Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 16. (Budapest, 1997)

In Memoriam

pedig szakértőként működött közre. Az 1960-as évek elejétől kezdve lelkes és lelki­ismeretes előadója volt a TIT-nek (József At­tila Szabadegyetemnek, munkásakadémiá­nak), ahol többnyire a magyarországi ipar­művészet átfogó történetéről adott elő, s bekapcsolódott a Népművelési, majd Műve­lődési Intézet munkájába is, melynek szinte halála pillanatáig előadója volt. Nyaranta vi­dékre, népművészeti alkotótelepekre járt, előadásokat tartott. A népművészet éppúgy érdekelte, mint az iparművészet, s a közmű­velődési tevékenység éppúgy vonzotta, mint a kutatómunka. Kéziratos hagyatéka a múzeum adattárába került, melyből ragyogóan látszik érdeklődé­sének sokfélesége, sokrétűsége. Ezek csupán töredékek, de értékes anyaggyűjtések, és saj­nos a megíratlan tanulmányok miatt mi let­tünk szegényebbek. Arra lett volna hivatott, hogy megírja a magyar szecesszió iparművé­szetét, mint ahogy erre ambíciói is voltak, és széleskörű anyaggyűjtése is erre utal. Ki­MIKES ILDIKÓ FONTOSABB MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA: Szabó Marianne. Művészet 1963. IV. évf. 9. sz. 36. p. Faenzai kerámia kiállítás.Magyar Építőművészet 1964. 2, sz. Molnár Béla textilművész kiállítása. Művészet 1964. V. évf. 5. sz. 48. p. Népi iparművészet Csehszlovákiában. Művészet 1965. VI. évf. 9. sz. 38. p. Olasz népi ötvösművészet. Művészet 1965. VI. évf. 10. sz. 33. p. Ferenczy Noémi emlékkiállítás. Kiállítási katalógus. Székesfe­hérvár, István Király Múzeum, 1965. ápr. 11-máj. 31. Akiállítást rendezte K. Kovalovszky Márta és Mikes Ildikó. A katalógust összeállította K. Kovalovszky Márta, a bevezetőt írta Mikes Ildikó. Székesfehérvár, 1965. Die Kunst der Jahrhundertwende. Katalog, Székesfehérvár, Csók István Kópiái, 1965. máj. 16 jui. 31. Uig.: K. Kovaloszkv Marta. Kovács Péter, Mikes Ildikó. Katalog: K. Kovalovszky Márta. Einleitung: Mikes Ildikó. Székesfehérvár, 1965. Zománctörténeti kiállítás Kecskeméten, Művészet 1966. VII. évf. l.sz. 44-45. p. Textilek az V. Iparművészeti Kiállításon. Művészet 1966. VII. évf. 4. sz. 25-26. p. Fett Jolán kiállítása. Vezető a kiállításhoz. Visegrád, 1967. Modem magyar iparművészet. Idegenvezetők Kiskönyvtára. Fővárosi Idegenforgalmi Igazgatóság. Bp., 1967. Régi orosz művészet. Visegrád, Salamon torony - Kiállítás az Ipar­művészeti Múzeum és az Esztergomi Keresztény Múzeum anyagá­ból. Akiállítást rendezte és a vezetőt írta Mikes Ildikó. Visegrád, 1967. Beck Ö. Fülöp iparművészeti munkássága. In: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyve 1967. X. kötet 19-126. p. Bp., 1967. Vrubel. (A Művészet Kiskönyvtára 44.) Bp., 1969. (2. kiadás Bp., 1974.) emelten foglalkozott - mint kézirataiból ki­derül - a gödöllői művészteleppel, a század­forduló több neves mesterével, cégével (Bachruch, Thék, Szandrik gyár stb.). E forrásokból, anyaggyűjtésekből már so­hasem születnek meg a tanulmányok, vagy legalábbis nem úgy, ahogy Ildikó megírhatta volna. Nyugodt, békés, alkotóévek nyugdíja­zása után sem adattak meg neki, a puszta lét­fenntartásért dolgozott, előadásokat tartott. Mindig reménykedett a változásokban, a rend­szerváltásban és - kevesen tudják - maga is kivette a részét, elkötelezett magyarságtudat­tal. Amit megálmodott, amiért küzdött, egy új, morális társadalom megszületését azon­ban már nem érhette meg, a gyógyíthatatlan kór legyűrte. 1995. december 13-án halt meg Budapesten, majd 1996-ban helyezték örök nyugalomra Mezőtúron, az általa mindig sze­retettel emlegetett szülőföldön, szülei mellé. Búcsúzunk Tőled, Ildikó, nyugodj békében. Horváth Hilda Az evőeszközök története. Kiállítási vezető, Budapest, Ipar­művészeti Múzeum, 1971. okt-1972. szept. A kiállítást rendezte és a vezetőt írta Mikes Ildikó. Bp., 1971. L'art 1900 en Hongrie. Irta: Kresz Mária, Mikes Ildikó, Pogány Ö. Gábor. Szerkesztette: S. Visy Éva. Petit Palais, Paris. Párizs, 1976. Magyar művészet 1945-49. A huszadik század magyar művészete - L'art hongrois 1945—49. L'art hongrois du ving­tième siècle. Kiállítási katalógus, Székesfehérvár, Csók István Képtár, 1977. okt. 16.-dec. 31. A kiállítást rendezte és a katalógust összeállította K. Kovalovszky Márta, Láncz Sándor, Mikes Ildikó. (István Király Múzeum Közleményei D. Sorozat 119. sz.) Székesfehérvár, 1977. Children and Art at the Gödöllő Art Colony. Interpressgrafik 1979/4 Gyerekeknek való... (A gödöllői művésztelep gyerektárgyú alko­tásait bemutató kiállítás) Gödöllő, Helytörténeti Gyűjtemény kiállítóterme, 1980. jan. 25.-febr. 24. A kiállítást rendezte, a szórólapot írta és tárlatvezetést tartott Mikes Ildikó. Gödöllő, 1980. Orosz iparművészet a XVII-XIX. században. Kiállítási vezető, Bp., Iparművészeti Múzeum. A kiállítást rendezte és a vezetőt írta Mikes Ildikó. Bp., 1987 Az európai iparművészet stíluskorszakai. Reneszánsz és ma­nierizmus. Kiállítási katalógus, Bp., Iparművészeti Múzeum. Bp., 1988. (anyagválogatás és katalógus címszavak) KÉZIRAT: A magyar plakátművészet kialakulása 1919-ig. IM Adattár KIÁLLÍTÁSRENDEZÉSEK: Lechner Ödön és követői. Székesfehérvár, 1969. XVII-XVIII. századi evőeszközök. Liszt Ferenc Múzeum, Sopron, 1976. Gödöllői szőnyegek. Gödöllői tavasz, 1978. Orosz iparművészet a XVI1I-XIX. században. Nagytétény, Kas­télymúzeum 1979.

Next

/
Oldalképek
Tartalom