Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 15. (Budapest, 1995)

VADÁSZI Erzsébet: „Magyar Versália" - Jelzett sarokszekrények Eszterházán

tározók szerint „egy írószekreter, gazdagon berakott díszítéssel, lapján elefántcsont lapon francia ajánlati felirattal: Esterházy Miklós hercegnek Mária Terézia, látogatása emlékéül."

53 Nem tartom véletlennek, hogy 1773-ban, amikor Mária Terézia jó operát hallgatni Eszterházára ment, éppen egy bútort, egy francia szekretert vitt ajándékba a hercegnek, vendéglátójának. Noha erről a látogatásról Rotenstein is megemlékezik, idézzük fel mégis csaknem száz évvel későbbről, 1868-ból a Fővárosi Lapok ismeretlen tudósítójának beszámolóját, aki a keleti fénytől csillogó ünnepekről a messze távlatból is lelkesen számol be, „Egy darab Versailles hazánkban" címmel. „1773 szeptember ötödike nagy nap volt Eszterházán. Nyugat felől jött a hatlovas fogat... A hat szürke Esterházy istállójából való volt. A kocsiban a királyné (!) ült egy udvarhölggyel. Mögöttük tisztes távolban a kíséret hintói. A kapuzatnál a herceg fogadta, ama drága ősi viseletben, amelynek ékkövei nemrég a londoni árverésen piacra kerültek. Puha, keleti szőnyegen haladt fel a királyné (!) a császárszobába, mialatt a herceg balról, a királyné (!) kinyújtott kezének ujjait fogva vezeté. A fényes vendégsereglet középkori vendégszeretet talált a magyar kastélyban. A herceg kimeríthetetlen volt a királyné (!) mulattatásában... Az Operában (14. kép) Haydn LTnfedeltá delusa c.

54 dalművét adták elő, amelyben Tomassini hegedűművész a végfelvonás hegedűrészét oly bűvösen játszá, hogy a királynét (!) könnyezésig meghatá... A bábszínházban Haydn másik műve, az Alcèste került műsorra, s az uralkodónő ugyancsak elcsodálkozott a percnyi és észrevehetetlen átváltozásokon, amelyek Paversbach leleményességét dicsérték." Az előadások annyira tetszettek Mária Teréziának, hogy - egy anekdota szerint - megismerkedni kívánt az udvari zeneszerzővel, ezért a díszes vacsoránál a Pompateremben a királynőt házitiszti minőségében maga Haydn szolgálta ki. Ekkor mesélte el Haydn egy, a császárnővel kapcsolatos gyermekkori élményét, a suhogó vessző történetét: „Énekes gyermek volt a schönbrunni kápolnában, mikor egyszer, ...miként szokása volt, a kastély építkezéseken, az állások gerendáin mászkált társaival, s a tilalom ellenére másnap is ugyanezt tette. Egy lakáj ekkor a fiúk karmesterét Reitert az udvarba hívta. Reiter vesszővel kezében tért vissza, s a gyermek Haydnhoz fordulva a következőket mondta: Szepi, nagy szerencse jutott ki neked, legfelsőbb parancsra e vesszővel meg kell suprálnom téged. Később Reiter elbeszélte, hogy a császárnő panaszt tett egy szőke, nagyfejű gyerek ellen, aki mindig legfelül mászkál. Reiter megismerte Szepit, s minden tiltakozása, szabódása ellenére így jutott ki annak a suhogó vessző, amely - ahogyan azt Mária Terézia nevetve megjegyezte - jó gyümölcsöt termett. Másnap, midőn még Haydn ágyban feküdt, kopogtak ajtaján. Egy császári lakáj pompás tabatière-t (dohánytartó szelencét) nyújtott át neki mondván: ez attól van, ki egykor a vesszőt Önre diktálta" Az eszterházi vigasságok véget értek Esterházy Fényes Miklós halálával. Utódai székhelyüket újból Kismartonba és Fraknóra tették át. Vahot Imre Pesten, 1853-ban a Magyarország és Erdély képekben c. munkája II. kötetében Eszterháza fénykoráról már csak a mai állapotoknak is megfelelő szomorú valóságot írhatja: „Altalán véve Eszterházát minden nézésre méltó nevezetességei mellett is úgy lehet mostmár tekinteni, mint egy öléggé jól konzervált, de azért Versailles pompáját visszatükröző, múlt századi életéhez képest halottias régiséget, melybe valóban csak hálni jár már a lélek, vagy úgy, mint egy hajdan fejedelmi pompájú hercegi udvarnak, egy tündérpalotának, még mostani hanyatlásában is nagyszerű árnyékát."