Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 24. (Budapest, 2006)

Orsolya BUBRYÁK: Inter arma silent Musae - „Geheimnisse" eines Brettspiels aus dem 17. Jahrhundert

INTER ARMA SILENT MUSAE - EGY 17. SZÁZADI JÁTÉKTÁBLA „TITKAI" ÖSSZEGZÉS 1877-ben szinte észrevétlenül került egy remekművű, arany- és ezüstszálakkal hímzett kis ostábla a budapesti Iparművészeti Múzeumba. Noha a tárgy az 1980-as évek óta rendszeresen szerepel kiállításokon, mégsem vált igazán ismertté a szakma köreiben. Talán azért, mert annyira „titokzatos": nem lehet tudni, hogy honnan származik, kinek a megrendelésére készült, kinek a kincstárát gazdagította egykor. Az ostábla évszázadokon át a társasági élet alapvető részének számított, az előkelő megrendelők számára készített játéktáblák rendszerint gazdagon díszítettek voltak. A játék szellemének megfelelően „csatákat" jelenítettek meg rajtuk, leginkább emblémák vagy hasonló kompozíciók segítségével. A jelenetek utalhattak mitológiai küzdelmekre vagy tényleges csatákra, de igen gyakran választották témául a férfi és nő „csatározását" is. Nem tér el e szokástól a budapesti ostábla díszítése sem: az ostábla széleire, illetve a játékmezőket borító selyemre vadászjelenetes emblémákat, török haditrófeákat és a kilenc múzsa alakját hímezték. A haditrófeák hangsúlyos jelenléte - mindamellett, hogy a hadviselésre történő utalások egyáltalán nem meglepőek egy ostábla díszítésénél - már első elemzőiben felvetette azt a feltételezést, hogy az ostábla egykori tulajdonosát a török elleni háborúk vezető személyiségei közt kellene keresni. Ezt az ostáblára hímzett hat embléma is megerősíteni látszik: közös „főhősük" a sas, különféle állatokra, pl. halra, százfejü hidrára vagy szarvasra csap le. Jupiter állata, a levegő legveszedelmesebb ragadozója kiválóan alkalmas volt arra, hogy hadvezérek vagy uralkodók jelképévé váljon. Mitológiai párhuzamokat sugall a hidra ábrázolása is: mitológiai legyőzője, Herkules talán még Jupiternél is kedveltebb hasonlatként szerepelt arisztokraták és hadvezérek reprezentációs eszköztárában. A feltételezett hadvezér arcképét tovább árnyalja a játéktábla másik két oldala, ahol a díszítésben a kilenc múzsa kapott helyet. A múzsák jelenléte az ismeretlen tulajdonost a kultúra, a zene, a művészet támogatóinak körébe emeli. Ritkaságszámba menő módon a játéktábla szöveges forrást is tartalmaz: a kompozíciók körül ezüstszállal hímzett, apró betűs latin, ill. olasz feliratok olvashatóak. A verssorok egy győztes hadvezér diadalát éneklik meg, s utalnak arra is, hogy az ostábla a hosszasan elhúzódó török háború egyik átütő sikerű csatája után készülhetett. Noha a szövegből nem derül fény arra, pontosan melyik csatáról van szó, de a sorok alapján mégis valószínűsíthető, hogy az ütközet egy kb. másfél évtizedes időszakban, Bécs felszabadításától a karlócai békekötésig terjedő (1683-1699) években keresendő. Ebben az esetben az ismeretlen hőst is az adott korszak hadvezérei (Lotharingiai Károly, III. Sobieski János, II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem, Enea Silvio Caprara, Ludwig Wilhelm von Baden őrgróf, Savoyai Jenő herceg) közt kell keresnünk. Közülük egyetlen személy esetében találtam az ostábla szempontjából érdekesnek tűnő analógiát, egy másik, selyemmel és ezüstszálakkal hímzett textilművet, egy felségjelvényt. Tulajdonosa Ludwig Wilhelm von Baden őrgróf (1655-1707), más néven: a „Türkenlouis", a császári seregek egyik fővezére volt, emblémája - akárcsak az ostábla egyik emblémája - a szarvasra támadó sast ábrázolta. A kis felségjelvény hozzávetőleges biztonsággal datálható is, kutatói 1683-1686 között határozták meg készítési idejét. Azt gondolom, ha figyelembe vesszük a két tárgy hasonló művészeti programját és formanyelvét, ez a datálás irányadó lehet a játéktábla esetében is. Jelentős továbblépést jelenthet a proveniencia kérdésének tisztázása: a játéktábla megle-