Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 16. (Budapest, 1997)

SZILÁGYI András: Adalék Nádasdy Ferenc (1623-1671) műkincseinek utóéletéhez

SZILAGYI ANDRÁS ADALÉK NÁDASDY FERENC (1623-1671) MŰKINCSEINEK UTÓÉLETÉHEZ Mennyiben tekinthetők perdöntő történeti forrásoknak, miként értelmezhetők s aknázhatók ki tényszerű közléseik, szűkszavú vagy nyomatékos megállapításaik? - a barokk-kori műtárgyjegyzékekre, az úgynevezett inventáriumokra vonatkoztatva e kérdéseket taglalja a neves osztrák történész, Heinrich Klapsia több mint hatvan éve megjelent fontos tanulmánya.

1 írása azon a ponton válik kiváltképp figyelemre méltóvá, s érvelése leginkább meggyőzővé, amikor eltérő megközelítésű, más-más időpontból származó inventáriumok egy-egy részletét szembesíti egymással. Éspedig olyan, terjedelmükben és szóhasználatukban szembetűnően különböző leírásokat, amelyek nagy valószínűséggel ugyanarról a műtárgyról tudósítanak. E módszernek az utóbbi néhány évtizedben Európa-szerte számos követője akadt. Az ilyen irányú kutatások akkor sem érdektelenek, ha az „egymásra rímelő" közléseket ugyanannak a gyűjteménynek más-más időpontban és helyszínen keltezett, azaz egymást követő inventáriumai tartalmazzák.

2 Komoly hozadéka azonban az olyan esetekben van e módszernek, amikor az összevetésre kerülő tárgyleírások különféle, más-más kollekciók anyagát feldolgozó inventáriumokban bukkannak fel. Főként akkor, ha hiányoznak mindazok az egyéb adatok, s hallgatnak mindazok a források, amelyek e különböző műgyűjtemények „viszonyáról" - esetleges egymásba olvadásukról, tulajdonosaik e tárgykörben megtett lépéseiről, az általuk irányított jogi tranzakciókról - adnának információt. A barokk-kori műgyűjtés történetével foglalkozó hazai művészettörténet-írás e tekintetben aligha büszkélkedhet látványos filológiai eredményekkel; igaz, nem sokan törekedtek ilyenek elérésére. A 17. század legkiemelkedőbb, európai összehasonlításban is párját ritkítóan gazdag főúri kincstárával, gróf Nádasdy Ferenc mügyűjteményével, illetve annak 1671 utáni sorsával a század eleje óta mindössze hét szerző foglalkozott, többségük csupán érintőlegesen.

3 Véleményük egyöntetű a kincstár jelentőségének, művészi rangjának megítélésében, s kimondva, kimondatlanul valamennyien egyetértenek abban is, hogy a további filológiai kutatáshoz nélkülözhetetlen e gyűjtemény terjedelmes inventáriumainak alapos feldolgozása, közzététele.

4 Arra azonban mindössze ketten vállalkoztak, hogy a korábban publikált, illetve kivonatosan ismertetett műtárgy-összeírások némely részletét más kincstárak későbbi inventáriumainak valamely tételével összefüggésbe hozzák. Ez a kísérlet ez idő szerint egyetlen „kézzelfogható" konkrét eredményt hozott. A mesés Nádasdy-kincsek egyikét kétséget kizáró módon sikerült azonosítani azzal a „Bacchus diadala" néven ismert ötvösművel, amely utóbb Esterházy Pál nádor kincstárának összeírásában tűnik fel. (1. kép) A szakirodalomban többször idézett két részlet a következőképp hangzik: ,Ain Wagen mit ainen Vässl, von Silber vergoldt, auch mit allerhandt stainen und perlein verzieret und geschmelzt, darauf Bacchus neben noch andern vier helfenbainen Figuren."

5

, illetve „Currus Triumphalis Aureus pretiosis lapidibus exornatus supra quem Bacchus cum aliis statuis ex Ebore factis insedeat."

b

. 5 S