Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 22. (Budapest, 2003)

Éva CSEREY: Nachahmungen von Nürnberger Renaissanceofenkacheln

NÜRNBERGI RENESZÁNSZ KÁLYHACSEMPE MÁSOLATOK ÖSSZEGZÉS Az 1900 körüli és az azt követő évek elis­mert, sikeres festője, a Szinyei Társaság alapító tagjainak egyike, Magyar Mannheimer Gusz­táv (1859-1937) 1910. július 7-én levelet írt az Iparművészeti Múzeum igazgatójának, Radi­sics Jenőnek. Idézzük levelének első bekezdé­sét: „Van szerencsém tisztelettel értesíteni Önt, ... hogy külföldi utazásom alkalmával Nürn­bergben egy XVI. századbeli zöld cserépkályha figurális csempéit azon szándékkal szereztem meg, hogy azokat az Iparművészeti Múzeum­nak ajándékképp felajánljam. Nevezett tárgyak megérkezvén azokat ezennel a múzeumnak át­engedem." Az udvarias hangvételű rövid válaszlevél kö­szönetet mond és elismeréssel nyugtázza az adományozó önzetlen nagyvonalúságát. Nem tesz említést arról a körülményről, amellyel a múzeum akkori munkatársai is bizonyára tisz­tában voltak. Mármint azzal, hogy a nevezett tárgyak - bár „kísértetiesen" hasonlítanak az 1600 körüli évek nürnbergi kerámiaművészeté­nek hiteles alkotásaira - valójában neo-re­neszánsz stílusú munkák, s a 19. század máso­dik felében készültek. Nem meglepő, hogy mind ez ideig nem is foglalkozott velük a szak­irodalom. Úgy látszik, közel száz évnek kellett eltelnie, hogy e kályhacsempék az elemző-kutató vizs­gálatok homlokterébe kerüljenek. E kutatások konklúziójaként a tanulmány megállapítja, hogy a gazdag figurális díszítéssel ellátott kály­hacsempéket két, jól prosperáló nürnbergi cég készíttette a 19. század hetvenes-nyolcvanas éveiben. E vállalkozásokat, s az általuk vezetett manufaktúrákat C. W. Fleischmann és Theodor Lunz irányította. A tanulmány a szóban forgó darabokat meggyőzően azonosítja a két cég il­lusztrált gyártmánykatalógusainak megfelelő tételeivel. Egyszersmind felhívja a figyelmet e kályha­csempék jelentős történeti- és dokumentum-ér­tékére. Olyan műtárgyakról készültek ugyanis e darabok, amelyek számottevő része a második világháború alatt, 1944-ben elpusztult. Jelen­tőségüket tovább növeli az a körülmény, hogy olyan - immár ugyancsak a történeti múlthoz tartozó - korszakból származnak, amelynek kézműves mesterei, kiváló technikai felkészült­ség birtokában, különös fogékonyságot mutat­tak a reneszánsz kor művészete és tárgykultúrá­ja iránt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom