Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 13. (Budapest, 1993)

KOVÁCS Éva: Művesség és tudomány a középkorban. A magyar koronázási palást készítésének egy aspektusa

sa: így lehet jellemezni az öltözékek "kompozícióit". Itt azonban egyik eljárásra sem lehet hivatkozni. Korábban magam a nagy ötvöstárgyak, fó'leg az egykorú oltárelőtétek kompozícióival vetettem össze a palásttá alakított miseruhát, míg Marie Schuette és Sigrid Müller-Christensen, a két kiváló textilszakértő apszisboltozathoz hasonlította, nyilván szuggesztív monumentalitása okán.

7 A hasonlat erejéig megmaradnék saját elképzelésem mellett, annál is inkább, mert a színezés, vörössel az aranyon, s azontúl nagyobb foltokban, de tartózkodóan adagolva, kékkel és eredetileg zölddel, ismét a kortárs ötvöstárgyak színvilágához igazodik. Sajnos Joseph Braun kitűnő munkája után hiányzik a modern összefoglalás, tehát a harangkazula története nagyon sok mozzanatában igen jól, más kérdései viszont egyáltalán nincsenek kidolgozva.

8 Pedig a második világháború utáni évtizedek restaurálási munkái e téren is számos tanulsággal szolgáltak. A modem restaurátorok tapasztalata, hogy a 10-13. századi, tehát klasszikus harangkazula béleletlen, rendszerint egy meglehetősen széles egydarab szövetből (coupon) készült, a félkör szabásánál a lenti sarkokban leeső darabokkal kiegészítve. A bélést bizonyos fokig az alsó szegély helyettesíti, ami lehet díszítő paszománt, de belülre elhajtott szegőző is.

9 A casula Szevillai Izidor magyarázata szerint kunyhó, házacska, ami illik az öltöny formájához, de Rómában erre a ruhafélére a planéta, amphibalus, sőt infula elnevezés járja.

10 A harangformájú paenula a görög-római világból ered, korábban mindkét nemnek és minden rétegnek, később inkább az előkelőeknek a ruhája; laikus, papi és liturgikus használata sokáig párhuzamos, s csak viszonylag későn lesz belőle kizárólag egyházi ruha, s még később kizárólag a miséző pap öltönye. Jellemző díszének, az un. villakeresztnek eredetét nem ismerjük igazában; valószínűleg itt is Braunnak van igaza, aki praktikus okokból eredezteti, nevezetesen az előoldal varrásvonalát rejtő, díszítő lefedésből. Ha ezt a gondolatot tovább folytatjuk, a hátoldalon ugyanez a csík akadályozta, hogy a nagy, redős szövet megnyúljon, míg a nyakkivágás miatt a nyaknál hátul összetorlódott csuklyaszerű redőt a villakereszt haránti szára szabályozta, melynek vonalát az az egyenlőszárú háromszög adja meg, amit a kész harangkazula felső részének elhajtásával nyerhetünk. Ez a kompozíció nagyonis eltér a szokásostól. A hagyományos, - ámbár igen mély harántszárú - villakereszthez feszes, önmagában dekoratív, jólesően ritmikus, geometrikus váz izül, mely tagolja a különféle csoportokat, míg amaz hordozza a keretdíszes fő ábrákat. Ugyanakkor alkalmas az emberi testen való felmutatásra is: kiemelt képek jelölik a mellet, hátat, vállat, sávok ölelik körül a testet. (Itt jegyzem meg, hogy az egyszerű kazulát is fel kellett sodorni a karokra vagy a vállra, hogy a kezet szabaddá tegyék - ez a miseruha extrém módon kényelmetlen lehetett.) A kompozíció értelmezéséhez elvben mindkét nézőpont, a planimetrikus, tehát a készítés, és a sztereometrikus, a kész mű és a viselés szempontjai jogosultak. Most a félkör analízisén van a sor. Szegezzük le mindjárt, hogy ebben a formában készült, s a kész hímzést varrták össze. Ismerek erre példát, azonkívül minden gyakorlati meggondolás ezt sugallja.

11 A paszomántdísz fentebb jelzett praktikus szerepéről itt aligha lehet szó, hiszen nem applikált, hanem hímzett villakereszt díszíti, angyal mellképeket ábrázoló medaillonokkal a haránti, s dekoratív díszítéssel a dupla széles, függélyes szárakon.

12 A merev keresztszár után következik a két (fél)körben futó választósáv, a felső, mely a donációs feliratot tartalmazza, s a következő, ami olyan híven utánozza az u.n. szicíliai szegélyt, hogy a fotók után többen is tévesen szalagszövésnek (Brettchengewebe) néztük.