Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 13. (Budapest, 1993)

PÁSZTOR Emese: A Jancsika - egy 17. századi török lótakaró típus

fokról szóló részletei tudósítanak: a csatos végű szövött szalaggal, ún. majccal felszerelhető Jancsikát a mester csak a hozzá való kerek pajzzsal együtt készíti; továbbá olyan értékű tárgyról van szó, hogy az ötvös hitelbe nem adja; lovon károsodás nélkül nem szállítható; készítéséhez pedig több hónap szükséges. Az egyik levelet író Réthy István követ (kapitiha, 1644-1647) megjegyzi, hogy bár sok jancsikot látott eddig, de ilyen "ékes csinálmányt" még soha.

23 Összegezve: a jancsik

y vagy Jancsika - a hazai források alapján - a 17. század közepétől a 18. század elejéig divatos, általában három darabból álló, egymáshoz csatos végű szalagokkal kapcsolódó, a ló szügyét is beborító, sima, hímzett, véretekkel és ékkövekkel díszített, valamint "páncélozott" formában is előforduló török lótakaró típust jelent. Összevetve az egykori leírásokat a fennmaradt 17. századi török ló- és nyeregtakarókkal, egyetlen típus felel meg a Jancsik ismérveinek, melyből néhány példány külföldi múzeumok gyűjteményében, kettő pedig a budapesti Iparművészeti Múzeum anyagában található. E takarók mindegyike három részből - filccel, vászonnal vagy lószőrrel párnázott elő és két oldallapból áll. Az oldallapokat fent a nyereg, lent a kengyel helyén íves szabásvonal osztja első- és hátsó részre.

24 A fenti csoportosításnak megfelelően vegyük sorra az ismert emlékeket: A közönséges jancsikok egyik szép példáját múzeumunk őrzi (1. kép).

25 Az elnevezés kissé megtévesztő, mert csak a töb3. Török ötvösjegy, IV. Mehmed szultán tugrájával és 1058/1648 évszámmal. (Garo Kürkman rekonstrukciója) mm «2. Török lótakaró, 17. sz. közepe, IM Ltsz. 52.1420.1-3. 101