Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 12. (Budapest, 1992)

LÁSZLÓ Emőke: Magyar hímzett és selyemkárpitok a 16-17. századból

ken jelennek meg a 14. század második leiében. H. Schmidt, aki a palmctta-motívum alakulását vizsgálta - az egykori berlini Schlossmuseum egy selyembrokát kazulája kapcsán - ezt a motívumot velencei eredetűnek tartja.

12 A 15. ós 16. században, mikor a korareneszánsz és reneszánsz szöveteket a gránátalma uralja, Velencében mint háttérdísz vagy önálló motívum a palmetta továbbra is megmarad. Ez jellemző a 16. század első felében - V. Károly császár uralkodása alatt - fénykorát élő spanyol selyemszövésre is. Toledo, Sevilla, Granada, Valencia műhelyeiben nagy tömegben szövik a selyem- és bársonyszöveteket. A műhelyek nemcsak a spanyolok uralta területekre, hanem külföldre is szállítanak. A festményeken világi és egyházi öltözetek anyagaként vagy a háttér drapériájaként jól megfigyelhető c szövetek mintája. Inventáriumokban is gyakran előfordulnak, az azonosítható, fennmaradt selyemszövet azonban igen kevés. Ezek alapján a 16. századi spanyol szövetek jellemzője, hogy a mór hatás még sokáig megmarad a fonnák tagolásában, egyes motívumok alkalmazásában (arabeszk), a formák jellegzetes kitöltésében (sakktábla, háromszög v. hatszög). A selyemszövetek technikai jellegzetessége, hogy vetülékként gyakran finomra húzott ezüst- vagy aranyozott ezüstdrótot használnak.

13 A formai sajátságok és a technikai vizsgálatok alapján a paplanok anyaga spanyol munkának tekinthető. A motívumokat és a mintaelrendezést tekintve, hasonló jellegű szövetek találhatók többek között a zürichi Kunstgewerbe Muscumban vagy a bruxcllcsi Musées royaux d'art et d'histoire gyűjteményében.

14 Ezek az analógiák mind 16. századiak. A festmények ábrázolásaiból kiindulva több kutató azon a véleményen van, hogy a szimmetrikus, csucsovális kompozíciók a 16. század közepétől jellemzők e szövetek díszítésére. A két paplan szabása eltérő. A még restaurálatlan (I.) paplan (1. kép) egyik rövidebb oldala két helyen felhasított: "leppenlős". Mindkét hasítékot az ereded, kétféle paszománt szegélyezi. Ez a szabás megfelel az ágyterítők azon formájának mikor a fej felőli rész egyenes, hasítok nélküli, az ágy lábánál - a kút oszlop miatt - a terítőt behasítják, így a kb. 110 cm széles középső rész az ágyra terül, elől és kétoldal viszont leér a földig. E terítő hátoldalán megmaradtak az eredeti bélés töredékei: a kéd'éle vászonbélés pamutszövedéket fog közre. Ennek alapján valószínű, hogy a paplanokat, térítőket, s talán az ágyfüggönyöket is - természetcsen a nem kifejezetten nyári darabokat - bélelték. A restaurált (II.) paplan (2. kép) eredeti béléséből semmi sem maradt, formája azonban a Báthori paplanéhoz hasonló, rendeltetéséhez, úgy érzem, nem fér kétség. A "paplanok" Esterházy-kincstárba kerüléséről nincsenek biztos adatok. Néhány korai leltárból azonban arra a következtetésre judiatunk, hogy egykor Oláh Miklós érsek tulajdonában voltak, s halála után vagy Lánzsér várában maradtak, vagy pedig Dersffy Orsolya révén jutottak menye, Thurzó Erzsébet birtokába. Oláh Miklós esztergomi érsek (Nagyszeben, 1493 Nagyszombant, 1568) mint II. Lajos király özvegyének, Mária királynénak, később Németalföld helytartójának titkára 1531 és 1542 között Németalföldön tartózkodott. Hazajövetele után 1561-ben adományozta neki I. Ferdinánd király Lánzsér várát, s uradalmát. Hogy ekkor már birtokában voltak-e a paplanok, vagy később jutott hozzájuk, cz egyelőre még megválaszolatlan kérdés. Mindcnesctíc a terítők eddig ismert legkorábbi említése a Thurzo Erzsébet halála után készült lánzséri inventariumban (1642) található: "Olah Érsek Paplanai vont arani és Barsoni No 4." 15 Ebből a négy paplanból egy az 1670-cs években átkerült