Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 14. (Budapest, 1994)

RENNER Zsuzsanna: A Pála-korszak szobrászatának emlékei a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum indiai gyűjteményében

dzsnyá, Cshájá, Rádzsnyí, Nisprabhá)

4

, részint mivel megkülönböztető ikonográfiái sajátosságaik, jellegzetes attribútumaik nincsenek: áttetsződhótijuk, ékszereik, szalaggal átkötött, kontyba fésült hajviseletük teljesen egyforma, mindketten kinyílt lótuszt tartanak az egyik kezükben, s mindketten laza tartásban, csípőre tett kézzel állnak. Inkább általános női kísérőknek, mint konkrét istenalakoknak tekinthetők. A Nap szekerét húzó hét ló ábrázolása a talapzaton jelenik meg. A középső kivételével profilból ábrázolt, mellső lábukat maguk alá húzó, leszegett fejű paripák a szárnyalás benyomását keltik, de ezt a képzetet erősítik a Szúrja karján átvetett lobogó ruhavégek, valamint az íjászok repülő alakjai, s a sztélé tetején, az istenség feje fölött kétoldalt ábrázolt repülő égi lények, ún. vidjádharák („tudás-tartók", „bölcsesség-hordozók") is, akik a kezükben tartott virágfüzéreket mintegy az istenségnek ajánlják. Mindezek az apró jelek, amelyek azt a mozgást érzékeltetik, amint a lángoló napszekér keresztülvágtat a nappali égbolton, érdekes kontrasztot alkot Szúrja és kísérete statikus megjelenésével. A Nap látszólagos mozdulatlanságának és mozgásának kettőssége híven megjelenik tehát az ábrázoláson. A talapzat szaptaratha típusú, vagyis hét kiszögellés tagolja.

5 Az elölnézetben ábrázolt középső ló körüli gyűrű a napszekér egyik kerekét jeleníti meg. A szobor stílusa többféle szobrászati hagyomány továbbélését, illetve kezdődő összeolvadását, s az ötvözetből egy új, immár önálló hagyomány kialakulását mutatja. Szúrja alakja igen gondosan megmunkált, finoman kidolgozott, különösen a törzs és a lábak. A tagok teltsége, feszessége a pránáló\ („életáram") való telítettség általános ind szobrászati ideálját tükrözi. Miközben a húsos ajkak, a stilizált, mégis életteli felsőtest halványan talán még a Gupta-hagyományokat idézi, addig az erőteljes, stabil, kissé zömök, sőt vaskos test - különösen a törzs és a lábak közép-indiai szobrászati hagyományokra vezethetők vissza, amelyek a poszt-Gupta-prePála-korszakban a közép-indiai bráhmana (papi) családok betelepítésével párhuzamosan honosodtak meg a régióban, s alakítottak ki a pre-Pála-korszakban a szárnáthi hagyományokat őrző korabeli buddhista művészettől markánsan elkülönülő hindu művészeti stílust, amely a Pála-korszak legkorábbi szakaszában is tovább élt.

6 Ugyanakkor a törzs ún. gómukha („tehénarc, tehénszáj") kialakítása már a különböző eredetű hagyományokat homogén, a hindu és buddhista alkotásokra immár egyaránt jellemző stílussá összeolvasztó Pálahagyomány kialakulását mutatja

7

, amelynek elterjedt metaforája a gómukha. A felsorolt stílusjegyek, kiegészítve a combok máshol nem tapasztalható, szinte hurkás megformálásával, egyszersmind olyan sajátos együttest alkotnak, amelyek jellegzetes helyi színezetet adnak a szobornak, megkülönböztethetővé teszik más - ha úgy tetszik, ismertebb - Pála művészeti központok alkotásaitól, s a monghyriként

8 meghatározott alkotásokkal rokonítják.

4 A sztélé háttere éppolyan árulkodó, mint a főalak megformálása. A sztélét széles sávban laposan faragott, szinte vonalasán bevésett motívumok - virágok és hálózatos mintájú medaillonok - díszítik. A szegélysáv egyszersmind Szúrja prabhámandalájáí (fénykörét, auráját) alkotja. Bevésett háttérornamentikával Monghyrtól keletre (Bengálban) és nyugatra (pl. Bódh Gajában) is találkozunk, de a motívumok ilyen elrendezése, a virágok alakja kifejezetten monghyri sajátosságnak tűnik.

10 Sajátosan monghyrinak tetszik a felül lekerekített, mégis kissé szögletes sztéléforma is." Ami a sztélé datálását illeti, a lekerekített sztéléformából következően mindenképpen a korai Pála-korszak alkotása. A különböző stílushatások érvényesülése és részbeni összeolvadása, mint fentebb már utaltunk rá, a IX. századi datálást teszi valószínűvé. Erre utal a kompozíció közepesen bonyolult volta, a kísérőalakok száma is, valamint az ikonográfiái komplexitás foka, amelyek jól elhatárolják sztélénket a korábbi, illetve a későbbi Szúrja-ábrázolásoktól egyaránt.

12 A IX. századi datálást erősíti Szúrja koronájának tömör,