Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 25. (Budapest, 2007)
Balázs SEMSEY: Ein Sekretär vom Beginn des 19. Jahrhunderts mit der Darstellung von Antonio Canovas Wiener Maria-Christinen-Denkmal
MÁRIA KRISZTINA FŐHERCEGNŐ SÍREMLÉKE EGY KÉSŐ EMPIRE ÍRÓSZEKRÉNYEN ÖSSZEGZÉS Közel három évtizeden át szerepelt a Nagytétényi Kastélymúzeum korábbi állandó kiállításán egy gazdagon díszített, késő empire írószekrény, amelyet az Iparművészeti Múzeum Sváb János letéti anyagából vásárolt meg. Urnára, vagy lyrára emlékeztető jellegzetes formája, anyaghasználata és tusfestéses díszítése alapján a biedermeierbe hajló, bécsi késő empire bútorművesség emlékeinek sorába illeszkedik, készítését az 1810 körüli évekre tehetjük. Jelzés, illetve a távolabbi proveniencia ismeretének hiányában bécsi származását nem tarthatjuk teljesen bizonyosnak, de stílusjegyei alapján mindenképpen Bécshez kötődő ausztriai vagy magyarországi mester, illetve műhely munkája lehet. Dekorációjának központi eleme a lehajtható írólap külső oldalán látható jól ismert kompozíció: Mária Krisztina főhercegnő Antonio Canova által készített síremlékének ábrázolása, amelyhez az emlékművet ábrázoló számos metszet egyike szolgálhatott mintaként. Mária Krisztina síremlékét 1805 őszén állították fel az Ágoston rendiek bécsi templomában. Elkészítésére Albert von Sachsen- Teschen herceg még 1798-ban, felesége halálát követően adott megbízást Canová- nak. A Bécs egyik nevezetességének számító emlékmű - Albert által utólag kreált - allegorikus programja különböző korabeli kiadványok nyomán széles körben ismert volt. A síremlék ábrázolásai számos műfaj közvetítésével terjedtek, nem meglepő tehát, hogy egy reprezentatív célra szánt bútor központi motívumaként is felbukkan, ennek magyarázata azonban korántsem kézenfekvő. A grand art körébe tartozó műalkotások különféle ábrázolásainak mint díszítőmotívumoknak a megjelenése az alkalmazott művészetekben, illetve a folyamat, amelynek során az elsődleges kompozíció eredeti jelentését és ikonográfiái összefüggéseit jórészt elveszítve egyszerű dekorációs elemmé „silányul”, vagyis mindaz, amit a művészettörténet összefoglalóan a Trivialkunst megjelöléssel illet, nem ismeretlen jelenség a tárgyalt korszak emlékeinek esetében. Elvileg tehát az írószekrényen látható emlékművet is tekinthetnénk egyszerű dekorációs elemnek. Ha mégis kételyeink támadhatnak ezen egyszerűsített interpretációval kapcsolatban, meglehet, csak abból fakad, hogy túlságosan sokat tudunk a mintaként szolgáló mű keletkezésének körülményeiről, korabeli fogadtatásáról, a közízlés formálásában betöltött szerepéről, és feltételezhetjük, hogy mindezekről a bútor megrendelőjének, illetve készítőjének is tudomása volt. Az erőteljes programmal bíró kompozíció és annak eredendő rendeltetése pedig óhatatlanul meghatározza a bútort díszítő ábrázolás értelmezési kereteit. Az itt tágyalt írószekrénnyel közel egy időben, 1812-1815 között készülhetett az a kandallóóra, amelyet a kasseli Zentralinstitut und Museum für Sepulkralkultur gyűjteménye őriz. Az állatlábakra támaszkodó, fából készült, szögletes óratok háromszög alakú oromzatát egy Leopold Heuberger, 77
