Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 25. (Budapest, 2007)
Hedvig SZABOLCSI: Zeichnungsvorlagen für Möbel mit Hirschgeweih von Joseph Franz Danhauser zur einstigen Einrichtung des Jagdschlosses in Lovasberény
valók az 1370-1400 körüli évekből. A 15-16. század folyamán tervezőik között találhatjuk Dürert, aki 1513-ban a jeles nürnbergi humanista, Willibald Pirckheimer számára tervezett egy sellőalakos csillárt, majd 1520-ban egy sárkányalakosat. A késő gótika egyik legszebb darabja a lüneburgi Városházáé, amelyen egy mandorla veszi körül Szent Orsolya alakját. Egy másik változatban Krisztus alakja látható, ezt a kölni Kunstgewerbemuseum őrzi. A 16. század későbbi évtizedeiben is gyakori a szarvasagancs motívum, de leginkább csak faldíszítéseken. Ausztriai Margit könyvtárának szarvas-ábrázolását, amely egy kandallót díszített, 1524-ben így írták le: „Une teste de cerf avec ramure, estant au milieu du manteau de la chemynee, a ung crucifix en chief.” Ez a leírás azonban inkább Szent Hubertus ábrázolására, mint puszta díszítő motívumra utal. A 18. század folyamán ritka az agancs- és szarvmotívum a belső dekorációban és a bútorokon, de nem tűnik el. A 18. század második felében több angol bútor és kerti bútor mintakönyvben lelünk agancsos példányokra, ezek leginkább kétféle változatot mutatnak. Az egyik továbbra is agancsokból építkezik, a másik forma példája lehet egy furcsa, némiképp a „chinoiserie” stíluskörébe sorolható szék; ennek lábait képezik agancsok, amelyek egy görcsösen vonagló, fagyökérből készült székvázhoz csatlakoznak. 1800 körül az agancsok leginkább Diana-templomokat és az istállóépületek oromzatát díszítették. A 18. században agancsos bútort Anglián kívül mind ez ideig néhány mintakönyv ábráin kívül nem ismerünk. Nemigen állítható tehát, hogy igazi bútor előzményei lennének a Danhauser rajzsorozat agancsos bútor-tervrajzainak. Úgy tűnik, hogy a megrendelő, Cziráky Antal Mózes elképzelését, ötletét, kívánságát ültethette át rajzba a tervező Danhauser. Valószínűbb, hogy a festő Joseph Franz Danhauser (1805-1845) tervei lehetnek, semmint apjáé, Joseph Ulrich Danhauseré, aki 1829-ben meghalt, és attól kezdve festőnek készülő fia vezette tovább a műhelyt, 1836-ig. Ezután az ifjabb Joseph Danhauser csak festészettel foglalkozott és az apai céget még néhány évig öccse vitte tovább. A festő Danhausemek ekkor már komoly magyarországi kapcsolatai voltak. A vadászkastély építési idejét máig sem ismerjük. Ám Cziráky Antal Mózes és a Danhauser család, apa és fia kapcsolatát talán okkal keltezhetjük már korábbról. Nincs ugyan adat rá, hogy a tízes években befejezett kastély új szárnyában milyen berendezés állhatott, de nem teljesen légből kapott azt feltételezni, hogy abban az idősebb Danhauser bútorainak is része lehetett. Tudjuk, hogy Bécsen kívül 1817-től Danhausemek Pesten is volt úgynevezett „lerakata”. A tízes évek második felében két olyan nagyobb, neves bútorgyártó cég működött, ahonnan a felső társadalmi osztályok is vásárolhatták új berendezéseiket. Nevezetesen a bécsi Danhauser és a pesti Anton Sebastian Vogel vállalkozása. A kettő közül Danhauseré volt a modernebb. A szóban forgó bútorok rajzai gyakorlott rajzolóra vallanak. Az agancsos szarvasfejekkel díszített kanapét a természet ábrázolásban gyakorlott kéznek tulajdoníthatjuk. Bizonyos részletek arra utalnak, hogy a két Danhauser közül az ifjabb, a festő lehetett a rajzok készítője. Hogy még az apa vezette műhely számára vagy annak halála után a maga által vezetett műhelynek rajzolta-e, ma nehezen volna eldönthető. Annyi azonban valószínűsíthető, hogy a húszas évek közepe és a harmincas évek eleje között készülhettek, s ennyiben nem csak folytatói bizonyos korábbi ábrázolásoknak, de egyben előfutárai is a 19. század közepétől oly divatossá váló, már-már korai historizáló szarvasfejes vadászbútoroknak. 33
