Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 16. (Budapest, 1997)

LÁSZLÓ Emőke: Skófiummal hímzett nyeregtakarók és pisztolytok a 17. századból

latábrázolás igen ritka. A címereket és egy, ugyancsak az Esterházy-gyűjteményből származó nyerget

40 kivéve, a vászonhímzéseken lelhetünk fel oroszlán-ábrázolást. Az egykori királyi Magyarország vármegyéinek egyikéből, tehát a nyugati hímzéskörrel szorosabb kapcsolatban álló területről maradt fenn egy 17. századi keszkenő, melynek szegélyén virágokkal váltakozva bojtosfarkú, koronás oroszlánok állnak.

41 Később, a 18. században a népi hímzéseken is megjelenik már az oroszlán-motívum. Az esztergomi Keresztény Múzeum Felvidékről származó, szabadrajzú lepedőszélén

42 a lótakaróhoz hasonlóan szimmetrikus kompozícióban, a virágot közrefogva láthatók a páros oroszlánok (10. kép). Az „S" alakú indák, melyek a fölső- és alsó ívekben egy-egy nagy virágfejben végződnek gyakran megtalálhatók a magyar díszítőművészet különböző ágaiban, így a pergamenre festett oklevelek díszei vagy a kazettás mennyezetek festményei között.

43 A belső keretsávban a középrész stilizált, nagy virágai - gránátalma, tulipán, peónia kiegészülnek a négyszirmú rozettával, s a sarkokban egy-egy palmettába hímzett tulipánnal. Ezt a hímzésmotívumot ill. hímzésmódot - mikor egy nagyobb virágba vagy levélbe kisebb virágokat hímeznek - nevezték leltáraink valószínűleg czafrag hímzésnek, hasonló motívumok a török nyeregtakarókon figyelhetők meg, hímzőink feltehetően onnan vették át. A felvidéki magyar úrihímzéseken ennek a mintának színes selyem- és ezüstfonallal varrott változatai is megtalálhatók.

44 A külső, selyemalapú szegély más kéz munkája. Vékony indái, furcsa alakú virágai szokatlanok a magyar hímzésanyagban. A már analógiaként említett svédországi lófelszerelés szegélyhímzésén indára fűzött oroszlánfejek és koronák váltakoznak. Talán nem túl merész feltevés, hogy az a virágmotívumszerűség, melyet a lótakarón mint két szem - még fekete üveggyöngy is díszít, egy ilyen valahol látott oroszlánfejmotívumnak elcsökevényesedett változata (11-12. kép). A nyeregtakaró először az 1725-ös fraknói inventáriumban azonosítható: „ Egy uj merőn arany, s Ezüst fonállal virágokra ki varrott csafrangh, két oroszlán vagyon rajta ki várva".

45 Az ugyancsak a 18. század első feléből származó német nyelvű leltárban: „Eine neue mit gold und silber gestickte Schabrake mit zweyen Löwen" megjelöléssel szerepel.

46 Mindkét leltár a cafragot újnak nevezi, ebből arra következtethetünk, hogy az 1700-as évek elején készíthették. Az a sajátos fémfonalas hímzéstechnika, melynek alkalmazása révén az alapszövetet is teljesen beborítja a mintásán letűzött fémfonalas hímzés, a 17. században a törökökre, tatárokra és a lengyelekrejellemző, de hogy hazánkban is kedvelt volt, ezt bizonyítják a leltárak „merőn" hímzett kifejezései. A czafragot magyar munkának tartom, mely technikájában és stílusában szemléltetően egyesíti a kelet- és nyugateurópai hímzések jellegzetességeit.