Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 11. (Budapest, 1991)

SZILÁGYI András: „Az Losonczi Antal mozsdója medenczéstől" - és az esztergomi Mátyás-kálvária

JEGYZETEK 1. A kancsó magassága 106 cm, a tál átmérője 80 cm. 1945 óta mindkét darab súlyosan roncsolt állapotú, jelenleg - 1949 óta - az Iparművészeti Múzeum őrzi a művet; Ltsz.: E 60.14. Irodalom: A magyar történeti ötvösmű-kiállítás lajstroma. Szerk.: Pulszky, K.-Radisics, J. Budapest, 1884. III. terem, 19. szekrény, 168—172. o. (rajza is közölve). Pulszky, K.-Radisics, J.: Az ötvösség remekei a magyar történeti ötvösműkiállításon. Budapest, é.n. (1885) II. 67. o. és kép. Csányi, K.: A herceg Eszterházy kincstár magyar ötvösművei. Az Országos Magyar Régészeti Társulat Evkönyve 1920/1922. Budapest, 1923. 189—191. o. Jones, E. A.: Old Silver of Europe and America. London 1928. 250. o. Pl. LXIX. Kampis, A.: Erdély iparművészetéről I. Fémművesség. In: A történeti Erdély. Szerk.: Asztalos, M. Budapest, 1936. 543. o. Kőszeghy, E.: Magyarországi ötvösjegyek a középkortól 1867-ig. Budapest, 1936. Nr. 985. 166—167. o. Balogh, J.\ A reneszánsz kor művészete. In: A magyarországi művészet története a honfoglalástól 1800-ig. Szerk: Bercsényi, D. 4. kiadás. Budapest, 1970. 248. o. 395. kép. Héjjné Détári, A.: A fraknói Esterházy-kincstár a történeti források tükrében. In: Magyarországi reneszánsz és barokk; Művészettörténeti tanulmányok. Szerk.: Galavics, G. Budapest, 1975. 484—485. o. Galavics, G.\ A későreneszánsz iparművészete (1541—1686). In: A művészet története Magyarországon. Szerk.: Aradi, N. Budapest, 1893. 206. o. 221. kép. 2. Semmiképp nem fogadható el azonban Csányi Károly feltételezése, aki szerint „ez a pompás kancsó és tál, miként azt a ... páros címer és körirata tanúsítja, Losonczy Antalnak Báthory Klárával való házassága alkalmával készült. Bizonyára a lakodalomkor asztaldíszül szolgált, és a talpas kancsó hordóalakú testén kiálló csapokból tokaji bort eregetett a násznép" Csányi, i.m. (vö: 1. jegyzet) 191. o. E vélekedést egyértelműen cáfolnunk kell, a házasság ugyanis 1527-ben köttetett; vö: Budai, E: Magyarország polgári históriájára való Lexikon. II. Nagyvárad, 1805. 591. o. 3. Az adatok tanúsága szerint a mű 1589-ben Várday Kata tulajdonába kerül, 1624-ben pedig leánya, Nyáry Krisztina ingóságai közé tartozik. O ez utóbbi évben Esterházy Miklós gróf, a későbbi nádor felesége lesz. így az ő hozományaként jutott a nevezetes ötvösmű az Esterházy család kincstárába, abba a gyűjteménybe, amely azt jószerint napjainkig megőrizte. 4. Várday Kata ingóságai - Merényi Lajos adatközlése az Esterházy család (hercegi ág) levéltárának egy kézirata alapján; Magyar Gazdaságtörténeti Szemle XII (1905) 261—264. o. Itt jegyezzük meg, hogy a műtárgynak az a megnevezése, melyet tanulmányunk címében idéztünk, Esterházy Miklós nádor kincstárának 1645. évi inventáriurnában olvasható; közölte Thaly K. Történelmi Tár 1883. 760. o. 5. Nagy, L: Magyarország családai. Pest, 1857. XII. 57—59. o. és X. 787. o. 6. Nagy, I. i.m. X. 787. o. 7. Radvánszky, B.\ A zokoli és kisvárdai Zokolycsalád. Századok II. (1868) 509—512. o. 8. A fent idézett forrásban ez a szóhasználat szerepel. 9. Nagy, I. i.m. XII. 58—59. o. 10. Várday Pálról máig legrészletesebb életrajzi összefoglalás, egyben működésének szigorú kritikai értékelése, főként Forgách Ferenc Magyar históriája, valamint Szerémi György és Istvánffy Miklós krónikái alapján: Budai, E: Magyarország polgári históriájára való lexikon. III. Nagyvárad., 1805. 686-691. o. 11. R. Kiss, /.: A Magyar Helytartótanács I. Ferdinánd korában. Budapest, 1908. Ember, Gy.: A helytartói hivatal történetéhez a 16. században. In: Emlékkönyv Szentpétery Imre születése 60. évfordulójára. Budapest, 1938. 142—156. o. 12. Eorráspublikáció „Fráter György leveles könyve" címmel: Történelmi Tár, 1893. 275—278. o. Az adatközlő tévedését Rugonfalvi Kiss István korrigálta, midőn megállapította, hogy a tárgyalt kézirat nem Martinuzzi (Fráter) György, hanem Várday Pál érsek-helytartó regesztumát, illetve annak töredékeit tartalmazza, i.m. VI—X. o. 13. Kampis Antal tanulmányában Kó'míves Ferenc kolozsvári ötvös neve is felmerül a Losonczykancsóval és tállal kapcsolatban, Kőszeghy Elemér azonban meggyőzően bizonyította, hogy a mű Képíró Ferencnek tulajdonítható; i.m. 167. o. (vö: 1. jegyzet 14. Jones, A. E. i. m. 250. o. (vö: 1. jegyzet) 15. Az 1945 óta megjelent publikációk természetesen korábbi, archív fotót közölnek illusztrációként, vö: Erdély története. Szerk.: Köpeczi, B. Budapest, 1986. I. 142. kép 16. Grotemeyer, P: Unveröffentlichte Plaketten in der Staatlichen Münzsammlung zu München. Pantheon XIII. (1934) 148. o. Weber, I.: Deutsche, Niederländische und Französische Renaissance Pla-