Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 14. (Budapest, 1994)
DOBROVITS Mihály: Egy Kába-miniatúrával díszített XVIII. századi török kézirat a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumból
DOBROVITS MIHÁLY EGY KABA-MINIATURAVAL DÍSZÍTETT XVIII. SZÁZADI TOROK KÉZIRAT A HOPP FERENC KELET-ÁZSIAI MŰVÉSZETI MÚZEUMBÓL A XVIII. század végének időszaka nem tartozik az oszmán-török művészet nagy időszakai közzé. A könyvművészet szakemberei kifejezetten hanyatló, a saját hagyományok helyett a nyugati hatásokat a kelleténél jobban visszatükröző korszaknak tartják.' Jelen írásomban mégis arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ebben a korban is születtek olyan alkotások, amelyek a XVIII. század első harmadát kitevő ún. ,,Tulipánkorszak" (1703-1730) legjobb hagyományait folytatva, képesek voltak a keleti hagyományt és a nyugati technikai újításokat közös művészi programba foglalva megjeleníteni. A szigorú iszlám törvénykezés már a XVIII. század elején engedélyezte, hogy az egykori Oszmán Birodalom területén - az addigra nagy hagyományokkal rendelkező görög, örmény és héber betűs könyvnyomtatás mellett - arab írásos török szövegeket is nyomtassanak, a XIX. századig mégiscsak a kézirat maradt a könyvek legelterjedtebb előállítási formája. A társadalom alapvető konzervativizmusa mellett, amely az IBRAHIM MÜTEFERRÍKA halála utáni évtizedekben arab betűs nyomda nélkül hagyta az oszmán fővárost, ennek egyéb okai is voltak. A kéziratos könyvek másolása ugyanis számos írástudó megélhetését biztosította, akik gyakran tanulmányaik költségeit fedezték az így keresett pénzzel. 2 Ez a kéziratos könyveket viszonylag olcsóvá, vásárlásukat pedig kegyes cselekedetté tette. De talán még ennél is fontosabb volt az, hogy az Iszlám civilizációja - miután a vallás szabályai tilalmazták a monumentális figuratív művészet alkalmazását, s ez a gyakorlat csak a XIX. sz. második felében kezdett megenyhülni - kifinomult díszítőművészetet hozott létre, amelynek gyökerei ezer szállal kapcsolódtak a használói által gyakran szentnek tekintett arab íráshoz. A kalligráfia, a díszfeliratok és az arabeszk műfajain kívül idetartozott a könyvművészet, - s annak részeként - a miniatúraművészet is. 3 A művészi igényű kéziratok előállítását aprólékos műgonddal végezték. A papírt, amely az Oszmánok birodalmában legtöbbször importáru volt 4 , előbb belakkozták. Ez az eljárás megvédett a nedvesség okozta károktól, és ami még fontosabb, megakadályozta, hogy szétfollyék a vágott nádtollal felvitt növényi eredetű tinta, illetve a színes vagy arany festék. Ezt követően a forma kialakításával folytatódott a kézirat megformálása. Legtöbbször vakvonalakkal húzták ki a sorok és keretek helyét. Ezt követően látott munkához a kalligráfus, a hattet, aki a megfelelő arab írástípusokkal másolta be a szöveget. Ezt követte a kézirat külső széleinek kihúzása, aranyozása (tezhîb). A miniatúrakészítő (naqqäs, ressäm) már a kész kéziratot vette munkába. Valamennyi mester jól megfizetett, hivatásos alkotó volt, aki munkáját csak több éves tanulás és az ezt tanúsító diploma (icäze) birtokában gyakorolhatta. 5 Az általuk készített, a szokványos kéziratoknál lényegesen drágább egyedi munka kivitele viszont meghaladta a korszak nyomdatechnikája által elérhető minőséget. Művük elkészültét a díszes, vaknyomásos kötés, a cild koronázta meg (1. kép). 6
