Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 15. (Budapest, 1995)
BALLA Gabriella: „Szerelem és ármány" - Mercurius és Aglauros. A kerámia gyűjtemény egyik „istoriato" tálja
Nem koholok kifogást; kérlek: légy hü a húgodhoz, és hogy a gyermekeim nénjének hívjanak, óhajtsd. Herséért jöttem. Te pedig pártold a szerelmest.« Nézett rá ugyanúgy, mint nemrég szőke Minerva titkát megszemlélte e lány, ama rejtegetettél, s nagysúlyú aranyat kért fáradsága fejében: addig is, így sürgette, a háztól messze húzódjék." 18 Herse története az Átváltozások II. könyvében, a „Battus. Az Irigység" című fejezetben olvasható. Battus Neleus szigetén kancákat őriz, tanúja Mercurius lopásának, biztosítja hallgatásáról, majd, amikor az átváltozott isten más alakban kérdőre vonja - Battus elárulja Mercuriust, ezért Maia gyermeke kővé, „jelzővé" változtatja (8. kép): „Míg gondod szerelem, s szívedet sípod simogatja, mondják, őrizetlen kószálva, Pylos mezejére tévedt át csordád. Meglátja az atlasi Maia gyermeke, hajtja is el, s ügyesen sürü lombba takarja. Ezt a lopást más nem, csak egy ott ismert öregember látta, akit Battusnak hívott teljes e tájék. Dús Neleus ligetén volt ős viruló füvű rétjén pásztori őre nemesfajtájú kanca-csapatnak. Tőle az isten félt, elhívta külön, s hízelegve szólt neki: »Barki vagy is, szomszéd, ha ki kérdi a csordát, mondd, hogy nem láttad; s hogy e jó szolgálatod ingyen nem kell tenned, tudd: e tehén leszen érte jutalmad. « Adta is át. Mihelyst megkapta, a gazda eképp szólt: »Menj, s légy biztos: e kő a lopásodról hamarabb szól.« És egy kőre mutat. Jupiter fia színleg odébbáll; aztán visszakerül s szól (más az alakja s a hangja): »Gazda, vajon csordát nem láttál itt e csapáson? Add a segítséged, s a lopásnak fedd fel a titkát. Érte jutalmul kapsz tehenet, kapsz érte bikát is.« Erre a vén, miután kettős lett a díja, »E dombnak aljában lesznek«, szólt. Alján jártak a dombnak. Atlas sarja nevet: »No, elárulsz, szemtelen, engem? S épp nekem árulsz el« S már változtatja a hűtlent nyomba kemény kővé, mai nap sincs más neve: jelző; s most a kován, mely mitsem tett, áll régi gyalázat." 19 A tálon a bal oldalon, a háttérben egy ifjú áll, felette repülő alak, kezében pálca (3. kép). Ovidius „ismert öregemberként" írja le Battust, ezen az ábrázoláson a kövön egy ifjú áll, s Mercurius alakja sem azonosítható teljes bizonyossággal, mégis úgy gondolom, hogy az ábrázolás narratív módon előbb Battus és Mercurius, majd Mercurius és Aglauros (Herse) találkozását jeleníti meg. A mese folytatásának illusztrálására - amikor Minerva Aglaurost (kapzsisága és korábbi vétke miatt felháborodván) az Irigység mérgével fertőzteti meg: az „ármánykodó" Aglauros a küszöbön ülve várja Mercuriust, hogy megakadályozza találkozását Hersével, de a méreg átjárja testét, s végül kővé dermed 20 - ismét a már említett Ovidius, illetve Ovidius parafrázis kötetben láthatunk példát (9. kép).
