Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 13. (Budapest, 1993)

ZÁDOR Anna: Csernyánszky Mária, a barát szemével

ZÁDOR ANNA CSERNYÁNSZKY MÁRIA, A BARÁT SZEMÉVEL ARCKÉPVÁZLAT A véletlen úgy rendezte, hogy azonos lánygimnáziumi osztályba jártam Csernyánszky Máriával, közismert becenevén Hapival. Barátságunk mégsem ezekben az években alakult ki, hanem jóval később. Ennek oka nem bennünk kettőnkben rejlett, hanem - azt hiszem abban a sajátos osztályegyüttesben, amihez tartoztunk. Ez a negyven valahány főt számláló Á osztály abban a Váci utca és Irányi utca sarkán ma is álló iskolaépületben kapott helyet, ami Budapest Székesfőváros iskolahálózatához tartozott. Ennek lehetett következménye, hogy az osztály zömét a Központi Városháza tisztviselőinek, főleg főtisztviselőinek lányai alkották, akik vagy már ismerték egymást, vagy szüleik révén önként adódó kapcsolatba kerültek. Ehhez a mintegy 70 százalékot alkotó maghoz csatlakozott egy vékony felső réteg, amit az állami köztisztviselők lányai alkottak - ebbe tartozott Hapi - és egy ennél valamivel számosabb polgári réteg alulról, ami a különféle szabadfoglalkozásúak lányait tömörítette. Ez a két szélső réteg inkább barátkozott egymással, mint a többséget alkotó maggal, de mélyebb barátságok nem adódtak. Nem volt soha semmi kirívó baj, nem volt köztünk spicli vagy denunciáns, soha senki sem bukott meg, de kiemelkedő képességek sem mutatkoztak. Testvéreim és más fiúbarátaim többsége a Trefort utcai Minta gimnáziumba jártak és így alkalom adódott a két iskola színvonala közötti különbségre felfigyelni, no meg ott szinte minden osztályban adódott egy-két kimagasló tehetség. Ez, az alapjában középszerű együttes a mi iskolánkban okozhatta, hogy az érettségi után egyáltalán nem tartottunk össze, soha nem volt valamilyen találkozó vagy évfordulói rendezvény. De nem is voltunk rosszban egymással. Pedig ezek érdekes évek voltak, hiszen a magyar történelem minden időszaka bővelkedik a nemcsak érdekes, de megrázó eseményekben, s mivel a 8 osztályos gimnázium évei egybeestek az első világháború és a Tanácsköztársaság éveivel. Mindegyik történelmi fordulat érződölt az iskolában is. így például nagyon kitűnő és elegáns megjelenésű latin tanárunk olyan súlyos légnyomási sérülést szenvedett - akár Martin du Gard hőse -, hogy feje állandóan rezgett, olykor balkeze két ujjával meg kellett támogatni, mert nyilván fájt is a rezgés. Soha nem kuncogtunk rajta - ami tizenéveseknél nem lett volna meglepő - annál kevésbé, mert ha megharagudott, és ez gyakran megesett, olyan rettenetes hangerővel kiabált (nyilván ez is a sérülésének következménye