit egyik munkatársával együtt írta le. A teljes könyvtári állomány elérhetővé vált az interneten keresztül, és a legrészletesebb keresési felületekkel jelenik meg. Feldol­gozta a múzeum bibliográfiáját, s biblio­gráfusként több esetben részt vett OTKA- kutatásokban. Összegyűjtötte a múzeum minden régi és közelmúltbéli katalógusát, s ezeket védett állományként kezelte. Ereje, energiája arra is kiterjedt, hogy az Ipar­művészeti Múzeum munkatársainak publi­kációit figyelemmel kísérje, és összegyűjtse őket. Ha belépett valaki a könyvtárba, le­gyen kolléga vagy külső látogató, szíves se­gítséget nyújtott, lelkes és agilis volt. Az Iparművészeti Múzeumi könyvtári tevékenység mellett sokrétű könyvtárosi munkát folytatott. A könyvtárak közötti kapcsolatok építését szorgalmazta, és részt vett ilyen irányú programokban. 2006-ban könyvtári szaktevékenység területén szak­értői tevékenység végzésére jogosító enge­délyt nyert a Könyvtári Intézettől. 2000- 2008 között a múzeumi könyvtárak orszá­gos szakfelügyelője volt. Gyakran tartott előadásokat, mind a könyvtárról, mind pe­dig a könyvtárosok munkájáról. 1987-88 között a Közvélemény-kutató Intézet, 1990-től az MTA Szociológiai Ku­159

Next

/
Oldalképek
Tartalom