Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 12. (Budapest, 1992)

SZILÁGYI András: Az Esterházy-gyűjtemény 15. századi ötvösművei és a Mátyás-tradíció

7. Esterházy Miklós nádor zománcozott címere, körirattal ós 1642-es évszámmal. Másodlagos elhelyezésű, XVII. századi applikált omamcns a kulacs elő- és hátoldalán lamcnnyi darabot - minden bizonnyal nürnbergi ötvösök készítették a 15. század utolsó hannadában. Megállapítható tehát, hogy a stíluskritika bevált, hagyományos ismérvei a nürnbergi eredet mellett szólnak. Érdemes röviden kitérnünk egy további, a hazai kutatók által hangoztatott szempontra. Ok az ötvösjegy hiányára hívják fel a figyelmet, ez a körülmény, szerintük, kérdésessé teszi a kulacs németországi készítését, s egyszersmind a magyarországi eredet mellett szolgáltat bizonyos közvetett önmagában nem különösebben súlyos - érvet. Tény az, amire e szakemberek hivatkoznak, hogy a készítői jelzés feltüntetése a hazai ötvösmííhelyekben jónéhány évtizeddel később vált gyakorlattá, mint Nyugat-Európa városaiban. Ha tehát egy újabb keletű, mondjuk a 16. század első évtizedeiből származó alkotásról lenne szó, akkor ennek alapján valóban feltételezni lehetne, hogy a tárgy Közép-Európának egy olyan régiójában készült - például Magyarországon -, ahol a szigorú céhes előírások, a Nyugat-Európa-szcrtc immár általános gyakorlattól eltérően, akkoriban kevéssé érvényesültek. Közismert, s újabban egyértelműen bizonyított megállapítás azonban, hogy a nürnbergi ötvösök számára 1480ban lett kötelezővé a városi hitelcsítőjegy használata.

20 Márpedig a technikai megoldások, a talp és a felső rész kialakítása, a domináns díszítőelemek - a gerezdes hólyagmotivumok koncentrikusan felépített, összefüggő sora, a dús kúszólevclek -, s azok jellegzetes mcgfomiálása egyaránt arra utal, hogy c pompás alkotás az 1470-cs évekből származik. Az a tény tehát, hogy a kulacs mestere nem használt hitelesítő jegyet, valóban figyelembe veendő, ám ez a körülmény, ahelyett, hogy cáfolná, inkább erősíti azt a véleményt, miszerint a nürnbergi későgoükus ötvösség egy jeles darabjával állunk szemben. A fentiek összefoglalásaként az alábbi következtetést kell megfogalmaznunk. Ha felülvizsgálva a hazai szakirodalomban mindmáig egyöntetű attribúciót, s elfogadva a legutóbb H. Kohlhaussen által előadott érveket - elvetjük a magyarországi készítés lehetőségét, akkor egyszersmind legfőbb hivatkozási alapjától fosztottunk meg egy olyan elképzelést, amely korántsem régi keletű, ám immár több évtizede makacsul hozzátapadt c nevezetes ötvösműhöz. Esődig azt a részletcsen soha ki nem fejtett, de a "Mátyás-kulacs"-mcgnevezés révén napjainkig továbbélő felfogást, amely Mátyást tekintette a műtárgy eiedcti, első tulajdonosának.

21 Tegyük hozzá: nincs szó arról, hogy a nürnbergi eredet - amely mellett a fentiekben állást foglaltunk - eleve, s mintegy automatikusan kizárná ez utóbbi lehetőségét. Hiszen Mátyás - több, mint háromévlizedcs uralkodása alatt, így az 1470-es években is - köztudottan számos kitüntető diplomáciai ajándékban részesült, s ezek az ajándékok általában nem szokványos darabok, hanem épp ellenkezőleg, többnyire felettébb impozáns, s kiemelkedő értékű műalkotások voltak. Azok a kortársai pedig,