Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 15. (Budapest, 1995)
ÁCS Piroska: „Átváltozások" - Stobwasser-szelencék dekorációinak művészeti párhuzamai
tunk be, melyek díszítésénél - éppen a konkrét vagy lehetséges előkép ismeretében - a transzferálás különböző módjait figyelhetjük meg. Első dobozunk az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében található 4 . A mindössze 9,3 cm átmérőjű fedélen énekkari jelenet látható William Hogarth műve alapján (1. kép), amit a belső oldalon olvasható felirat is megerősít 5 . Az előkép ez esetben az „A Chorus of Singers" (Éneklők kara) című, 1732-ben készült, 13,7x7,8 cm nagyságú rézkarc volt (2. kép). Első nyomata egy másik Hogarth-alkotás, a „Midnight Modern Conversation" (Modern éjféli beszélgetés) előfizetési listáját díszítette. Utóbb pedig, 1737-ben a „Four Groups of Heads" vagy „Charakters of heads in Groups" megjelöléssel ismertté vált négyrészes sorozat tagjaként árulták. A grafika a Judith oratórium próbáját ábrázolja. A szöveg írója William Huggins 6 , zeneszerzője pedig William de Fesch 7 volt. A bemutatóját 1733. február 16-án tartották a Lincoln's Inn Fields-en. Az előadás a korabeli angol puritán szellemnek tetsző ótestamentumi témaválasztás dacára sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket 8 . A metszeten az emberpiramis csúcsán a karmester áll. Úgy tűnik fel: heves kéz- és fejmozdulatai következtében parókáját elvesztette, okuláréját viszont elővigyázatosságból madzaggal fejéhez erősítette. Az előtte fekvő papíron jól olvasható a cím: „JUDITH: an ORATORIO: or, SACRED DRAMA by...". Az énekesek kezében levő kottasorok ugyanazt a részletet mutatják „... the world shall Bow to y Assyrian Throne" (... a világnak fejet kell hajtania...). Ha nem tudnánk, hogy a nyomat a színpadra állítás előtt jelent meg, épp e szavak kiemelését a kedvezőtlen fogadtatás miatt ironikus csipkelődésnek vélhetnénk. A hangok megfestése lehetetlen, Hogarth itt mégis erre tett kísérletet. A szoprán, a tenor, a bariton és a basszus hangzása oly tisztán tükröződik vissza a szereplők arcán, sőt egész testén, hogy szinte halljuk is e velőtrázó kórust. A csoport valószínűleg nem egyéni portrékat, hanem általános karaktereket örökít meg 9 , amint eltorzult mimikájukkal önkéntelenül az ünnepélyes szöveghez igazodnak. A rézkarcot s a szelencét összehasonlítva tapasztalhatjuk, hogy míg a miniatűrfestő a kompozícióhoz szigorúan ragaszkodott, a részletekkel meglehetősen szabadon bánt. A fő különbség a színek megjelenése, hiszen ennek a metszetnek valójában nem volt festmény előzménye. Hogarthnál a folyamat inkább fordítva zajlott: olajképeit tette át lemezekre. Finom, kissé bágyadt koloritját ismerve, egy jó mester azonban képes volt ennek utánzására. A valódi eltérés a részleteknél jelentkezik. A férfi szólamok kibővített változatának nagyjából megfelelő négytagú csoportok a lakkfestményen elvesztik kor szerinti homogén jellegüket. A metszet bal sarkában négy gyermek látható. Hármójuk ábrázatán pusztán az igyekezet tükröződik, s csak a felfelé tekintő arcocska sugározza a hangulathoz jobban illő önfeledt elragadtatást. A másik művön ugyanennél az egységnél hiányzik a tartalmi kapcsolat. Azt látjuk csupán, hogy három, kissé pocakos, elszántan éneklő úr mellett egy kisgyerek lábatlankodik. A tenor fiatalokból álló, bal oldalon vertikálisan végighúzódó társasága szintén kissé megöregedett arcokon köszön vissza a dobozfedélről. A basszus szólam négy szereplője a középső, központi helyet foglalja el. Míg a grafikán a gyújtópont egyértelműen a testes, nagy parókás, szemüveges alak komótos magabiztosságával, addig a képecskén jószerivel csak egy a négy közül. A jobb alsó sarkot a baritonisták foglalják el. E kisebb háromszöget a nagyítóüvegét mesterkélt mozdulattal szeme elé tartó énekes alakja koronázza meg. Tán ez a csoport került át karakterében is változatlanul új helyére. A már említett „Four Groups of Heads" sorozat időrendben második darabja 1733-ban keletkezett, és a „The Laughing Audience" vagy „Pleased Audience" (Nevető közönség) címet viseli. A nyomat színházi nézőteret mutat, egy „láthatatlan darabot" - talán éppen egy korai Fielding burleszket - élvező közönséggel. Ide tartozik még az 1736-os keltezésű „The Lecture" (Tudósok előadása) című grafika is. A háromszög alakban elrendezett jellegzetes öltözetű csoport, oxfordi tudósok és egyetemisták gyülekezetét tárja elénk. Végül ugyanerre az évre datálható a „The Company of Undertakers" (Temetkezési vállalat) című metszet is, amely páratlan humorú körkép a korabeli orvostársadalomról 10 .