Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 13. (Budapest, 1993)

MIKÓ Árpád: „Pogánypénzes" kehely a 16. század elejéről

székesegyház visszaadására azonban csak 1715-ben került sor; a "pogánypénzes" kehely végleg Nyitrán maradt. Az antik pénzekkel kirakott kelyhet Bornemisza Pál erdélyi püspökként vette magához 1553 és 1556 között.

8 Nem lehetetlen, hogy ekkor a Szent Anna kápolna felszereléséhez tartozott, amint ezt a végrendelet szövege sejtetni engedi. A kápolnát Várday Ferenc püspök építtette a székesegyház északi oldalánál, a Lázói kápolna és az északi kereszthajó között.

9 Felszereléséről nem sokat tudunk; az a részletes, 1531-ben felvett leltár, amely a székesegyház klenódiumait sorolja fel, nem közli az egyes darabok hovatartozását. Huszonkét kehely szerepel itt, közöttük van egy régi aranypénzekkel kirakott darab is, melynek korábbi tulajdonosát is megnevezik: Item calix condam venerabilis Vdahici custodis cum quibus aureis monetis antiquis interpositis.

10 Az (érmészetileg egyébként pontosan soha le nem írt) nyitrai kclyhcn 1913ban látható volt egy "hiányos címerpajzs" is, "V G betűkkel". Feltehető, hogy a G a C betű téves olvaasta, s akkor Vfdalricus] C[ustos]nak lehetett a rövidítése eredetileg.

11 Udalricusnak, a székeskáptalan őrkanonokjának a hagyatékából további hat klenódiuinot sorol fel az 1531. évi inventarium: egy ezüst tálat, egy Missalét, egy corporálét, két miseruhát és egy francia kárpitot.

12 Budai Udalricus, a Geréb László (Mátyás király unokaöccse) püspöksége idején kiala kult gyulafehérvári humanista kör egyik jelentős, kortárs méltatója szerint mindenkit mágnesként magához vonzó személyisége volt. Életéről keveset tudunk (bizonytalan feltételezés szerint a bécsi egyetemen végezte volna tanulmányait 1483-tól

13

), s az bizonyos csak, hogy 1504-től haláláig (1523) a káptalan őrkanonokja volt.

14 Néki ajánlotta pártfogoltja, Wolphard Adorján Janus Pannonius Plutarkhos- és Démosthenés fordításainak bolognai kiadását 1522-ben (magára a kéziratra is Udalricus hívta fel Wolphard figyelmét),

15 a kőbefaragott címerét (disztichon kíséretében) Lázói János, a telegdi főesperes, föltétette kápolnájának nyugati ajtaja fölé.

10 Kettőjükön kívül Udalricus szellemi környezetében ott volt az Itáliát megjárt Megyericsei János, a római feliratokat gyűjtő kolozsi főesperes, a dáciai epigráfia megalapozója;

17 a római köveket gyűjtő dobokai főesperes, Tordai Salathiel;

18 az erazmista Pelei Tamás, aki Udalricusról igen meleg hangon emlékezik meg Adagia-kötétébe írott glosszáiban;

19 s rövid ideig a morva születésű s Bakócz esztergomi udvarából Gyulafehérvárra került Stephanus Taurinus, a Stauromachia szerzője is

20 - hogy csak a legjelentősebb személyiségeket említsem. Ez az antik szövegek és tárgyi emlékek iránt egyaránt lelkesedő kör az, amelyben Lázói János kápolnájának, az erdélyi reneszánsz építészet egyik legszebb és legkorábbi emlékének all'antica elemei értelmeződnek, s ebben a klasszikus erudiciót és a keresztény hitet összevegyítő szellemi környezetben születhetett meg Budai Udalricus "pogánypénzes" kelyhe is. A később - a 16. és főleg a 17. században olyannyira elterjedt ötvösművészeti divatnak ez a kehely igen korai fennmaradt emléke,

21 Erdélyben a legkorábbi; keresztény liturgikus tárgyként pedig, különös "pogányságával" egyedül áll. Felépítése a későgótikus kelyhekével azonos; díszítőelemei között azonban sok a reneszánsz motívum. A talp karéjai közt gótikus kúszólevelek púposodnak, a nóduszon és a cuppakosáron kerubfejek töltik ki az érmek mellett maradó háromszögeket, s a babérdísz mellett megjelenik az egymásba fonódó szamárhátívek végtelen láncolata. A kétféle díszítőmódnak olyan együttélése ez, amely Ötvösműveken is feltűnik a 16. század elejével,

22 s más művészeti ágakra is jellemző: épületfaragványoktól a könyvkö-