Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 20. (Budapest, 2001)
Ildikó PANDUR - John WADE: A Unique Piece of Jewellery in the Collection of the Budapest Museum of Applied Arts: A Souvenir from the Colony of Victoria, Australia
.EKSZERRITKASAG AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBEN. AZ AUSZTRÁLIAI VICTORIA TARTOMÁNY ARANYBÁNYÁINAK „HÍRMONDÓJA". ÖSSZEGZÉS A budapesti Iparművészeti Múzeum Ötvös Gyűjteményében található egy súlyos, vésett díszű, öntött aranygyűrű. Fejének felnyitható fedele négy apró (üres) rekeszt takar, melyek egykor ausztrál bányákból származó aranyrögöket tartalmaztak. A széles gyűrűsín mindkét oldalán egy-egy további, szárnyszerűen felnyíló fedél alatt félhold alakú rekeszek, forrasztott aranyszemcsékkel. A fej nagyméretű fedelének közepén forrasztott aranyszemcsékből kirakott címerpajzs-kontúr látható, melynek egy részét aszimmetrikus, vésett indadísz tölti ki. Az egykor e felületre applikált díszítmény már a gyűrű közgyűjteménybe kerülésekor is hiányzott. A mesterjelzéssel ellátott ékszer eddig a 19. század utolsó harmadából való londoni készítményként szerepelt a nyilvántartásban. A gyűrű fenti meghatározásának jelen pontosítási kísérlete egy időre esik az ausztrál aranyláz kitörésének 150. évfordulójával, melyet a kontinensnyi országban nagyszabású programsorozat kísér. Az esemény hivatalos dátuma (1851 február 12.) az a nap, amelyen Edward Hammond Hargraves-nek Új-Dél-Wales területén sikerült aranylelőhelyet találnia, de már a 19. század első évtizedeitől jelentették arany előfordulását Ausztrália egyes vidékein. A hatóságok azonban sokáig titokban tartották a leleteket. A budapesti gyűrű fejébe rejtett rekeszeken négy vésett felirat olvasható: „Ballaarat, Bendigo, Jim Crow (= Daylesford), Ovens (= Ovens Walley)". Valamennyi név egy-egy híres, az 1850-es évek első felében jelentős aranybányát jelöl Victoria tartomány területén, ahol 1851 júniusában találtak aranyat. A bennszülöttek nyelvén „pihenőhelyet" (Ballá Arat) jelentő Ballaratot 1838-ban, Bendigót (Sandhurst néven) 1840-ben pásztorok alapították. Az aranylelőhelyek felfedezését követően mindkét település gyors fejlődésnek indult. (Ballaratban találták 1858-ben az addig ismert legnagyobb „aranyrögöt", a több mint hatvan kilós „Welcome Nugget"-et, melyet a Crystal Palace-ban is kiállítottak, majd a londoni pénzverdében egyfontos aranypénzeket készítettek belőle.) Az itteni másodlagos, felszín közeli (alluviális) lelőhelyek hamar kimerültek, de mélyműveléses bányászat egészen a 20. század elejéig folyt. Victoria tartomány lakosainak a száma az aranyláz következtében 1851-1855 közt több mint négyszeresére nőtt. Megszokott volt, hogy a hazatelepülő bányászok, illetve az európai vagy amerikai látogatók (köztük nem egy híresség) az utazás emlékéül különleges ausztrál aranytárgyat/tárgyakat vittek haza. Ezeket a darabokat - zömmel európai iskolázottságú ötvösök, aranyművesek munkáit - a nagy méret, a vaskos, tömör kialakítás jellemezte, a gyűrűkben gyakori volt a vésett felirat. Ma a legtöbb ilyen emléktárgy magángyűjteményben található. Az Iparművészeti Múzeumban őrzött műtárgy az 1850-es években készült ausztrál ékszerekre jellemző súlyos, masszív férfigyűrű. „HE" monogramos mesterjegye több korabeli ausztráliai ötvössel is kapcsolatba hozható. (A pontos attribúció sajnos ezúttal sem lehetséges.) Hasonlóan jelezte munkáit az Új-Dél-Wales tartomány fővárosában, a Victoriától távoli Sydney-ben működött Hogarth, Erichsen & Co.-műhely. A Koppenhágából származó Julius Hogarth (Hougaard) a norvégiai születésű Conrad Erichsennel közösen arany-ezüstműves, órajavító és ékszerkészítő műhelyt alapított 1853-ban vagy 1854-ben. Mindketten gyakorlott kézművesek de gyakorlatlan üzletemberek lévén, a cég többször is csődbe ment, majd újjáalakult. Több aranyékszert őriz a műhely 1850-es években készült munkáiból a Sydney-i
